Vajon mennyire változtatta meg a koronavírus-járvány a fogyasztói szokásainkat és az életmódunkat, ezen belül a táplálkozásunkat? 2020. május elején, a járvány tetőzésekor indult egy nagyszabású online kutatás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának Marketing és Kereskedelem Intézete valamint a TÉT Platform Egyesület kooperációjában. Ebből egy háromezer fős, kor és nem alapján reprezentatív csoport válaszait ismerhettük meg.
A legérdekesebb eredmények között számos olyan volt, amely a jövőben is befolyással lehet a lakosság életmódjára, és a szakemberek számára is tartogat hasznos tanulságokat. Ezekről szólt a 10. alkalommal megrendezett TÉT Reggeli szakmai kerekasztal, amelyre 2020. július 2-án került sor. Az online közvetítésben sorra kerülő, rendhagyó előadások során bemutattuk a kutatás legfontosabb eredményeit, de még inkább arra keressük a választ – a hallgatósággal közösen –, hogy milyen változások indulhatnak el a jövőben mindezek hatására a lakosság életmódjának tekintetében, és miként használhatjuk fel azok erejét a mindennapi munka, az egészségnevelés során?
Az itt bemutatott előadások prezentációi közül néhányat itt is megtekinthet vagy letölthet saját használatra.
Antal Emese: Így éltünk a járvány alatt – és hogyan fogunk ezt követően?
Dr. Kasza Gyula: Élelmiszertartalékolás a háztartásokban – Tudatos tervezés vagy pánikreakció?
Dr. habil Forgács Attila: A világjárvány hatása a lélekre, az evésre és a jövőnkre
Kérjük, amennyiben a kutatás további adatai érdeklik, esetleg a prezentációkból szeretne információkat használni, keresse a TÉT Platform Egyesületet.
Védett: A mesterséges intelligencia hajnala – a táplálkozástudomány holnapja? – a TÉT Reggeli előadásai
Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót: Jelszó:
Közgyűlési meghívó – 2024.
A Táplálkozás, Életmód és Testmozgás Platform Egyesület (1062 Budapest, Andrássy út 61.) 2024. március hó 14. napján (csütörtök) 12.00 órakor tartja éves rendes közgyűlését. A közgyűlés nem nyilvános, azon csak az Egyesület tagjai, illetve [...]