A kémia csodája a konyhánkban

Arra, hogy a gasztronómia a kémia mindennapi, kézzel fogható és érzékelhető megtestesülése, a majonéz a legjobb példa. Amilyen egyszerű, olyan sokféleképpen használjuk, de mégsem ismerjük eléggé.

Az olaj és az ecet már évezredek óta minden konyhában megtalálhatók, és szinte a kezdetektől próbáltuk elegyíteni őket a különböző saláták ízesítéséhez. A vinaigrette néven is kapható dresszing azonban jól mutatja, hogy az vizes és az olajos anyagok nem szeretnek egymással keveredni, hiába rázzuk alaposan össze, előbb-utóbb újra két réteg lesz az üvegben. A majonéz olajból, ecetből vagy citromléből áll, mégsem válik szét alkotórészeire, ennek titka pedig – a kémia mellett – a tojássárgájában rejlik.

A tojássárgájában ugyanis bőséges mennyiségben található a lecitin nevű, foszfáttartalmú vegyület, amely már a nevét is a görög „lekithos”, azaz tojássárgája szóról kapta. Ez az anyag a sejteket felépítő membránokban is jelen van, egy tojás sárgájában pedig mintegy két grammot találhatunk belőle. Különleges képességét az úgynevezett felületaktív tulajdonságának köszönheti: az olaj mikroszkopikus méretű cseppecskéit úgy képes körbevenni, hogy kifelé egy hidrofil, tehát vizet kedvelő réteg képződik. A majonéz így lesz egy emulzió, méghozzá pontosabban „olaj-a-vízben” típusú.

A tojássárgája ereje

Mennyire „erős” két grammnyi lecitin? Ha minden molekulát egymás mellé tennénk, akkor másfél ezer négyzetmétert – ez majdnem 30 átlagos panellakás alapterülete – tudna befedni. Ennyi molekula elég ahhoz, hogy több száz milliárd olajcseppecskét vegyen körbe. Bár a séfek és a háziasszonyok úgy gondolják, egy tojássárgája mindössze másfél-két deci olajhoz elég, az igazság az, hogy megfelelő keverés mellett akár három liternyi olajból is készíthető majonéz ennyi lecitin segítségével.

Egy győzelem, egy hiányzó alapanyag és egy nyomdahiba

Annak ellenére, hogy nagyon egyszerű hozzávalókból áll, a majonéz nem tekinthet vissza túl hosszú történetre. Úgy gondolják, hogy spanyol eredetű lehet, a legtöbb említés azonban a franciákhoz köti: 1756-ban a Baleár-szigeteknél ütközött meg egymással a brit és a francia hadsereg. A csata az utóbbiak győzelmével zárult, és Richeliu herceg szakácsa ünnepi lakomát készített éppen, amikor elfogyott a mártáshoz használt tejszín, így kényszerből olívaolajjal keverte ki a tojássárgáját. Az új mártás sikert aratott, és a csata helyszínének tiszteletére „Mahonnaise” lett a neve, amely később egy elírás miatt „Mayonnaise” lett, és ezzel a majonéz elindult világhódító útjára.

A világon szinte mindenhol ismerik és szeretik: mártogatnak bele sültkrumplit, kennek vele szendvicset, ízesítenek vele zöldséges és húsos salátákat, de a francia konyha máig ezerféle formában használja. Ízesítik chilivel, petrezselyemmel, paprikával, pisztáciával, de a marseille-i konyha híres aioli szósza sem más, mint apróra vágott fokhagyma majonézzel keverve.

Érdemes a könnyebbet választani

Mi, magyarok leggyakrabban tartármártás készítéséhez vagy szendvicsekhez használjuk a majonézt. Se szeri, se száma a majonézes dresszinggel készített salátáknak, így nem meglepő, hogy egy korábbi kutatás szerint tíz háziasszonyból kilenc használ majonézt a családi menük egyik alapanyagaként. Vajon beilleszthető-e a majonéz az egészséges étrendbe? Erről kérdeztük a TÉT Platform szakmai vezetőjét, Antal Emese dietetikust, szociológust. „A majonézzel jól feldobhatunk egy egyszerű szendvicset, vagy különlegesen finom salátákat készíthetünk a segítségével, tehát van helye a kiegyensúlyozott étrendben. A mértékre azonban különösen vigyázni kell, mivel legnagyobb része olaj, azaz zsiradék, és ebből a kutatások szerint már így is túl sokat fogyasztunk. Egyes majonézek – főleg a házi változatok – akár 80 százaléknál is nagyobb zsírtartalmúak lehetnek, azaz egy evőkanálnyi akár több mint száz kalóriát is jelenthet belőlük. Ezért azt javaslom, hogy a mérték mellett a zsírtartalmukra is figyeljünk: válasszuk a kevesebb zsírt tartalmazó, light változatokat, amelyekkel jelentős mennyiségű energiát spórolhatunk” – mondja a szakértő.

A zsírtartalmon kívül a majonéznél még egy dologra érdemes figyelni: sem a hideget, sem a meleget nem bírja, ezért sem fagyasztani, sem pedig melegíteni nem érdemes a vele készült ételeket, mert újra alkotórészeire eshet szét.

Cikkünk eredetileg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal égisze alatt működő Szupermenta program oldalain jelent meg.

A nyár markáns íze

A lángos legalább annyira elmaradhatatlan kelléke a nyárnak, mint a fagyi. Kétségtelen, hogy elég nehéz étel – főleg tejföllel vastagon megkenve, sajttal megszórva – de ki lehet váltani vele egy teljes ebédet. Jól járunk-e [...]

A legszaftosabb hungarikum

A debreceni páros kolbász négy éve hungarikum, azaz hazai specialitás. Azonban már jóval ezelőtt nagyon kedveltük ezt a szaftos, paprikás kolbászkát, amely mindig párban érkezik. Vajon mennyit falhatunk fel belőle? Az egyre inkább trendivé [...]

A mindenízű mártás

A ketchup nélkül sok étel szinte elképzelhetetlen: a hamburger, a hotdog és a sült krumpli hűséges kísérője hosszú utat járt be addig, hogy szinte mindenki kedvelje. Igaz, ehhez az kellett, hogy már ne is [...]

A kémia csodája a konyhánkban2019-10-04T15:04:36+02:00

A zöldség, ami valójában gyümölcs

Zöldségnek számít-e a paradicsom? Ez mindenki számára természetes, azonban a kis bogyók mégsem azok. Ám ezen kívül is akad még bőven érdekesség a paradicsom körül, ezekből csemegézünk az egészséges táplálkozás mentén haladva.

A paradicsom nem túl régen szerepel az európai étrendben, hiszen csak Amerika felfedezése után érkezett az öreg kontinensre, és miként a burgonyát, ezt is sokáig dísznövénynek tekintették, és mérgezőnek gondolták. Nálunk csak az 1800-as években kezdtek el ismerkedni vele, de már megingathatatlanul a legnépszerűbb zöldségfélék egyike. És itt érkezünk el az első érdekességhez, mert a paradicsom valójában nem zöldségféle, hanem gyümölcs. A zöldség- és gyümölcsfélék elkülönítése ugyanis nem éppen tudományos pontosságú, a konyhatechnológia szempontjából általában a lágy szárú növényeket tekintjük zöldségnek, tekintet nélkül arra, melyik részét fogyasztjuk (de ez alól is kivételt képeznek például a fűszernövények és az olajos magvak). A növénytan szerint tehát a paradicsom gyümölcs, mert az érett magházat fogyasztjuk, de hasonló a helyzet a tök, az uborka, de még a zöldpaprika esetében is. Az egyszerűség kedvéért azonban maradjunk annál, hogy a paradicsom zöldségféle.

A paradicsom magas víztartalmú élelmiszer, érett állapotban 93-96 százaléka víz, éppen ezért energiatartalma is igen alacsony: tíz dkg belőle mindössze átlagosan 22 kcal. Rendszeres fogyasztása mindenkinek ajánlható, aki egészséges életmódra törekszik, kifejezetten hasznos lehet rendszeres fizikai aktivitás vagy fogyókúra esetén, amikor fogyasztásával a folyadékon túl a benne oldott vitaminoknak, ásványi anyagoknak és szénhidrátoknak köszönhetően gyorsan bevihető, pótolható a szükséges mennyiség. C-vitaminból például a fajtától és a termesztési körülményektől függően 8,5-56 mg-ot is találhatunk benne 100 grammonként, így akár egy nagyobb adag finom paradicsomsaláta képes fedezni egy felnőtt ember napi C-vitamin-szükségletét.

