About TÉT Platform

A szerző nem adott nem adott meg minden adatot.
So far TÉT Platform has created 221 blog entries.

Barátaival kapott különdíjat a Konyhafőnök Junior győztese

Az RTL II tavaly őszi, Konyhafőnök Junior című műsorának nyertes kiskuktája, a bácsalmási Hegedűs Hanga barátaival és családjával vehetett részt egy Chefparade-főzőtanfolyamon.  A különdíjat a Nestlé az Egészséges Gyermekekért Program ajánlotta fel, a közös főzés során az egészséges ételek és a kiegyensúlyozott táplálkozás került a fókuszba. Hanga mellett barátai is szemmel láthatóan jártasnak bizonyultak a zöldséges tortilla és zöldségchips-es miniburgerek elkészítésében, néhányan közülük részt vettek a Konyhafőnök Junior műsorban is.

 

konyhafonok_junior

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Nestlé egy őszi kutatása szerint azok a gyerekek, akiket rendszeresen bevonnak a konyhai tevékenységekbe, kevésbé válogatósak és sokkal nyitottabbak a különböző ételekre, így náluk hamar kialakulhat a változatos,  kiegyensúlyozott táplálkozás mintája. A vállalat a győztesnek felajánlott különdíj mellett a műsorban résztvevő gyerekeknek és családjuknak egy hónapra elegendő reggeli ajándékcsomagot is biztosított.

Kenjük kenyérre a napfény ízét!

2019.10.11.| Kenjük kenyérre a napfény ízét! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ilyenkor nyár végén sorra kerülnek a kamrák polcaira a lekvárral teli üvegek. Milyen is jó télen elővenni egy ilyet, és a reggelinél felidézni a napsütést, az érett gyümölcsök finom zamatát! Azonban nem mindegy, mit [...]

Fokozzuk az ízeket

2019.10.07.| Fokozzuk az ízeket bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Régóta ismert, hogy egyes fűszerek mások aromáját is erősíthetik, azonban több mint száz évvel ezelőtt egy japán tudós egészen megdöbbentő felfedezést tett: van egy olyan anyag, amely szinte berobbantja az ízeket. Ma is mindennap [...]

Barátaival kapott különdíjat a Konyhafőnök Junior győztese2016-12-20T12:27:15+01:00

Divatos diéták, divatjamúlt élelmiszerek – sajtódélelőtt

A TÉT Platform Egyesület sajtódélelőttjén ezúttal a divat és a testkép összefüggései, valamint a divatdiéták világa kerül fókuszba. A stílusunktól a tányérunkig tartó programban három szakértő előadó mutatja meg, hogyan változott testképünk az évszázadok során, miért lehetnek veszélyesek a divatos diéták, illetve miért van az, hogy egyes élelmiszereket száműzünk étrendünkből.

diet_398612_1920

Rendezvényünk szakmai partnere ismét a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.
Időpont: 2016. február 23. (kedd) 10.30 óra

Helyszín: Kinnarps House (Jarl konferenciaközpont, Budapest, XIII. kerület, Váci út 92.) Evy terem

 

Az esemény moderátora Kubányi Jolán MSc, az MDOSZ elnöke.

 

Az esemény programja:

10.30 – 10.50: Viland Gabriella, stylist: A divat és a személyes megjelenés a stylist szemével

10.50 -11.10: Erdélyi-Sipos Alíz MSc, dietetikus, okleveles táplálkozási szakértő: Divatirányzatok és a divatklasszikusok – népszerű diéták előnyei és buktatói

11.10 – 11.30: Antal Emese, dietetikus, szociológus: Igaz vagy hamis? Megbélyegzett élelmiszerek és összetevők
A részvétel ingyenes, ám a korlátozott befogadóképesség miatt arra kérem, jelezze részvételi szándékát elérhetőségeinken!

 

Programunk helyszíne közösségi közlekedéssel jól megközelíthető:

  • M3 (kék) metróval – a Dózsa György út vagy Árpád híd metróállomás
  • 1, 1A villamossal – az Árpád híd megállóig
  • 75 és 79 trolibuszokkal – a Dózsa György út metrómegállóig
  • 26, 32, 34, 106, 115, 120, 133 autóbuszokkal – az Árpád híd metrómegállóig

Kattintson ide a pontos helyszín megtekintéséhez: https://goo.gl/maps/Dbus5RFkMhA2

Divatos diéták, divatjamúlt élelmiszerek – sajtódélelőtt2016-12-20T12:27:15+01:00

Egészségjelentés 2015

heart_665183_1280A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, az Országos Epidemiológiai Központ, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet Főigazgatósága, valamint a Központi Statisztikai Hivatal együttműködésében 2015-ben is elkészült a magyar lakosság egészségügyi helyzetéről szóló jelentés. Az összefoglalót több mint tucatnyi neves hazai szakember állította össze, míg szakmai véleményezésében harmincnál is többen vettek részt.

