Ízletes, puha, rugalmas és mackós: a gumicukrok világa

A mackók édes imázsa megrendíthetetlen: nem csak az idősebbek szeretik a maciformájú flakonba töltött mézet, hanem a gyerekek is, de az utóbbiak többsége egyenesen rajong a kedves apró medvék másik édes formájáért, a gumicukorkáért is. De mi ez egyáltalán, és mit kell tudnunk róla?

Ha megkérdezünk tíz gyereket, legalább kilenc fogja rávágni, hogy imádja a gumicukrot, legyen az savanykás, kólás vagy éppen gyümölcsös ízű. Sokan a hagyományos cukorkák valamivel egészségesebb változatának tartják, és már több mint egy évszázada találkozhatunk vele a boltok polcain. Nézzük meg közelebbről is a gumicukrot!

A gumicukor története még a XIX. században kezdődik, amikor felfedezték, hogy a nádcukrot gumiarábikummal felfőzve puha, rugalmas édességet kapnak. Ezt aztán például gyümölccsel ízesítették, és nagyobb darabokra vágták. A legtöbb forrás szerint a modern gumicukorka feltalálója Charles Gordon Maynard, egy Londonban élő brit édességkészítő volt, aki 1909-ben kezdte el árusítani új termékét, amelyet „borgumi”-nak (wine gum) nevezett el, bár a késztermék alkoholt nem tartalmazott.

Ez még inkább a bonbonokra hasonlított, a maciforma csak bő egy évtizeddel később indult hódító útjára. 1922-ben Hans Riegel kezett el ilyen formájú, bár a mainál még kissé nagyobb figurákat önteni. Az általa még táncoló medvéknek hívott édesség azóta megállíthatatlan, kedvelői között voltak Albert Einstein és II. Vilmos német császár is.

Miből készül?

A gumicukor receptje – az ízesítőanyagok kivételével – alig változott az évek során. Kell hozzá cukor, glükóz szirup és valamilyen sűrítőanyag, ez ma már a legtöbb esetben zselatin. Ezt az alapmasszát ízesítik aztán aromákkal és citromsavval, gyümölcsből vagy növényekből kivont anyagokkal. S hogy mitől lesz tömör, de mégis rugalmas? A keverék 6-8 százalék zselatint tartalmaz, amit addig melegítenek, majd pedig szárítanak napokig, amíg víztartalma 18 százalék környékére nem csökken. Végül parafinolajjal vagy méhviasszal kezelik a felületét, hogy fényes legyen.

A Magyar Élelmiszerkönyv is meghatározza a gumicukor elnevezésre méltó termékeket: eszerint a gumicukorka cukor, glükózszirup, esetleg invertcukorszirup és zselésítőanyagok (gumiarábikum, zselatin stb.) felhasználásával készült, ízesített és színezett, öntéssel alakított, esetenként panírozott, gumiszerűen rugalmas, puhacukorka. A megnevezés tartalmazza a „gumicukorka” szót, valamint az ízesítésre való utalást.

Hitek és tévhitek a gumicukor körül

Bár a gumicukor, mint minden édesség, csak mérsékelt mennyiségben és időnként kaphat helyet az étrendben, azért messze nem az a „műanyag” termék, amelynek időnként beállítják. Természetes alapanyagok felhasználásával készül, és legtöbbször gyümölcslével színezik, ízesítik. Az interneten terjedő tévhit azonban, hogy az alapanyagok között húsipari melléktermékeket találnánk. A zselatin valóban állati eredetű, a kollagén nevű, a bőr alatt és a kötőszövetes részekben megtalálható fehérje felhasználásával készítik. A feldolgozás során azonban vissza nem fordítható hidrolízist alkalmaznak, melynek eredményeként színtelen, szagtalan, íztelen port kapunk.

Jó tudni, hogy egyes emberek, akik nagyon szigorú vegetáriánus életmódot követnek, emiatt nem fogyasztanak hagyományos gumicukrot sem. Ám nekik sem kell lemondaniuk erről a finomságról, mert bőven készítenek keményítővel vagy egy, a trópusokon élő algafaj kivonatával, az agar-agarral is gumicukrot.

Vannak, akik szerint a gumicukorka a fogorvosok bevételeinek egyik legjobb támogatója. Régen állítólag előfordultak olyan esetek, amikor a gumicukor hozzáragadva a fogtöméshez, kirántotta azt a fogból, de ma minden bizonnyal sokkal professzionálisabb töméseket készítenek. A magas cukortartalmú és ragadós gumicukor rendszeresen fogyasztva és megfelelő szájhigiénia nélkül károsíthatja a fogakat. Ebből a szempontból a legnagyobb kockázatot a savanyú gumicukrok jelentik, mivel azokban a citromsav mellett alma- és tejsavat is találunk, főleg a felületükön lévő „panírban”, amelyek a nyál kémhatását erőteljesen és hosszabb ideig a savas irányba tolják el, ezáltal fokozva a fogszuvasodás kockázatát.

Sok sportoló azért szereti a gumicukrot, mert úgy gondolja, hogy fogyasztása segít megóvni vagy helyreállítani a fokozott igénybevételnek kitett ízületek felszínét borító porcokat. Tihanyi András dietetikus, aki élsportolók táplálkozásával foglalkozik, elmondta, hogy bár van valóságalapja a feltételezésnek, nem a gumicukor a legjobb porcépítő: „Hallottam olyan sportolókról, akik edzés vagy verseny kapcsán időnként gumicukorral próbálják ízületeiket megvédeni, de az igazság inkább az, hogy néhány százaléknyi zselatin erre nem igazán alkalmas. A gumicukor magas cukortartalma akár hasznos is lehetne a fokozott energiaigény kielégítésére, de annak bevitelére is létezik általában jobb, előnyösebb megoldás a sportolók számára. Előfordulhat viszont olyan speciális eset is, amikor kifejezetten ilyen termékek időzített használatával tudunk segíteni egy sportolónak a jobb teljesítmény elérésében, ez azonban meglehetősen ritka.” – összegez a szakember.

A gumicukor ettől még a gyerekek – és persze a felnőttek – kedvence marad. Mert időnként annyira jól esik egy kis puha, rugalmas, rágcsálnivaló édesség. A kólásat vagy meggyeset szeretik legjobban?

A cikk eredetileg a Szupermenta oldalán jelent meg. Szerzője Pilling Róbert.