A paradicsom úgynevezett utóérő zöldség, azaz leszedése után még tovább érik, ez teszi lehetővé, hogy viszonylag nagy távolságokra is szállítható legyen és egész évben a boltok polcain találjuk. Azonban nem mindegy, mennyire éretlenül szedik le, ezt mindenki tapasztathatja a télen kapható, messziről érkező változatoknál. Mint sok más esetben, itt is igaz, hogy a szabadföldön termesztett, sok napfényt kapott változatok a legzamatosabbak, viszont ezek is romlanak a leghamarabb. A paradicsom ízét amúgy a benne található szerves növényi savak és a cukortartalom adja, ha mindkettő kicsi, akkor íztelen, a legfinomabb pedig akkor lesz, ha hétszer-tízszer több cukor van benne, mint szerves sav.

Antal Emese dietetikust, szociológust, a TÉT Platform szakmai vezetőjét a paradicsom kapcsán is megkérdeztük. A szakember legfontosabb tanácsa az, hogy már a boltban figyeljünk oda, milyen paradicsomot veszünk: ha van rá lehetőség, vegyük kézbe, szagoljuk meg – az illatos paradicsom érettnek számít és nemcsak finomabb lesz, hanem tápanyagokban is gazdagabb.

„A paradicsom nagyon értékes része lehet az étrendünknek, hiszen nemcsak alacsony energiatartalmú zöldségféle, hanem antioxidáns hatású vegyületekben is gazdag. Ezek a kémiai anyagok bizonyos szintű védelmet nyújtanak szervezetük számára a környezetből származó vagy éppen a stressz miatt termelődő szabad gyökök ellen, amelyek bizonyíthatóan szerepet játszanak a gyulladásos folyamatokban vagy egyes tumoros megbetegedésekben. Azt természetesen nem jelenthetjük ki, hogy a rendszeres paradicsomfogyasztás komoly betegségeket előzhet meg, de a kockázatok csökkentéséhez hozzájárulhat. Ezért fontos, hogy minden nap együnk legalább négy adag zöldséget és gyümölcsöt, amelyek között egy adagnak – zöldségek esetén ez körülbelül 10 dkg-ot jelent – érdemes nyersnek lennie. Erre a paradicsom kitűnően alkalmas, hiszen nyersen is finom” – javasolja.

A paradicsomban többféle antioxidáns hatású vegyületet is találunk, ezek közül a legismertebbek az ízét adó flavonoidok és polifenolok, és a piros színért felelős, a karotinoidok családjába tartozó színanyag, a likopin.

„A likopin erős antioxidáns hatású anyag, legnagyobb mennyiségben a paradicsomban és a belőle készült ételekben találjuk meg. Számos kísérlet alanya volt már, így bizonyítottnak vélik hatását többféle daganatos betegség, illetve a szív- és érrendszeri problémák megelőzésében is” – összegzi. Antal Emese végül azt is elárulja, milyen formában marad a legtöbb biológiailag értékes tápanyag a paradicsomban: „A zöldség- és gyümölcsfélék esetében a héj, illetve a közvetlenül alatta lévő részek általában a legértékesebb részek, a paradicsomot se hámozzuk meg, ha nem szól ellene valamilyen panasz, például gyomorégés vagy puffadás. A paradicsom amúgy nyersen vagy főzve is kitűnő tápanyagforrás, likopintartalmát például hőkezelt formában, tehát főzve vagy sütve tudjuk jobban hasznosítani a legújabb kutatások szerint” – zárja tanácsait a dietetikus.

Cikkünk eredetileg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal égisze alatt működő Szupermenta program oldalain jelent meg.

A nyár markáns íze

A lángos legalább annyira elmaradhatatlan kelléke a nyárnak, mint a fagyi. Kétségtelen, hogy elég nehéz étel – főleg tejföllel vastagon megkenve, sajttal megszórva – de ki lehet váltani vele egy teljes ebédet. Jól járunk-e [...]

A legszaftosabb hungarikum

A debreceni páros kolbász négy éve hungarikum, azaz hazai specialitás. Azonban már jóval ezelőtt nagyon kedveltük ezt a szaftos, paprikás kolbászkát, amely mindig párban érkezik. Vajon mennyit falhatunk fel belőle? Az egyre inkább trendivé [...]

A mindenízű mártás

A ketchup nélkül sok étel szinte elképzelhetetlen: a hamburger, a hotdog és a sült krumpli hűséges kísérője hosszú utat járt be addig, hogy szinte mindenki kedvelje. Igaz, ehhez az kellett, hogy már ne is [...]

A zöldség, ami valójában gyümölcs2019-10-04T15:01:18+02:00

Óvatosan emelgessük a söröspoharat!

A felmérések szerint tízből kilenc esetben világos sör kerül a vásárlók kosarába, de nem csak nálunk, hanem egész Európában ez számít a legkedveltebb sörtípusnak. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a sörfogyasztás és az egészség összefüggéseiről.

A TÉT Platform közelmúltban végzett, a felnőtt lakosság táplálkozással kapcsolatos ismereteit és szokásait vizsgáló kutatásában érdekes adatokat találunk a sör- illetve egészében nézve az alkoholfogyasztásról. A több mint ezerfős, reprezentatív mintán felvett kérdőív eredményi szerint az elmúlt két évtizedben kismértékben nőtt az alkalmankénti alkoholfogyasztás: 1999-ben a megkérdezettek több mint fele soha sem fogyasztott alkoholt, addig 2016-ban ez már csak 30 százalék volt. Az alkalmankénti fogyasztók aránya ezalatt 43-ról 65 százalékra nőtt.

Kétségtelen, hogy a magyar sörkedvelő nemzet: évente átlagosan 67 liter kerül a korsókba fejenként, míg például borból 27 liternyit iszunk. Ez még a fele sincs a világrekorder csehek 150 literes fogyasztásának, de közvetlen szomszédainkban is jóval több fogy belőle: a szlovákok 80, a szlovének 89, az osztrákok pedig 110 literrel oltják szomjukat évente. Azonban még ez a mérsékelt mennyiség is azt jelenti, hogy napi mintegy 8-10 ml alkoholt viszünk be átlagosan a szervezetünkbe a sörfogyasztással, miközben az ajánlások szerint napi 20 milliliternél többet nem volna szabad (és persze nem vettük figyelembe a tényt, hogy a statisztikák az összlakosságra vonatkoznak, azokra is, akik nem vagy még nem isznak sört, alkoholt, tehát a valós bevitel ennél jóval több). A kimutatások szerint összesítve átlagosan több mint napi 30 ml alkoholt fogyasztunk, ami magasan meghaladja a maximálisan engedélyezett mértéket.

A fogyási adatok ellenére mi magyarok a sört kevésbé tartjuk az egészséges, kiegyensúlyozott étrend részének, mint például a bort. Egy ötfokú skálán – amelyen az 5 a leginkább, 1 a legkevésbé egészségesnek tartott innivalót jelölte -, a bor 3,1, a sör pedig 2,5 pontot kapott. Érdekes, hogy pontosan ugyanígy vélekednek a fogyasztók az ízesített sörökről, amely hajszálra ugyanakkora értékelést kapott. Azonban mindkét italtípus helyezése jobb, mint a szénsavas üdítőké, amelyek 2,2-es értéket értek el.

A TÉT Platform szakmai vezetőjét, Antal Emese dietetikust, szociológust elsőként az alkoholfogyasztás egészségességéről kérdeztük. „Az alkalmankénti, nem rendszeres alkoholfogyasztás nem jelent kifejezett egészségügyi kockázatot, de a határ eléggé alacsony: férfiak napi húsz, nők esetén napi tíz ml alkohol, amely világos sörben kifejezve férfiak esetén körülbelül napi 4, nők esetén 2 dl fogyasztásnak felel meg. Sokan – főleg kánikula idején – folyadékpótlásként fogyasztják a világos söröket, azonban ezek erre nem, vagy csak korlátozottan alkalmasak, többek között az alkohol enyhe vízhajtó hatása miatt is. Ha szomjasak vagyunk, akkor a legjobb választás a tiszta víz” – javasolja a szakember.