 

 

A több mint száz oldalas kiadvány részletesen bemutatja a lakosság egészségügyi mutatóit, az egészséggel kapcsolatos magatartásunkat és rámutat a problémák kezelésének lehetséges módjaira is.

A jelentés ingyenesen letölthető az egészség.hu weblap szakmai oldaláról, vagy erre a linkre kattintva: Egészségjelentés 2015 letöltése

Egészségjelentés 20152016-12-20T12:27:15+01:00

Beszámoló a 2015. december 8-ai Közgyűlésről

kozgyulesi_beszamolo

A TÉT Platform Egyesület 2015. december 8-án tartotta rendes éves közgyűlését. A délután 13 órára meghirdetett eseményt Budapesten, a XIII. kerületi Váci út 92. szám alatt tartottuk meg. Mivel az eredeti időpontban nem jelent meg a tagjegyzékben nyilvántartott tagok több mint fele, ezért változatlan helyszínen 13.15 órától megismételt Közgyűlésre került sor.

 

A napirendi pontok a meghívóban kiküldöttekkel megegyezően az új Alapszabály elfogadása és teljes tisztújítás voltak, míg végül egyéb kérdésekben döntött a közgyűlés, illetve egy beszámolót hallgathattak meg a tagok a TÉT Platform 2015. évi működéséről.

 

A Közgyűlésen készült jegyzőkönyvet megtekintheti, ha a következő linkre kattint: TÉT Platform 2015. évi Közgyűlésének jegyzőkönyve  (készült 2015. december 8-án).

 

Köszönjük megjelent tagjaink aktív részvételét!

Beszámoló a 2015. december 8-ai Közgyűlésről2016-12-20T12:27:15+01:00

5 ok, amiért érdemes lenne minden nap teázni

Stresszoldó és antioxidáns hatású a legkedveltebb meleg ital

Jobban védhetnénk egészségünket, ha több teát fogyasztanánk, mivel ennek az italnak számos kedvező hatása van. A rendszeres teaivás ráadásul hozzájárulhat a napi folyadékszükséglet fedezéséhez is.

Bár a világon a víz után a tea a második legnagyobb mennyiségben fogyasztott ital, mi magyarok nem tartozunk a nagy teaivó nemzetek közé. Tízből nyolc család ugyan rendszeresen vásárol teát, de naponta csak kevesebb, mint az emberek fele (44 százaléka) teázik, sokkal inkább a heti egyszeri teaivás a jellemző (80 százalék). Érdekes, hogy ez is leginkább az év első és utolsó negyedévében válik rendszeressé, tehát a teát őszi-téli italként tartjuk számon.

Milyen teát szeretünk?

Az utóbbi években érdekes trend bontakozott ki a teafogyasztásban, a hagyományos fekete teáktól elfordultunk, és a herba- valamint a valódi gyümölcstea lett a favorit. Ez utóbbi adja mára a fogyasztás döntő részét, miközben zöld tea csak mintegy 10 százalékban fordul elő csészéinkben, a tradicionális teafajták aránya pedig az egyötöd alá csökkent. Némileg ellensúlyozza ezt a hűtött, jeges teák nyári fogyasztása, amikből több, mint tíz liternyit kortyolunk el évente és fejenként.

teaMiért jó teát inni?

Évtizedek óta kutatások tárgya a tea számos jótékony, vagy egyelőre még csak annak vélt hatása. A rákos betegségeket megelőző hatását említik leggyakrabban, a feltételezésnek több alapja is van. A hagyományosan sok teát fogyasztó távol-keleti nemzetek (például Japán) polgárai között kimutathatóan alacsonyabb a tumoros betegségek száma, és azt is megfigyelték, hogy rendszeres, nagyobb mennyiségű (napi 1-1,5 liter) zöldtea fogyasztása esetén csökken bizonyos gyomor-bélrendszeri daganat előfordulásának esélye.