Ha pedig valaki fogyókúrázik, különösen érdemes odafigyelnie a sörben rejlő kalóriákra is. Alkohol – és extrakt-tartalomtól függően ugyanis a világos sörök egy deciliternyi mennyisége 36-52 kcal-t is tartalmaz, azaz egy félliteres dobozban 180-260 kcal energiát találunk. A dietetikus ezen kívül még további érdekességekre is felhívja a figyelmet: „Az átlagos sör decinként 1-4-3,8, azaz átlagosan körülbelül 2 gramm szénhidrátot is tartalmaz, míg fehérjéből körülbelül 2-2,5 grammot találunk benne dobozonként. Sőt, a gluténérzékenyek számára a sör tiltottnak minősül, hiszen egyik alapanyaga, az árpa miatt glutént is találunk benne”.

Közkeletű vélekedés, hogy a világos sörben sok, a B-csoportba tartozó vitamint is találunk. A dietetikus szerint azonban ez csak féligazság: „a világos sörökben ugyan kimutatható mennyiségű B6-vitamin, niacin (B3-vitamin) és riboflavin (B2-vitamin) van, azonban például a B6-vitamin-szükségletünk ebből a forrásból történő fedezéséhez közel másfél liternyi sört kellene meginnunk, ez pedig messze esik az egészségestől. A sörnek tulajdonított pozitív egészségügyi hatások közül nem sokat tudtak igazolni: tudunk arról, hogy a rendszeres, kismennyiségű sörfogyasztást összefüggésbe hozták a szív- és az érrendszeri betegségek kockázatának csökkenésével, de erre nincsenek meggyőző bizonyítékok, arra viszont igen, hogy enyhe vízhajtó hatása miatt a rendszeres fogyasztók esetén ritkábban alakul ki vesekő. Rákmegelőző, öregedés-késleltető vagy éppen csontokat erősítő hatása azonban – a közhiedelemmel ellentétben – egyáltalán nincs a világos sörnek” – sorolja Antal Emese.

A dietetikus a sör – és ezzel együtt az alkoholos italok – rendszeres fogyasztását senkinek sem ajánlja, mint fogalmaz: „aki alkoholos italt iszik, az csak mértékkel tegye, aki pedig eddig sem ivott, az ne is kezdje el”. Fiatalok számára még a legkisebb mennyiség is tilos, mert az esetleges jótékony hatások eltörpülnek a hozzászokás veszélye mellett. Végezetül azonban arra is ad javaslatot a szakértő, mikor eshet mégis a legjobban a sör: „Egy meleg nyári nap után, grillezéshez, kerti partihoz vagy éppen meccsnézéshez időnként teljesen elfogadható kísérő lehet egy korsó friss, hideg sör. A legjobb, ha csak étkezésekhez iszunk, és persze a mennyiség helyett a minőséget részesítsük előnyben!”

Cikkünk eredetileg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal égisze alatt működő Szupermenta program oldalain jelent meg.

A nyár markáns íze

A lángos legalább annyira elmaradhatatlan kelléke a nyárnak, mint a fagyi. Kétségtelen, hogy elég nehéz étel – főleg tejföllel vastagon megkenve, sajttal megszórva – de ki lehet váltani vele egy teljes ebédet. Jól járunk-e [...]

A legszaftosabb hungarikum

A debreceni páros kolbász négy éve hungarikum, azaz hazai specialitás. Azonban már jóval ezelőtt nagyon kedveltük ezt a szaftos, paprikás kolbászkát, amely mindig párban érkezik. Vajon mennyit falhatunk fel belőle? Az egyre inkább trendivé [...]

A mindenízű mártás

A ketchup nélkül sok étel szinte elképzelhetetlen: a hamburger, a hotdog és a sült krumpli hűséges kísérője hosszú utat járt be addig, hogy szinte mindenki kedvelje. Igaz, ehhez az kellett, hogy már ne is [...]

Óvatosan emelgessük a söröspoharat!2019-10-04T14:58:13+02:00

Bűnös élvezet, vagy inkább csemege a jégkrém?

A jégkrémet – és persze a fagyit is – mindenki szereti, erről persze a statisztikák is tanúskodnak: az átlagos magyar évente mintegy öt liternyi hideg édességet nyalogat el. De vajon a hűsítő finomság belefér-e a kiegyensúlyozott táplálkozásba, és ha igen, mire kell figyelni a kiválasztásánál?

A jégkrém-kedvelők igazán nem panaszkodhatnak, míg néhány évtizeddel ezelőtt csak két-háromféléből választhattak, ma már a legkisebb boltban is több tucat íz vár ránk a hűtőpultokban. Egy múlt évi körkérdés alapján elmondható, hogy a nagyobb láncok egységeiben legalább 40, de van, ahol 380-féle jégkrém várja, hogy a kosarunkba tegyük. Nem meglepő hát, hogy lassan, de biztosan emelkedik a fogyasztás is: a mi évi öt literünk viszont messze elmarad a csúcstartó Új-Zéland közel harminc, vagy a második helyezett USA 21 literes adatától. Azonban a lista másik vége is messze van tőlünk, Indonéziában vagy Indiában évente átlagosan egy deciliternyi jégkrém a fogyasztás, azaz két kisebb pálcikás, vagy egy adag dobozos finomság fogy fejenként.

A kiszerelések között egyértelműen nyerő a dobozos, családi változat: a vásárolt jégkrémek mintegy 55-56 százaléka ilyen. Az ízek között viszonylag konzervatívak vagyunk: a legtöbb a vaníliás jégkrémből fogy (16 százalék), a második a csokoládé 9 százalékkal, a harmadik helyre kerül az epres íz, de holtversenyben a vanília-csoki ízű változattal (5-5 százalék).

A fagyi nem jégkrém, a jégkrém nem fagyi

Sokan keverik össze a két szó jelentését, pedig a fagylalt és a jégkrém nagyon sok mindenben különbözik egymástól. A fagylalt jellemzően a fogyasztás helyszínén, cukrászati technológiával, főzve, fagylaltporból vagy sűrítményből, esetleg kézműves módszerrel készül, és speciálisan fagyasztják. A jégkrémet jellemzően nagyobb üzemekben, tiszta alapanyagokból – például tej, tejszín, zsiradék, gyümölcsök – hőkezeléssel és legtöbbször homogénezéssel (a massza egységes állagúvá tételével) állítják elő, majd hűtött állapotban habosítják.

A könnyen hazavihető és ott sokáig tárolható dobozos jégkrémek arra csábítanak minket, hogy minél gyakrabban fogyasszunk belőlük. Azonban míg a pálcikás jégkrémek esetén könnyebben látjuk, mekkora egy adag, a dobozosaknál ezt már jóval nehezebb felmérni. És bár a jégkrém erősen szezonális fogyasztású termék, a meleg nyári napokon sem lehet belőle bármikor, bármennyit fogyasztani. Ebből a szempontból hasznos, ha a jégkrémet ugyanúgy édességként kezeljük, mint a süteményeket, és hetente csak egyszer-kétszer, az étkezések befejező fogásaként fogyasztunk belőlük.

A vaníliás jégkrémek általában tejalapúak, és így tejzsírt, illetve tejfehérjét tartalmaznak. Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője szerint a tejzsírnak számos előnye is van, ezek között elsőként az emészthetőséget említi: „A tejzsír a többi zsiradékhoz képest könnyebben emészthető és jól felszívódó zsiradékfajta. Számos, a szervezetünk számára előnyös tápanyagot, így például az idegrendszer szempontjából fontos foszfolipideket, karotinoidokat és nyomokban más vitaminokat is tartalmaz. Energiatartalma viszont pontosan megegyezik más zsiradékokkal, azaz ebből a szempontból is ajánlott az óvatos fogyasztás” – kezdi a szakember. „A tejalapú jégkrémek – így a vaníliás jégkrémek – a tejzsíron felül még tejfehérjét is tartalmaznak. A főleg kazeinből felépülő tejfehérje könnyen emészthető, a szervezetünk számára fontos aminosavakat tartalmaz, ugyanakkor többeknél allergiás reakciót válthat ki. A tejfehérje-allergiások számára tehát a tejalapú jégkrémek minden típusa tilos, ám ők is találhatnak maguknak az allergént nem tartalmazó hűs finomságokat, amelyek tej felhasználása nélkül, esetleg növényi helyettesítőkkel (pl. szója- vagy mandulaital) készülnek. Sőt, a tejcukorra érzékenyek is bőséges választékból kereshetik ki a számukra legfinomabb változatot, legyen szó dobozos vagy pálcikás jégkrémről”- mondja.

A dietetikus szerint azonban fontos még egy tápanyagról beszélni, hiszen a jégkrémekhez a cukor éppúgy hozzátartozik, mint a nyárhoz a meleg. Mivel sokan az elhízás egyik legfőbb okának tartják a cukrot, jó tisztában lenni az alábbival: „Nem a mértékletes cukor-, vagy éppen fehér liszt fogyasztástól hízunk el, hanem táplálkozásunk egésze, életmódunk kiegyensúlyozatlansága, a mértéktelen étkezés vezethet a plusz kilók megjelenéséhez. A túlsúlyért csak a cukrot hibáztatni nem több egyszerű kifogásnál, ugyanakkor az egészséges étrend sem egyenlő azzal, ha ezeket az élelmiszereket kizárjuk belőle. A jégkrém is része lehet a kiegyensúlyozott életmódnak, ha legfeljebb hetente néhányszor fogyasztunk belőle.”

Az elfogadható cukorbevitelről kérdezve Antal Emesét megtudtuk, hogy az legfeljebb a napi energiaszükségletünk tíz százalékát teheti ki, amely a legtöbb felnőttnél 40-50 gramm cukrot jelent. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ezt ne lépjük túl? A dietetikus szerint sok múlik az odafigyelésen. A vásárlás során ne csak a termék árát nézzük meg, hanem az adott élelmiszer összetételét is. Minden előre csomagolt élelmiszeren kötelező feltüntetni a tápanyagtartalmat, ezek között a cukrot a szénhidráton belül találjuk meg. Válasszunk olyan termékeket, amelyekben ez az érték alacsony, és otthon, egyéb étkezéseinknél szorítsuk a minimumra, vagy szüntessük meg a cukor felhasználását, például a tea, a kávé vagy a sütemények esetén. Így minden bűntudat nélkül belefér a meleg nyári napokba a jégkrém élvezete is” – tanácsolja a szakember.

Cikkünk eredetileg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal égisze alatt működő Szupermenta program oldalain jelent meg.

A nyár markáns íze

A lángos legalább annyira elmaradhatatlan kelléke a nyárnak, mint a fagyi. Kétségtelen, hogy elég nehéz étel – főleg tejföllel vastagon megkenve, sajttal megszórva – de ki lehet váltani vele egy teljes ebédet. Jól járunk-e [...]

A legszaftosabb hungarikum

A debreceni páros kolbász négy éve hungarikum, azaz hazai specialitás. Azonban már jóval ezelőtt nagyon kedveltük ezt a szaftos, paprikás kolbászkát, amely mindig párban érkezik. Vajon mennyit falhatunk fel belőle? Az egyre inkább trendivé [...]

A mindenízű mártás

A ketchup nélkül sok étel szinte elképzelhetetlen: a hamburger, a hotdog és a sült krumpli hűséges kísérője hosszú utat járt be addig, hogy szinte mindenki kedvelje. Igaz, ehhez az kellett, hogy már ne is [...]

Bűnös élvezet, vagy inkább csemege a jégkrém?2019-10-04T14:55:56+02:00

Óvatosan a zamatos kortyokkal

A cider mára a nyári időszak egyik kedvelt itala lett: sokan könnyűnek, üdítőnek, frissnek találják, egyszóval éppen olyannak, amilyennek egy nyári frissítőnek lennie kell. Az óvatos, megfontolt fogyasztás azonban több ok miatt is ajánlott, ha vigyázunk az egészségünkre.

A cider különleges típusú ital, hiszen se nem sör, se nem bor, de még csak habzó- vagy gyöngyözőbornak sem tekinthetjük. Több mint egy évezrede ismert, első írásos említése még a 14. századból való, legújabbkori reneszánszát pedig néhány évtizede kezdte el élni. Nálunk alig két évtizede kezdett el terjedni a fogyasztása, nem kis mértékben a rövidebb-hosszabb időt cider-kedvelő országokban eltöltő honfitársainknak köszönhetően. Bár az almabor nálunk sem ismeretlen fogalom, a leginkább hozzá hasonlítható cider kitört abból az olcsó, kevésbé minőségi ital kategóriájából, amit az előbbi képvisel, és kifejezetten pozitív attitűd kapcsolódik a fogyasztásához.

Ciderrel több országban is találkozhatunk, így a legtöbbet fogyasztó Nagy-Britannia és Írország mellett Franciaországban, Finnországban, Németországban, Ausztriában, de még Észtországban is. Amerikai és kanadai üzletekben is felbukkan, ott azonban a sima cider megnevezésű palackokban alkoholmentes üdítőt találunk, a nálunk ismert alkoholos változatot hard cider néven keressük. Alkoholtartalma legalább 2, átlagosan 4-5 v/v% (térfogatszázalék), azonban a különlegességek kedvelői akár 8 százalék feletti töménységűeket is beszerezhetnek. Egyben viszont minden cider megegyezik: csak almából készülhet, másból nem (a sok helyen készített hasonló, de körtealapú ital neve perry).

A cider fogyasztásához az élvezeti értéken felül néhányan pozitív egészségi hatásokat is csatolnak, de ezek mögött nem állnak tudományos tények. Való igaz, hogy alapanyagának köszönhetően általában sok káliumot és némi vasat is találunk benne, de ezért még nem érdemes iszogatni, ez más élelmiszereinkben is megtalálható. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a benne lévő pektin, gátolva a koleszterin felszívódását, képes csökkenteni a koleszterinszintünket. Sajnos, ez több okból sem állja meg a helyét: egyrészt legújabb megfigyelések szerint ugyanis a táplálékainkkal bevitt koleszterin nem gyakorol jelentős hatást a koleszterinszintünkre, másrészt a tiszta, szűrt ciderben a pektin szinte teljes egészében lebomlik a pektináz nevű enzim hatására. Antioxidáns hatású vegyületekből viszont bőven van benne, azonban az ennek tulajdonított egészségvédő hatást a ciderben lévő alkohol és cukor erősen lecsökkenti.

Megkérdeztük inkább a szakértőt, mennyi cider fogyasztása tekinthető egészségesnek. Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője segít a kérdés eldöntésében: „A cider savanykás ízének és szénsavtartalmának köszönheti üdítő hatását, azonban amíg a sörben vagy a borban alig találunk cukrot, addig a ciderekben palackonként 10-30 g is lehet belőle. Ez egyrészt az alapanyagból visszamaradt gyümölcscukor, másrészt az ízesítésként hozzáadott glukóz-fruktóz szirup, esetleg szacharóz (répacukor) miatt van, így – hozzátéve az alkoholtartalomból származó energiát is – a frissítő cider kalóriatartalma palackonként 180-330 kcal is lehet. Hosszabb távon rendszeresen fogyasztva tehát hozzájárulhat az energiaegyensúly felborulásához, amely segíti a túlsúly kialakulását, nem is beszélve a rendszeres alkoholfogyasztás káros hatásairól. Ezért érdemes mértékletesnek lenni, és csak alkalmanként, egyszer-egyszer fogyasztani ebből az italból, és ha lehet, a jellemzően 3-4 decis kiszerelést is osszuk meg valakivel” – javasolja a szakértő.

Cikkünk eredetileg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal égisze alatt működő Szupermenta program oldalain jelent meg.

A nyár markáns íze

A lángos legalább annyira elmaradhatatlan kelléke a nyárnak, mint a fagyi. Kétségtelen, hogy elég nehéz étel – főleg tejföllel vastagon megkenve, sajttal megszórva – de ki lehet váltani vele egy teljes ebédet. Jól járunk-e [...]

A legszaftosabb hungarikum

A debreceni páros kolbász négy éve hungarikum, azaz hazai specialitás. Azonban már jóval ezelőtt nagyon kedveltük ezt a szaftos, paprikás kolbászkát, amely mindig párban érkezik. Vajon mennyit falhatunk fel belőle? Az egyre inkább trendivé [...]

A mindenízű mártás

A ketchup nélkül sok étel szinte elképzelhetetlen: a hamburger, a hotdog és a sült krumpli hűséges kísérője hosszú utat járt be addig, hogy szinte mindenki kedvelje. Igaz, ehhez az kellett, hogy már ne is [...]

Óvatosan a zamatos kortyokkal2019-10-04T14:53:04+02:00

 Olajos magvak az étrendünkben: mit kell tudni róluk?

A dió- és a mogyorófélék sokak kedvencének számítanak és rendszeres fogyasztásukat – persze só nélkül – táplálkozási szakértők is ajánlják. A diákcsemege néven ismert keverékekben a nem sózott magok mellett aszalt gyümölcsöket is találunk, így ezeket akár az ideális nassolnivalók közé sorolhatjuk. Fő összetevőikről, az olajos magvakról osztunk meg néhány érdekességet a dietetikus szemszögéből nézve.