Egy összefoglaló tanulmányban 150.000 embert vizsgáltak, és azt találták, hogy a rendszeres teafogyasztóknál ritkábban fordul elő emlő-, petefészek-, prosztata- és tüdőrák, azokhoz képest, akik kevés vagy semmi teát sem isznak. A hatás főleg a zöld tea fogyasztásakor volt kifejezett, de a fekete teák esetén is megfigyelték.

Sokkal több embert érinthet azonban az, hogy a tea bizonyítottan védő hatással van a fogakra, ha cukor nélkül fogyasztják. Teaivás után csökken a szánkban a baktériumok száma, így azok kevésbé tudnak plakkot képezni, és csökken a nyálban lévő amiláz enzim aktivitása is, amely a szénhidrátokat egyszerű, de fogkárosító cukrokká bontja a szánkban. Mindemellett érdemes még a védőhatások közé sorolni a teák magas fluor- és mangántartalmát is.

A tea  – koffeintartalmának köszönhetően – frissítő, élénkítő hatású ital, csökkenti a fáradtságérzést, növeli a testi és szellemi teljesítőképességet  – mondja prof. dr. Barna Mária, a Magyar Táplálkozástudományi Társaság alelnöke. „A tea antioxidáns hatású vegyületeinek köszönhetően csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek és bizonyos daganatok kialakulásának a kockázatát. A magas fitoösztrogén-tartalmú (ösztrogénhez hasonló aktivitású anyag) teák védőszerepe még csontritkulás esetében is felmerülhet a menopauza idején, amikor a szervezetben termelődő ösztrogén hormon mennyisége csökken. Ilyenkor viszont jó, ha tejes teát iszunk, mert a tej kalciumtartalma ellensúlyozhatja a koffein kalciumürítést növelő hatását.” – összegzi a professzorasszony.

A brit University College London munkatársai által készített felmérés a tea stresszoldó tulajdonságára is rámutatott. Egy, hat hétig tartó kutatásban fekete teából készült italt és arra megszólalásig hasonlító, de gyümölcsalapú teát ivók stresszreakciókra adott válaszát hasonlították össze élettani paraméter, így például a szívverés vagy a kortizol-szint mérésével. Úgy találták, hogy stresszes helyzetben mindkét csoport tagjainak szervezete hasonlóan reagál, ám a fekete teát fogyasztók sokkal hamarabb megnyugszanak, azaz könnyebben feldolgozzák a stresszt.

Mi van a teánkban?

A TÉT Platform szakmai vezetője, Antal Emese dietetikus, szociológus segítségével azt is megtudtuk, minek köszönhető a tea számos jótékony hatása. „A teában rengeteg különféle vegyület van, például a polifenolok csoportjába tartozó flavonoidok, csersav, tannin, koffein és a felsorolást még folytathatjuk. Ezek közül több összetevőnek antioxidáns hatása van, tehát képes reakcióba lépni a szervezetünkben lévő szabad gyökökkel és semlegesíteni azok hatását.” – avat be a szakértő. A dietetikus szerint a tumoros betegségeket megelőző hatást a legtöbb kutató az epigallokatechin-3-gallátnak, azaz az EGCG-nek tulajdonítja, melyet már állatkísérletekkel is igazoltak. Ez legnagyobb mennyiségben a zöld teában fordul elő, de van bőven a fekete teában is. A szakember szerint különösen fontos még a tea flavonoid-tartalma is. Ezek a vegyületek erőteljes antioxidáns hatásúak, a tealevelek fermentálásakor keletkeznek a legnagyobb mennyiségben, és egy-egy csésze finom teában 200 mg körüli mennyiség található meg belőlük. Néhány évvel ezelőtt egy holland vizsgálatban arra jutottak, hogy a mérhetően magasabb flavonoid-mennyiséget fogyasztók körében jelentősen csökkent a szívbetegségek kockázata. Jó tudni, hogy a nagy csersavtartalmú teák elszíneződést okozhatnak a fogakon, és csökkenthetik a vas felszívódását.

Antal Emese megnyugtatja azokat, akik a tea koffeintartalma miatt aggódnak: „egy csészényi teában mintegy 40-50 mg koffein van, ezért felnőttek naponta 2-3 alkalommal is gond nélkül fogyaszthatnak ennyit. Téves feltételezés az is, hogy a tea vízhajtó hatású lenne, ilyen koncentrációban a koffein ugyanis nem növeli a szervezetből távozó víz mennyiségét. A tea így hozzájárul a szervezet folyadékigényének fedezéséhez is.” – zárja szavait a dietetikus.

Mennyi teát iszunk?

Mi, magyarok nem mondhatjuk magunkat nagy teafogyasztó nemzetnek, évente és fejenként 278 gramm teafű kerül a csészéinkbe, miközben a legnagyobb fogyasztónak számító törökök évente több mint tízszer annyi, 3,2 kg teából főznek italt maguknak! A lista másik végén a tradicionális kávéfogyasztó nemzetek között találjuk viszont szomszédunkat, Romániát is, ahol mindössze 70 gramm az éves fogyasztás.

A világ 10 legnagyobb teafogyasztó országa

  1. Törökország, 3,2 kg/fő/év
  2. Írország, 2,2 kg fő/év
  3. Egyesült Királyság, 1,9 kg/fő/év
  4. Oroszország, 1,4 kg/fő/év
  5. Marokkó, 1,21 kg/fő/év
  6. Új-Zéland, 1,2 kg /fő/év
  7. Egyiptom, 1,01 kg/fő/év
  8. Lengyelország, 1 kg/fő/év
  9. Japán, 0,97 kg/fő/év
  10. Szaúd-Arábia, 0,9 kg/fő/év
5 ok, amiért érdemes lenne minden nap teázni2016-12-20T12:27:16+01:00

A dietetikus gondolatai a vajról

A konyhában használt zsiradékok látszólag folyamatos háborúban állnak egymással. Sokszor hallunk a koleszterinről, zsírsavakról, különböző élelmiszeripari eljárásokról… Az okfejtések sora végtelen.

vaj_talkaban

A NÉBIH Szupermenta blogja Antal Emese dietetikussal, szociológussal, a TÉT Platform szakmai vezetőjével beszélgetett arról, hogy a vaj barát vagy ellenség.

A TÉT Platform szakmai vezetője szerint: „A vaj önmagában véve nem ellenség. Persze tudnunk kell, hogy a termék nagyjából 80 százalék zsírt tartalmaz, amelynek jelentős része telített zsírsav, így a koleszterinszintjükre ügyelőknek, a szív- vagy érbetegségük miatt diétázóknak és azoknak, akik fogyni szeretnének, oda kell figyelniük a mértékletes fogyasztásra.” Azonban azt is elmondta, hogy a vaj egy igen természetes anyag, mely egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis mennyiségben tartalmaz adalékanyagot. Emellett a vaj az A-, D-, E és K- vitaminoknak is jó forrása lehet.

Itt olvashatja el a teljes cikket: Szupermenta.hu – Egy dietetikus gondolatai a vajról

A dietetikus gondolatai a vajról2016-12-20T12:27:16+01:00

Edd magad egészségesre

Elcsépelt közhelynek tűnik ugyan, de valóban igaz: a szépség belülről fakad. Ha nem táplálkozunk helyesen, nem fogyasztunk megfelelő mennyiségű folyadékot és nem juttatunk be elegendő vitamint, ásványi anyagot a szervezetünkbe, akkor lehet akármilyen jó egy kozmetikus, nem tudja tökéletesen és hosszútávon kezelni bőrünket.
Antal Emese dietetikus, szociológussal, a TÉT Platform szakmai vezetőjével Járomi Zsuzsanna, a beauty-forum.hu újságírója arról beszélgetett, hogy hogyan segíthetünk vendégeinknek abban, hogy az egészséges élettel támogassák bőrük ragyogását.
Az emberiség történelme során a bőr szépségének megőrzésére számos praktikát bevetettek, kezdve Kleopátrával, aki mézes szamártejben fürdött. Manapság már leginkább kozmetikumokkal ápoljuk a bőrünket, de fontos tudni, hogy a bőr nem csupán külső, hanem belső ápolásra is szorul.

 

gyumolcs_turmix

 

– Az első, és talán legfontosabb a megfelelő folyadékbevitel, amely a nők esetében átlagosan 2 liter, míg a férfiaknál 2,5 liter naponta. Ebben természetesen már az ételekkel – mondjuk egy finom levessel – bevitt folyadék is benne van. A legjobb, ha csapvizet, ásványvizet, vagy teát iszunk, de a nők számára a fehérjében, kalciumban és vasban gazdag italok is nagyon fontosak – kezdte Antal Emese dietetikus, aki szerint a kozmetikus a kezelések mellett sokat segíthet tanácsaival is a vendégeinek. – A folyadék mellett az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás is hozzájárul a bőr szépségéhez. Egyrészt megfelelő mennyiségű vitamint és ásványi anyagot kell bevigyünk a szervezetünkbe, vagyis törekedjünk arra, hogy minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk. Másrészt arra is érdemes odafigyelni, hogy ne egyszerre terheljük meg a szervezetet sok és nehéz étellel, hanem naponta négyszer-ötször táplálkozzunk.