Az olajos magvak elnevezése nem véletlen: zsiradéktartalmuk eléri a 40-60 százalékot, ebből adódóan energiatartalmuk meglehetősen magas: 500 és 700 kcal között van száz grammonként. Előnyös tulajdonságuk a telítetlen zsírsavak magas aránya, amely számos élettani folyamatra jó hatással van. Így fogyasztásukkal javíthatjuk a telített-telítetlen zsírsavak arányát is, amely nálunk, magyaroknál különösen kedvezőtlen, hiszen sok telített zsírsavban gazdag élelmiszer szerepel az étrendünkben. Fehérjetartalmuk is jelentős, de említésre méltó mennyiségben tartalmaznak magnéziumot, káliumot, foszfort, mangánt és vasat, E-vitamint, illetve a B-vitamincsoport számos tagját. A vegetáriánus vagy vegán étrendet követők egyik leghasznosabb alapanyagai mindezért, de olyanok esetében is hasznosak, akiknek valamilyen okból (például súlyos betegség, leromlott állapot, esetleg spottevékenység miatt) több fehérjére van szükségük az átlagosnál. A dietetikus szerint azonban mindezeken túl is van még hasznos tulajdonsága az olajos magvaknak. Erről Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője beszél: „Az olajos magvak fontos részei a kiegyensúlyozott táplálkozásnak, de természetesen mértékletes mennyiségben fogyasztva. Vitamin-, illetve telítetlen zsírsavtartalmuk révén hozzájárulnak a zsírban oldódó A-, D-, E- és K-vitamin ellátáshoz, amely különösen a tél végén, tavasszal fontos a szervezetünk lemerült raktárainak feltöltéséhez. Szénhidráttartalmuk nem magas, viszont rostokban gazdagok, ez pedig különösen azért lényeges, mert a kutatások szerint sem a nők, sem a férfiak nem érik el a naponta ajánlott 25-35 grammos rostbevitelt hazánkban. Végül, de nem utolsó sorban a jó zsírsav-összetétel mellett meg kell említeni a bennük található szterolokat és más fitonutrienseket, amelyek együttesen csökkentik a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.”

A diákcsemege azonban nemcsak olajos magvakat, hanem aszalványokat is tartalmaz, például mazsolát, sárgabarackot, szilvát, néha banánt, papaját, ananászt vagy éppen áfonyát. A keverékek összetétele nincs szabályozva, a gyártók tetszésük szerint kevergethetik saját csemegéjüket, mi pedig kiválaszthatjuk a leginkább tetsző összeállítást. Éppen ezért viszont csak általánosságban lehet írni a táplálkozásban betöltött szerepükről, de azért néhány jó tanáccsal is szolgálunk a legjobb termék kiválasztásához. Kezdjük ez utóbbival: természetesen a legfontosabb itt is, hogy a csomagoláson lévő információkat megnézzük, ugyanis az összetételt – az egyes alapanyagok csökkenő sorrendben történő felsorolásával – kötelező jelölni a gyártónak, miként az átlagos tápanyag-tartalmat is. Bár a diákcsemege-keverékeknek szinte minden esetben része a mazsola és a földimogyoró, egyben ez a két legolcsóbb alapanyag is, ezért érdemes olyat választani, ahol ezek mellett több másféle magot, aszalványt találunk. Nézzük meg a csomagban található szemeket, és válasszuk azt, amelyben szép, egész, nem töredezett darabokat találunk.

És hogy mire jó a diákcsemege? Természetesen jól jön a diákoknak is, de kissé találóbb az angol elnevezés: ott trail-mix a neve, ami magyarul közelítőleg „ösvény-keverék”-et jelent. Az ösvényeket a túrázók használják – innen a név – nekik ideális megoldást jelentenek az ilyen keverékek, mivel kis térfogatban jelentős mennyiségű energiát vihetnek magukkal. A szakember meg is magyarázza, miért előnyösek ilyenkor is: „Az aszalt gyümölcsökben az egyszerűbb szénhidrátok, cukrok szinte azonnal hasznosítható energiát jelentenek, míg az olajos magvakban összetett szénhidrátot, keményítőt találunk, azaz hosszabb távon is szinten tartják a vércukorszintet” – összegzi. „A zsírok további energiát jelentenek, az ásványi anyagok pedig hozzájárulnak a fokozott aktivitás során az izzadtsággal elvesztett sók pótlásához” – teszi hozzá. „Természetesen diákok is fogyaszthatják, sőt felnőtteknek is ideális uzsonna lehet egy maréknyi diákcsemege. Hosszabb távon azonban figyeljünk az olajos magvak magas energiatartalmára, tehát csak valóban kiegyensúlyozott, egészséges, sok mozgást tartalmazó életmód mellett fogyasszunk rendszeresen diákcsemegét, olajos magvakat”.

Az olajos magvakat és a belől készült termékeket a legfiatalabbakat kivéve kisebb-nagyobb mennyiségben mindenki fogyasztja. Erre utal a TÉT Platform közelmúltban elvégzett, a 11-18 éves fiatalok táplálkozási szokásait monitorozó kutatása, amelyből kiderült, hogy az ilyen korú fiatalok hetente átlagosan harminc grammnyi olajos magot, illetve ebből készült élelmiszert fogyasztanak. Ez – tekintettel arra, hogy a negyedét ráadásul a közkedvelt mogyorókrém adja – nem éri el a javasolt mennyiséget, amely ilyen korú fiatalok számára heti két adag, 80 gramm nem sózott olajos mag. A nem sózott olajos magvak akár diákcsemege, akár például saját készítésű müzlikeverékek részeként hasznos tápanyagokkal járulhatnak hozzá a fejlődésben lévő szervezetek fokozott tápanyagigényének kielégítéséhez.

Cikkünk eredetileg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal égisze alatt működő Szupermenta program oldalain jelent meg.

A nyár markáns íze

A lángos legalább annyira elmaradhatatlan kelléke a nyárnak, mint a fagyi. Kétségtelen, hogy elég nehéz étel – főleg tejföllel vastagon megkenve, sajttal megszórva – de ki lehet váltani vele egy teljes ebédet. Jól járunk-e [...]

A legszaftosabb hungarikum

A debreceni páros kolbász négy éve hungarikum, azaz hazai specialitás. Azonban már jóval ezelőtt nagyon kedveltük ezt a szaftos, paprikás kolbászkát, amely mindig párban érkezik. Vajon mennyit falhatunk fel belőle? Az egyre inkább trendivé [...]

A mindenízű mártás

A ketchup nélkül sok étel szinte elképzelhetetlen: a hamburger, a hotdog és a sült krumpli hűséges kísérője hosszú utat járt be addig, hogy szinte mindenki kedvelje. Igaz, ehhez az kellett, hogy már ne is [...]

 Olajos magvak az étrendünkben: mit kell tudni róluk?2019-10-04T14:50:23+02:00

Az élet glutén nélkül: néha szükség, sokszor divat

A gabonafélék és a belőlük készült élelmiszerek, ételek évezredekig képezték az emberi táplálkozás alapját, és természetesen még manapság is a legfontosabb alapanyagok között vannak. Az utóbbi években azonban először a magas szénhidrát-tartalom, majd pedig a glutén miatt is célkeresztbe kerültek. Kell-e tartanunk a gluténtől? Erről kérdeztük a dietetikust.

A glutén adja a tésztafélék struktúráját, rugalmasságát és formázhatóságát. Két egyszerűbb fehérje, a gliadin és a glutenin alkotja, azaz a sikérként is emlegetett anyag maga is a fehérjék népes családjának tagja. A búzán kívül többek között az árpában és a rozsban is megtalálható, igaz, ott a gliadint a hordein, illetve a sicalin nevű fehérje helyettesíti. Éppen ez a három összetevő az, amely egyesek szervezetében gondot okozhat: az autoimmun eredetű cöliákia, azaz a lisztérzékenység néven ismert betegség a bélrendszer, azon belül is a bélfalon elhelyezkedő bolyhok károsodásával jár. Ennek következtében változatos tünetek jelentkezhetnek: az enyhébbek közé a puffadás, a görcsös fájdalom és a hasmenés tartozik, súlyosabb esetekben a bélfal károsodása miatt felszívódási zavarok, hiánybetegségek és – gyermekkorban – fejlődési rendellenességek is kapcsolódhatnak. A betegség leggyakrabban egy éves kor után jelentkezik, de sok esetben csak felnőttkorban fedezik fel az általános tünetei miatt.

A cöliákia Magyarországon körülbelül a lakosság egy százalékát érinti, sokan nem is tudnak arról, hogy érintettek lennének. A betegség vérvizsgálattal, illetve endoszkópos mintavétellel igazolható.

A lisztérzékenység bár nem gyógyítható, gluténmentes étrenddel gyakorlatilag tünetmentesen tartható, ehhez azonban odafigyelésre és önfegyelemre van szükség. A panaszokat nem okozó glutén mennyisége egyéni, van, akinél kisebb mennyiség elfogyasztása esetén is tüneteket idéz elő, de néhányan alacsony gluténtartalmú élelmiszerek fogyasztását is tolerálják. Általánosságban napi 10-100 mg glutén még biztonságosan fogyasztható cöliákia esetén is, a szakértők szerint azonban a legtöbb esetben 50 mg alatti bevitelre kell törekedni.

A speciális táplálkozási igényekre az élelmiszeripar is igyekszik választ adni, egyre több gluténmentes élelmiszerrel találkozunk a boltok polcain, és ezek már egyáltalán nem azok az ízetlen, nem túl kellemes textúrájú ételek, mint például két-három évtizeddel ezelőtt. Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője elsőként a jelölésekben segít eligazodni: „A gluténmentes diétát tartóknak különösen fontos, hogy az élelmiszerek címkéit alaposan megnézzék, sőt tájékozódjanak a nem előre csomagolt élelmiszerek, a közétkeztetésben vagy az éttermekben kínált ételek gluténtartalmáról. Az az élelmiszer számít gluténmentesnek, amelyből egy kilogrammnyi késztermékben kevesebb, mint húsz milligramm glutén található, ezeket általában minden érintett gond nélkül fogyaszthatja. Mivel azonban a glutén eltávolítása technikailag összetett és drága folyamat, ráadásul a kész termék ízét, illatát és állományát rontja, kaphatók olyan élelmiszerek is, amelyekben jóval kevesebb, de azért számottevő mennyiségű glutén van. Ezeket a termékeket „nagyon alacsony gluténtartalmú” jelöléssel látják el, és kilogrammonként legfeljebb 100 milligramm glutént tartalmazhatnak”- mondja a szakember, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy az utóbbi kategóriába tartozó termékek az egyéni tolerancia figyelembevételével válhatnak a gluténmentes étrend részévé.

A dietetikus szerint a lisztérzékenyek általában jól tájékozottak a diétájukat illetően, azonban nekik sem árt figyelni egy gabonafélére. A zab ugyanis eredendően gluténmentes, és egyre több zabbal készült élelmiszer kapható. Azonban nagyon nehéz elkerülni, hogy a zab a szállítás és a feldolgozás során ne szennyeződjön gluténnal, ezért akinek fontos, csak igazoltan gluténmentes zabból készített élelmiszereket, például zabpelyhet fogyasszon.

Végül, de nem utolsó sorban a dietetikus szerint fontos beszélni a gluténmentes étrend egyre növekvő népszerűségéről. A TÉT Platform kutatásai szerint a gluténmentes étrendet a megkérdezettek három százaléka tartja egészségesnek, míg a magukat tájékozottnak vallók körében ez az arány már több mint kétszerese, hét százalék, ezzel messze megelőzve például a vegetáriánus étrendet is. A fogyasztók valamivel több mint két százaléka keres tudatosan gluténmentes élelmiszereket, de vannak olyan csoportok, ahol ennél jóval nagyobb arányban vásárolják az ilyen termékeket (például a sokféle diétát, étrendi irányzatot kipróbálók „Próbálkozó” szegmensbe tartozók). „A gluténmentes élelmiszerek forgalma az utóbbi években két számjegyű növekedést mutat, amelyet természetesen nem indokol a cöliákia elterjedtsége, hiszen az csak nagyon kismértékben emelkedik. Sokkal inkább jellemző, hogy a fogyasztók a glutént sejtik többféle betegség, probléma hátterében, és ezért orvosi diagnózis nélkül is gluténmentes diétába fognak. Önmagában egyetlen gluténmentes élelmiszer sem okoz problémát az egészséges embereknek sem, de újabb kutatások rámutattak a hosszú távú gluténmentes étrend lehetséges egészségügyi kockázatára. A gabonafélék – amelyeket az ilyen étrendre áttérők kihagynak étrendjükből – a szív- és az érrendszer szempontjából nagyon fontos tápanyagokat, például rostokat tartalmaznak. Ezek elégtelen bevitele egyértelműen növeli az adott betegségek kockázatát, arra vonatkozóan viszont nincsenek igazolt kutatások, hogy a glutén bármilyen panaszt okozna egészséges szervezet esetén. Ezért csak az tartson gluténmentes diétát, akinek diagnosztizált betegsége miatt erre szüksége van” – javasolja a szakértő.

Cikkünk eredetileg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal égisze alatt működő Szupermenta program oldalain jelent meg.

A nyár markáns íze

A lángos legalább annyira elmaradhatatlan kelléke a nyárnak, mint a fagyi. Kétségtelen, hogy elég nehéz étel – főleg tejföllel vastagon megkenve, sajttal megszórva – de ki lehet váltani vele egy teljes ebédet. Jól járunk-e [...]

A legszaftosabb hungarikum

A debreceni páros kolbász négy éve hungarikum, azaz hazai specialitás. Azonban már jóval ezelőtt nagyon kedveltük ezt a szaftos, paprikás kolbászkát, amely mindig párban érkezik. Vajon mennyit falhatunk fel belőle? Az egyre inkább trendivé [...]

A mindenízű mártás

A ketchup nélkül sok étel szinte elképzelhetetlen: a hamburger, a hotdog és a sült krumpli hűséges kísérője hosszú utat járt be addig, hogy szinte mindenki kedvelje. Igaz, ehhez az kellett, hogy már ne is [...]

Az élet glutén nélkül: néha szükség, sokszor divat2019-10-04T13:42:24+02:00

Egy igazán sokoldalú tejtermék

A tejföl a magyar konyha nélkülözhetetlen alapanyaga, a paprikás vagy a töltött káposzta elképzelhetetlen nélküle, de ezzel kenjük meg a lángost, és persze jut belőle bőven levesekbe vagy éppen főzelékekbe is. A hűtőszekrényben tehát bérelt helye van, de vajon a kiegyensúlyozott táplálkozásban is fontos élelmiszer?

Kevés olyan alapanyagot tudunk mondani, amelyet a magyar konyha ennyire változatosan és sokféle formában használ fel, mint a tejfölt. Készülhet belőle leves, mártás, főzelék, használjuk tésztákhoz, húsokhoz, zöldségekhez, de még sütemény-receptekben is gyakran találkozunk vele. És persze ki ne uzsonnázott volna már egy pohár tejfölt finom foszlós kiflivel vagy ropogós zsemlével? Kétségtelen, hogy nagy kedvelői vagyunk ennek a tejszínből, tejsavas erjesztéssel készülő tejterméknek, de arról nincs adat, van-e a világon még egy olyan nemzet, amely ennyit használna belőle. Bár a tejtermékeket alapvetően az egészséges, kiegyensúlyozott étrend részének tekintjük, a tejföl némileg kilóg a sorból. Ennek okairól Antal Emese dietetikust, szociológust, a TÉT Platform szakmai vezetőjét kérdeztük.

„Nem a tejföllel van probléma, sokkal inkább az elterjedt használata az, amely miatt érdemes jobban figyelni rá az étrendünkben” – kezdi a magyarázatot a dietetikus. „A tejföl tejszínből, tehát a tejben található zsírból készül, ez pedig gazdag telített zsírsavakban, és mint minden állati eredetű termékben, koleszterint is találunk benne. Energiatartalma a tejtermékek között elég magasnak számít, egy közepes evőkanálnyi, tehát 30 gramm 20 százalékos zsírtartalmú tejföl 60 kcal (251 kJ) energiát és hat gramm zsírt tartalmaz, mellette pedig mintegy egy-egy gramm szénhidrátot és fehérjét. Bár a legutóbbi adatok szerint a tejtermékekkel naponta mindössze 14 gramm zsírt fogyasztunk, az összkép már nem annyira kedvező: a férfiak 117, a nők 84 grammos napi zsírbevitele jelentősen meghaladja az ajánlott maximális szintet. A kiegyensúlyozott étrend érdekében tehát érdemes lenne a zsírban gazdag élelmiszerek fogyasztását mérsékelni, a konyhában pedig több zsiradék-spóroló technikát alkalmazni.”