A cikk további részeit a beauty-forum.hu oldalán olvashatja el.

 

Miben süssünk egészségesen?

2019.09.16.| Miben süssünk egészségesen? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tagadhatatlan, hogy mi magyarok nagyon szeretünk sütni a konyhában. Télen pedig még annál is inkább, hiszen ekkor van a rántott hal, az aranysárga rántott szelet és persze a szalagos fánk szezonja. Jogos hát a [...]

Cukrom, cukrom mondd meg nékem…

2019.09.13.| Cukrom, cukrom mondd meg nékem… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

… melyik fajtád a legegészségesebb e vidéken? Hófehérke történetét kissé szabadon értelmezve manapság is jól jönne egy varázslatos műszer, amelyik megmondja, mi a legegészségesebb választás. Ilyen azonban csak a mesékben létezik, így most inkább [...]

Edd magad egészségesre2016-12-20T12:27:16+01:00

Csoki: egészségesebb lehet, mint gondoltuk

Karácsonyon innen, Mikuláson túl

 

Bizonyára minden gyerek kibontotta már a Mikulástól kapott csomagot, amiből nem hiányozhatott a csokoládé sem, és lassan a finomabbnál finomabb csokis sütemények is készülnek az ünnepi asztalra. Ilyenkor, karácsony környékén tetőzik a csokoládéfogyasztás, ezért a TÉT Platform szakértőinek segítségével néztük meg, egészséges-e a közkedvelt édesség.

 

Magyarországon évente és fejenként körülbelül 3,2 kilogramm csokoládé fogy el, amivel még a felét sem érjük el az Európai Unió 6,5 kg-os értékének, nem is beszélve a nagy csokikedvelő nemzetek, például Svájc, Németország vagy Anglia éves 10-11 kilogrammjáról. Kedveltség szempontjából nálunk továbbra is a tejcsokoládé vezet, a Magyar Édességgyártók Szövetségének múlt évi felmérésében 54 százaléknak volt ez a kedvence, amit az étcsokoládé 27 és a fehér csokoládé 19 százalékkal követett.

A csokoládéhoz számos legenda és néhány újabb keletű tévhit is kapcsolódik. Míg sokan az elhízás egyik fő felelősét látják benne, mások a magas antioxidáns-tartalma miatt a vörösborhoz hasonlítják. Antal Emese dietetikus-szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője szerint a csokoládé helyet kaphat a kiegyensúlyozott és változatos táplálkozásban, és mértékkel fogyasztva valóban lehetnek pozitív hatásai az egészségre. „Több kutatás is arra mutatott rá az elmúlt években, hogy a rendszeres, de kismértékű csokoládéfogyasztás jótékony hatással van a szív és az érrendszer állapotára, sőt, egyes szakértők szerint védőhatást fejthet ki az érelmeszesedés vagy a stroke (agyvérzés) szempontjából. Mindez a csokoládéban található antioxidáns hatású vegyületeknek köszönhető, amelyekből annál többet találunk egy táblában, minél nagyobb annak kakaótartalma. A pozitív hatások azonban még a tejcsokoládé fogyasztása esetén is kimutathatók – erről egy idei tanulmány számolt be – amit a tejből származó kalciumnak és zsírsavaknak és nem az antioxidánsoknak tulajdonítanak.” – ismerteti a szakértő.

Egy 2011-es metaanalízisben több mint 110.000 ember adatait tekintették át, és úgy találták, hogy a rendszeresen, kis mennyiségben fogyasztott csokoládé jelentős mértékben, akár 37 százalékkal is csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek megjelenésének esélyét, és az agyvérzés (stroke) kockázatát is mérsékli 29 százalékkal. Érdekes összefüggést találtak a cukorbetegséggel is: a csokifogyasztók esélye a betegség kialakulására közel egyharmadával kevesebb, mint akik nem szeretik a csokoládét.

„A kutatók eredményei figyelemre méltóak, és ezek alapján kijelenthetjük, hogy a jó minőségű csokoládé és a vele készült élelmiszerek a kiegyensúlyozott étrend részei lehetnek – folytatja Antal Emese. Azt viszont érdemes figyelembe venni, hogy a csokoládé energiatartalma elég magas, nagyjából 54 kcal (227 kJ) van 10 grammjában, így nagyobb mennyiség rendszeres fogyasztása viszont a megfelelő fizikai aktivitás nélkül túlsúlyhoz, majd elhízáshoz vezethet.” – figyelmeztet minket a dietetikus.