Az ajánlottnál magasabb zsírfogyasztás hosszabb távon kedvez a túlsúly vagy az elhízás kialakulásának, a telített zsírsavak magasabb aránya pedig a szív- és érrendszeri betegségek esetén jelenti a kockázat emelkedését. Ezek a problémák – talán nem véletlenül – hazánkban elterjedtnek számítanak, amelyért a magyaros, zsíros fogásokban gazdag konyha mellett természetesen az inaktív életmód, a kevés mozgás is okolható. A tejföl azonban még ezek ellenére is helyet kaphat a kiegyensúlyozott étrendben, persze némi odafigyeléssel. Antal Emese tanácsait érdemes mindenkinek megfogadnia – nem csak a tejföllel kapcsolatban.

„A tejföl sok étel fontos alapanyaga, segítségével változatos finomságokat készíthetünk. Tejcukor-érzékenyek vagy tejfehérje-allergiások számára azonban nem ajánlható, mert bizonyos mennyiséget mindkét tápanyagból tartalmaz. A benne lévő tejzsír viszont könnyen emészthető, ráadásul a gyártási folyamat során homogenizálják, azaz apróbb cseppecskékre bontják a zsírokat, ami tovább javítja az emészthetőséget. Így a tejföl jól használható olyan esetekben, amikor legyengült, alultáplált betegek számára készítünk ételeket.

Laktózérzékenyek számára többféle laktózmentes tejföl érhető el a boltokban, ezeknél érdemes arra számítani, hogy kissé édesebbek a megszokottnál. Ha pedig odafigyelünk a kalóriabevitelünkre, a 20 százalékos zsírtartalmú változat helyett választhatunk 12, vagy akár 10 százaléknyi zsírt tartalmazó változatot, amelyekkel kalóriát és zsírt spórolhatunk. Az én tippem, hogy a tejföl helyett sok esetben használhatunk natúr joghurtot is – ezzel tovább csökkenthetjük a kalóriák és a zsír mennyiségét.”

Végezetül a szakértő még vásárlási tippet is ad: „A tejszín drága alapanyag, ezért már jó ideje megjelentek a boltok polcain a sokkal olcsóbb növényi zsiradékot tartalmazó, de tejfölszerű termékek. Ezek zsírtartalma, állaga, sőt még az íze is a tejfölhöz hasonló, de annak ellenére, hogy a növényi eredetű zsiradékokat sokszor egészségesebb alternatívának tartjuk, az ilyen termékek nehezebben illeszthetők be a kiegyensúlyozott táplálkozás kereteibe. Ezért azt javaslom, hogy mindig alaposan nézzük meg a csomagolást, és ha azon nem a „tejföl” szó szerepel, hanem valamilyen „föl”, akkor inkább tegyük vissza a helyére, és válasszunk igazi tejterméket” – tanácsolja a dietetikus.

Cikkünk eredetileg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal égisze alatt működő Szupermenta program oldalain jelent meg.

Kedvezményes regisztráció: Életmódprogrammal az elhízás megfékezésére

Tisztelt Érdeklődő Kollégák! Február 26-ig kedvezményesen lehet jelentkezni a 2023. március 4-én az Elhízás Világnapja alkalmából megrendezésre kerülő "Életmód programmal az elhízás megfékezésére" című továbbképzéssel egybekötött tudományos találkozóra.  Helyszín: D50 Kulturális Központ (1071 Budapest, Damjanich [...]

Egy igazán sokoldalú tejtermék2019-10-04T13:38:36+02:00

Ellentmondásos szeletek: ilyen a párizsi

Ha van hústermék, amely megosztja az embereket, akkor a párizsi, vagy egyszerűbben a parizer egyértelműen annak számít. Legendák és tévhitek sokasága köthető ehhez az egyszerű termékhez, amely pedig abszolút nem érdemli meg, hogy mostohán bánjunk vele.

Néhány hónapja ismét nagyot változott a Magyarországon forgalomba hozott párizsikra vonatkozó szabályozás: a Magyar Élelmiszerkönyv 2017. augusztusától új követelményeket támasztott velük szemben. Ettől fogva csak azt a terméket lehet párizsinak nevezni, aminek a hústartalma eléri vagy meghaladja az 51 százalékot, ráadásul ebbe nem számít bele a mechanikusan lefejtett hús mennyisége. Mit jelent ez nekünk, fogyasztóknak? Elsőként ezt a kérdést segít tisztázni a TÉT Platform szakmai vezetője, Antal Emese dietetikus, szociológus: „A mechanikusan szeparált hús a csontokról géppel lefejtett maradék húsdarabkákat jelenti. Ez nem számít olyan értékesnek táplálkozásunk szempontjából, mint a színhús, ezért érthető és fontos, hogy ilyen módon szabályozták a felhasználását. A párizsi így értékesebb, tápanyagokban – főleg fehérjében – gazdagabb lett és könnyebben beilleszthető a kiegyensúlyozott étrendbe” – mondja a szakértő, aki szerint még évekbe telhet, amíg a párizsival kapcsolatos tévhitek elkezdenek kikopni a köztudatból. „A vörösárukat – amelybe a virsli mellett a párizsi is tartozik – a tévhitek és városi legendák egész sora övezi. Ezek egyike volt az, hogy ezekbe a termékekbe mindenféle maradékot beledarálnak, ami csak az üzemben megtalálható. Ezt mindennél jobban cáfolja a mostani szabályozás, ami még tovább növelte az elvárt hústartalmat. Hasonlóképp városi legenda, hogy a termékek kellemes rózsaszínes árnyalatának eléréséhez vért használnának fel. Bár igaz, hogy sok évtizeddel ezelőtt ez elfogadott gyakorlat volt, mára egyetlen felvágottban, így természetesen a párizsiban sem találunk vért.”

Műhelytitkok a párizsiról

A párizsi nem túl bonyolult hústermék: alapvetően húsból és szalonnából egyéb adalékanyagok hozzáadásával készül, ízesítésére pedig mindössze sót és borsot használnak (persze néha füstölik is). Készítéséhez egy speciális, forgó késekkel ellátott gépet, a kuttert használják, ami gyors forgással alakítja ki ezt a sima állagot. Érdekesség, hogy ehhez némi jeget is kell adni a húshoz, hogy ne melegedjen fel és megőrizze a színét. Az ízesített húspépet aztán műbélbe töltik és lassan hőkezelik, amíg a maghőmérséklete meghaladja a 72 C fokot, így marad sokáig eltartható.

A párizsi nem magyar specialitás, a világ számos országában kapható (és a minőségi párizsi máshol sem olcsó). Bár feltehetőleg már a 16. század közepén is készítettek hasonlót, hozzánk a 19. század közepén, német közvetítéssel érkezett, és nevét valószínűleg szintén német-osztrák eredetijéből kapta, utalva az ilyen terméket készítő francia húsmesterekre. Ausztriában máig parizer néven ismert, de Németországban már hívják lyonernek, extrawurst-nak is, míg az amerikai kontinensen bolognai szalámi néven található a boltok polcain. Közeli rokona a sokak által kedvelt mortadella, ami leegyszerűsítve csak annyiban különbözik tőle, hogy a szalonna egy részét nem pépesítik a hússal együtt, hanem darabokban adják hozzá.

Párizsiból mi magyarok a baromfihúsból készülteket szeretjük. Ez teszi ki az eladások kétharmadát, a sertés párizsi részaránya nem éri el a harminc százalékot, a sor végén pedig a marhahúsból készült párizsi áll, ami valamivel több, mint öt százalék részesedést tudhat magáénak a piacon.

Antal Emesét arról is kérdeztük, mennyire illik étrendünkbe a párizsi, hogyan használhatjuk fel és mire figyeljünk vele kapcsolatban. „Sokan kedvelik a párizsit, és semmi sem szól amellett, hogy ne lehessen része a kiegyensúlyozott vegyes étrendnek, hiszen fehérjetartalma közepes, zsírtartalma pedig nem számít kiemelkedőnek, ami a jobb minőségű termékeknél 12-18 százalék. A párizsi állaga miatt gyerekeknek, rágási nehézséggel küzdőknek, és idősebbeknek is ajánlható, ráadásul fűszerszegény. A klasszikus felhasználási módon, a szendvicskészítésen túl felhasználhatjuk saláták kiegészítésére is, például zöldsaláták, tojás- vagy tésztasaláta esetén, sőt készülhet belőle párizsi saláta is. Végül, de nem utolsósorban, szendvicskrémek alapja, kiegészítője vagy melegszendvicsek feltéte is lehet belőle.” A dietetikus szerint érdemes már vásárláskor odafigyelni, mi kerül a kosárba: válasszunk minél magasabb hústartalmú párizsit – ehhez az információt megtaláljuk a termék csomagolásán – és ne hagyjuk magunkat megtéveszteni: párizsi vagy parizer csak az a termék lehet, amelynek a hústartalma eléri az 51 százalékot. Hiába néz ki hasonlóan egy termék, sokszor alacsonyabb hústartalommal rendelkezik, ezért más az elnevezése. Ezeket inkább kerüljük, ha tehetjük. Végül pedig egy jó tanács: a felbontott szeletelt párizsi, a megvágott rúd nem tartható el sokáig – mivel magas a víztartalma –, ezért minél előbb fogyasszuk el, hogy a minimumra csökkentsük az élelmiszerbiztonsági kockázatokat.