 

Bár a legújabb eredmények inkább a csokoládé pozitív hatásaira mutatnak rá, számos tévhit alakult ki körülötte. Ilyen például az, hogy fogyasztása növeli a boldogsághormonnak is nevezett szerotonin szintjét. Kimutatható, hogy a depressziós vagy arra hajlamos emberek több csokit esznek, de eddig nem sikerült meggyőző tudományos bizonyítékot találni arra, hogy valóban lenne ilyen hatása.

 

Sokan örülhetnek viszont annak, hogy a pattanások kialakulása sem köthető közvetlenül az édesség fogyasztásához, hiszen ezt sem sikerült még a tudomány eszközeivel alátámasztani. A pattanások megjelenése a bőr fokozott faggyútermelésének köszönhető, és ezt sokkal erősebben befolyásolja a bőrtípus, a hormonháztartás és a bőrápolás, mint a csokoládé vagy a zsíros ételek fogyasztása.

 

A leggyakrabban azonban azzal a tévhittel találkozunk, hogy a csokoládétól elromlanak a fogaink. A fogszuvasodás összetett folyamat, amelyben döntő szerepet játszik a szájüregünkben élő Streptococcus mutans nevű baktérium, amely a szénhidrátokból savat képezve bontja meg a fogzománcot. Károsító tevékenysége ellen a legjobb védekezés azonban nem a cukor vagy a csokoládé kerülése, hanem a rendszeres és alapos fogmosás, amely eltávolítja a fogak felszínére rakódott lepedéket, megszüntetve így a kedvező körülményeket a fognyüvő baktérium számára.

Miből áll a csokoládé?

A csokoládé fő összetevői a kakaópor, a kakaóvaj és a cukor, tejcsokoládé esetén a tejpor. A fehér csokoládéban nincs kakaópor, ezért nem is minősíthető igazi csokoládénak. Mit érdemes tudni a kakaóvajról és a kakaóporról?

Kakaóvaj

A kakaóvaj halványsárga színű, csokoládé ízű és illatú zsiradék. Magas mennyiségben tartalmaz telítetlen zsírsavakat (több mint egyharmada egyszeresen telítetlen zsírsav), de ennek ellenére az egyik legstabilabb zsiradék, mivel sok természetes antioxidánst tartalmaz. Többek között a benne természetes formában előforduló E-vitaminnak is köszönheti, hogy akár 2-5 évig is eltartható. A csokoládén túl rengeteg kozmetikai készítményben megtalálható, de fontos gyógyszeripari alapanyag is. Érdekessége, hogy olvadáspontja 32-36 C fok, közel annyi, mint a testhőmérsékletünk, ezért olvad el olyan könnyen a szánkban.

Kakaópor

A Magyar Élelmiszerkönyv meghatározása szerint kétféle kakaópor létezik. A zsírszegény kakaóporban a szárazanyag tömegére számítva kevesebb, mint 20 százalék kakaóvajat találunk. A normál kakaóporban ezzel szemben legalább 20 százalék a kakaóvajtartalom, és maximum 9 százalék a víz. A gyártók sokszor jelölik még „holland” típusú kakaóporként terméküket, ezt az eljárást 1828-ban fejlesztette ki a holland Coenraad Johannes van Houten. Ő gyakorlatilag a ma ismert kakaóport találta fel, amikor az erősen savas kakaót lúgos anyagokkal kezelte.

Csoki: egészségesebb lehet, mint gondoltuk2016-12-20T12:27:16+01:00

Kiosztották a Legfittebb Munkahely Díjakat

lfm_logoElismerést kaptak a munkavállalóik egészséges életmódját támogató vállalatok. A nagyvállalat kategóriában első helyezést elért Unilever gyakorlata annyira hatásos, hogy a hiányzás miatt kiesett napok száma fele az országos átlagénak.

Magyarország a legkevésbé egészségtudatos országok közé tartozik, az elhízottak arányában pedig az első helyen állunk Európában. Ezekkel az OECD 2014-es egészségügyi felméréséből származó adatokkal támasztotta alá a munkahelyi egészségfejlesztés szükségességét dr. Szabó Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa a Legfittebb Munkahely díjátadóján.

A harmadik éve megrendezésre kerülő Legfittebb Munkahely Felmérés és Díj célja, hogy elismerje a dolgozóik egészségéért aktív szerepet vállaló hazai vállalatokat. A szervezők közép- és nagyvállalat, valamint közigazgatás kategóriákban értékelik az indulókat.

Dr. Szabó Ágnes, a program szakmai vezetője szerint Magyarországon a legnagyobb problémát a munkaadók szemlélete jelenti, amelyek többségében pluszkiadásnak vagy jutalomnak gondolják a dolgozók egészségének, aktívabb életmódjának támogatását. Annak ellenére, hogy az egészségfejlesztés megtérülő befektetés, 2015-ben Magyarországon a munkavállalók mindössze 36 százaléka számolt be arról, hogy munkaadója támogatja a sportolást, míg ez az arány Svédországban 78 százalék. Pedig az egészségprogramok gazdasági hatása már 1-2 év alatt is mérhető, elsőként a betegség miatti szabadságok csökkenő számában és a munkahelyi fluktuáció csökkenésében.

A múlt hét végén tartott díjátadó ünnepségen középvállalat kategóriában az HBO Holding Zrt., nagyvállalat kategóriában az Unilever Magyarország Kft., közigazgatás kategóriában pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium vehette át az elismerést.

„Az HBO Holding Zrt.-nél a vállalati sportolás és egészségfejlesztés 3-4 éve, egy saját edzőterem kialakításával kezdődött. Ekkor még ösztönösen cselekedtünk, azonban az elmúlt két évben a Legfittebb Munkahely Felmérésnek köszönhetően számos jól működő gyakorlatot ismertünk meg és vezettünk be” – emelte ki Sipos Anikó, az HBO HR-vezetője.

A nagyvállalatok között első helyezést elért Unilever egészségmegőrző programja annyira hatásos, hogy éves szinten mindössze 3,9 nap az egy munkavállalóra jutó átlagos hiányzás, miközben az országos átlag 8 nap.

„Egy összetett online tesztet követően minden résztvevő kollegánk saját kiértékelést kap testi-lelki jólétéről, erősségeiről, fejlesztendő területeiről. Emellett a cég párhuzamosan egy „vállalati diagnózist” kap, mely névtelenül összegezi a dolgozók állapotát. Ez utóbbi az alapja a vállalati program tervezésnek, amiben dolgozóink kisebb csapatai vállalnak aktív szerepet, ők találják ki a tesztperiódusok közötti aktivitásokat. A sikert jelzi, hogy a program immár az Unilever több külföldi központjában is bevezetésre került, jelenleg összesen 13 telephelyünkön működik” – foglalta össze gyakorlatuk lényegét Dr. Koppány Szilveszter, az Unilever regionális orvostanácsadója.

A közigazgatás kategóriában díjazott Nemzetgazdasági Minisztérium több tíz éves múltra visszatekintő Sport Clubja egyre népszerűbb a dolgozók körében, amely elsősorban annak köszönhető, hogy a munkavállalók számos mozgásforma között tudnak választani. Az NGM Sport Club a sportolási lehetőségek további szélesítésén, színesítésén dolgozik.

A Legfittebb Munkahely Felmérést szakmai támogatóként és tanácsadóként a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet (NEFI) Egészségkommunikációs Központja segíti. A részt vevő vállalatok amellett, hogy pontos képet kapnak dolgozóik fittségi állapotáról, megismerhetik az ezen a területen elfoglalt jelenlegi helyzetüket és piaci pozíciójukat.

 

A Legfittebb Munkahely Díj nyertesei 2015-ben:

 

 

Középvállalat kategória: HBO Holding Zrt.legfittebb_munkahely_2015_55

 

Nagyvállalat kategória: Unilever Magyarország Kft.

 

Közigazgatás kategória: Nemzetgazdasági Minisztérium

Kiosztották a Legfittebb Munkahely Díjakat2016-12-20T12:27:16+01:00

Megmenthető-e táplálkozással hétezer élet?

Becslések szerint jelenleg körülbelül 415 millió diabéteszes beteg él világszerte, húsz év múlva ez a szám meghaladja majd a 642 milliót. Hazánkban az elmúlt alig több mint egy évtizedben megduplázódott a cukorbetegek száma.