Cikkünk eredetileg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal égisze alatt működő Szupermenta program oldalain jelent meg.

A nyár markáns íze

A lángos legalább annyira elmaradhatatlan kelléke a nyárnak, mint a fagyi. Kétségtelen, hogy elég nehéz étel – főleg tejföllel vastagon megkenve, sajttal megszórva – de ki lehet váltani vele egy teljes ebédet. Jól járunk-e [...]

A legszaftosabb hungarikum

A debreceni páros kolbász négy éve hungarikum, azaz hazai specialitás. Azonban már jóval ezelőtt nagyon kedveltük ezt a szaftos, paprikás kolbászkát, amely mindig párban érkezik. Vajon mennyit falhatunk fel belőle? Az egyre inkább trendivé [...]

A mindenízű mártás

A ketchup nélkül sok étel szinte elképzelhetetlen: a hamburger, a hotdog és a sült krumpli hűséges kísérője hosszú utat járt be addig, hogy szinte mindenki kedvelje. Igaz, ehhez az kellett, hogy már ne is [...]

Ellentmondásos szeletek: ilyen a párizsi2019-10-04T13:35:24+02:00

Mitől lesz finom a finomliszt?

Például úgy, ha sütemény készül belőle! A finomliszt a magyar háztartások alapvető élelmiszere, azonban érdemes megnézni, mire használható igazán, és mennyire illeszthetők be a kiegyensúlyozott táplálkozásba a vele készülő ételek.

A finomliszt valójában nem az ízéről kapta az elnevezését, hanem az őrléséről: ez a legkisebb szemcseméretűre, azaz a legfinomabbra őrölt lisztfajta. Ha már az elnevezésnél tartunk, akkor érdemes tisztázni azt is, hogy finomliszt néven a búzából készült lisztet értjük, de liszt előállítható más gabonafélék magjából, sőt liszt néven ismerjük egyes gumók vagy éppen a hüvelyesek őrleményeit is, így van rizs- vagy kukoricaliszt, de borsó- vagy burgonyaliszt is.

A TÉT Platform Egyesület szakmai vezetője, Antal Emese dietetikus, szociológus segít eligazodni a Szupermenta olvasóinak a lisztek fehér világában. „A liszt az élelmiszerkönyv szerint a gabonafélék terméséből, azok héjának részleges vagy teljes eltávolításával őrléssel készülő finom szemcséjű termék. A búzafinomliszt előállításhoz csak étkezési búza használható fel, és szinte kizárólag a mag belsejéből készül, így alacsony korpatartalmú, világos színárnyalatú lesz, amelyet a háztartásokban például sűrítési műveletekhez – rántáshoz, habaráshoz – sütemények, kalácsok, édes és sós tészták, valamint palacsintatészta készítéséhez használunk. Nem feledkezhetünk meg a hagyományos magyar konyhatechnológiai műveletről, a panírozásról sem, amelyhez többek között szintén finomliszt szükséges. Az élelmiszeripar pedig főleg cukrászati készítményekhez használja a finomlisztet.”

Miért BL55?

A finomliszt csomagolásán gyakorlatilag minden esetben megtaláljuk ezt a jelölést. De vajon mit rejtenek a betűk és a szám? A B betű a búzát, az L a liszt típusú (apró szemcsézettségű) terméket jelöli. A szám pedig a termék hamutartalmát mutatja, minél nagyobb, annál több korpa, azaz rost található a lisztben. A BL55 liszt hamutartalma a Magyar Élelmiszerkönyv szerint legfeljebb 0,60 tömegszázalék lehet, ami elég alacsony szám.

A liszt helye étrendünkben

A búzalisztet sokan teljesen kiiktatják az étrendjükből, ennek okaként a benne lévő glutént, vagy magas energia- illetve szénhidrát-tartalmát megjelölve. Antal Emesét erről is megkérdeztük: „A búzafinomliszt 100 grammonként kb. 320-350 kcal energiát és 68-72 gramm szénhidrátot, azaz keményítőt tartalmaz. Fehérjetartalma is jelentős, 9-10 gramm tíz dekánként, amely mellett 2-3 gramm rostot is találunk. Mivel teljes egészében a héjától megfosztott gabonaszem belsejéből készül, vitamin-, ásványi anyag és rosttartalma csak töredéke a teljes kiőrlésű liszteknek, ezért a finomliszttel valóban érdemes óvatosan bánni, és ahol lehet, a teljes kiőrlésű változatot használni helyette. Persze, ez egy finom tésztájú süteménynél a legtöbbször nem lehetséges, azonban minden más konyhai műveletnél elővehetjük az étrendünk szempontjából előnyösebb teljes kiőrlésű változatokat – magyarázza a szakértő. „Fontos tudni, hogy a búzafinomliszt – mint minden búzaliszt – tartalmaz glutént, ezért azok, akik gluténérzékenyek (cöliákiások), a legkisebb mennyiségben sem fogyaszthatják. Egyre több emberrel találkozom azonban, akik a glutént mint „univerzális rosszat” iktatják ki étrendjükből, mert valamilyen táplálkozási irányzat vagy – még rosszabb esetben – önjelölt táplálkozási tanácsadó ezt javasolja számukra. Ennek semmilyen megalapozott oka nincs, a gluténmentes étrend egészséges emberek számára nem jelent előnyt, vagyis egészségesebb választást”- folytatja. „Az emberek többsége azonban általánosságban nem tartja egészségesnek a búzalisztet és a belőle készült ételeket, élelmiszereket sem. A TÉT Platform által elvégzett reprezentatív kutatásban a fehér lisztből készült ételeket ötfokú skálán mindössze 1,9 pontra értékelték a résztvevők, amikor az volt a kérdés, hogy az adott élelmiszer mennyire illeszthető be az egészséges étrendbe. Sőt, a többség úgy gondolja, hogy az egészségtelen étrend egyik fő jellemzője, hogy sok fehér lisztből készült ételt, élelmiszert tartalmaz. Bár ennek van némi igazságtartalma, azt nem jelenthetjük ki, hogy a búzából készült, fehér, vagy éppen a finomliszt egészségtelen lenne. Ennek is megvan a helye az étrendünkben, mint bármilyen más élelmiszernek, ha ügyelünk a változatosságra és a kiegyensúlyozottságra. A finomliszt nélkülözhetetlen a háztartásokban, a búzaliszt és az abból készült ételek, termékek pedig általában nagyon fontos részét képezik az étrendünknek. Természetesen ahol lehet, válasszuk a teljes kiőrlésű lisztből készült termékeket, de ettől még bűntudat nélkül fogyaszthatunk hagyományos liszttel készült termékeket is, ha a mértéket betartjuk.” – összegez a dietetikus.

Cikkünk eredetileg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal égisze alatt működő Szupermenta program oldalain jelent meg.

A nyár markáns íze

A lángos legalább annyira elmaradhatatlan kelléke a nyárnak, mint a fagyi. Kétségtelen, hogy elég nehéz étel – főleg tejföllel vastagon megkenve, sajttal megszórva – de ki lehet váltani vele egy teljes ebédet. Jól járunk-e [...]

A legszaftosabb hungarikum

A debreceni páros kolbász négy éve hungarikum, azaz hazai specialitás. Azonban már jóval ezelőtt nagyon kedveltük ezt a szaftos, paprikás kolbászkát, amely mindig párban érkezik. Vajon mennyit falhatunk fel belőle? Az egyre inkább trendivé [...]

A mindenízű mártás

A ketchup nélkül sok étel szinte elképzelhetetlen: a hamburger, a hotdog és a sült krumpli hűséges kísérője hosszú utat járt be addig, hogy szinte mindenki kedvelje. Igaz, ehhez az kellett, hogy már ne is [...]

Mitől lesz finom a finomliszt?2019-10-04T13:30:32+02:00