A cukorbetegség nem fertőző, de szinte járványszerűen terjed, így a szakértők a 21. század legjelentősebb népegészségügyi problémájának tartják. Magyarországon az összes diagnosztizált cukorbeteg számát 7-800.000 főre becsülik, de érdemes hozzászámolni azokat is, akik a betegség megelőző fázisában vannak, táboruk így már meghaladja az egymilliós számot is. Az életkor előrehaladtával ráadásul egyre nő az érintettek száma, hiszen a 20-69 évesek között minden 6. nő és 10. férfi diabéteszes, míg az 55 évnél idősebbek körében már 20 százalék ez az arány!

Kezelésük természetesen sok pénzbe is kerül. A társadalombiztosítás ezzel összefüggő költségei 150 milliárd forint környékén járnak, aminek jelentős részét a gyógyszerkiadások jelentik. Pénzben viszont nem fejezhető ki az, hogy évente több mint 7.000 magyar haláláért felelős közvetlenül a cukorbetegség és annak valamely szövődménye. Pedig a cukorbetegség jól karban tartható probléma, a jól beállított kezelés és a betartott diéta esetén az életminőség és a kilátások nem rosszabbak az átlagosnál.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szerint a cukorbetegség kezelésében a megfelelő diétának elengedhetetlen szerepe van. Ebben a legfontosabb, hogy a szénhidrátok összesített mennyisége személyre szabottan kerüljön megállapításra. A tápanyagok aránya az egészséges táplálkozásnál ajánlotthoz hasonló legyen: a szükséges energia 50-55 százalékát szénhidrátok, 15-20 százalékát fehérjék, míg a fennmaradó részt a zsír biztosítsa. Amennyiben kísérő- és/vagy társbetegség áll fenn, ettől eltérő tápanyag-összetételű étrendre lehet szükség. Rendkívül fontos a napi többszöri étkezés, minimum 3, szükség esetén 5-6 alkalommal, különösen inzulinterápia esetén, lényeges továbbá a napi 30 grammot meghaladó rostfogyasztás.

A szakmai szervezet hangsúlyozza, hogy a cukorbetegek étrendjének összeállítása megfelelő szakértelmet kíván, ezért ebben minden esetben kérjék ki dietetikus véleményét. Az országban több száz, jól felkészült szakemberhez fordulhatnak a betegek, akiket kórházakban, rendelőintézetekben, diabétesz központokban érhetnek el, de a privát egészségügyi ellátásban is találkozhatnak velük. Az MDOSZ honlapján dietetikuskereső is segíti a betegek tájékozódását.

 

A cukorbetegek étrendjében fontos helyet kapnak a cukor felhasználása nélkül, édesítőszerekkel készült élelmiszerek. A TÉT Platform szakmai vezetője, Antal Emese dietetikus-szociológus arról beszélt, miben mások az édesítőszerek és az azokkal készült ételeket-italok.

„Az élelmiszeripar rengeteg termékben használja az édesítőszereket, de tapasztaljuk, hogy sokan idegenkednek ezektől. Valóban előfordulhat, hogy kissé más ízt érzünk, mintha cukorral készült volna, de a különböző édesítőszerek kombinációjával egyre tökéletesebb ízhatást érnek el. Vannak olyan alacsony energiatartalmú vagy energiamentes édesítők is, amelyek hidegen jól használhatók, de sütéshez-főzéshez már nem használhatók, mert hő hatására bomlásnak indulnak. Ha valaki cukorbetegsége miatt, vagy csak azért, mert csökkenteni akarja cukorfogyasztását, édesítőszert használ, vásároljon többfélét is. Ugyanígy érdemes kipróbálni az édesítőszerekkel készült italokat is, mert színesíthetjük a folyadékbevitelünket, ráadásul kevesebb kalóriát tartalmaznak” – javasolja a szakember.

Az édesítőszerektől néhányan idegenkednek, mivel számos tévhit alakult ki velük kapcsolatban. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal, az EFSA azonban vizsgálatai alapján biztonságosnak minősítette ezeket, azaz átlagos mennyiségben fogyasztva semmilyen probléma kialakulásától sem kell tartanunk sem rövid, sem pedig hosszabb távon.

 

Érdekes tények a cukorbetegséggel kapcsolatban

A cukorbetegséget nem a cukor okozza

A cukrok vagy éppen egy-egy típusú cukorféleség fogyasztása és a diabétesz kapcsolatát már többször vizsgálták, és nem sikerült olyan összefüggést kimutatni, amely bizonyítaná azt a feltevést, hogy a cukorbetegséget a nagymértékű cukorfogyasztás okozza. Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magas cukorbevitel és a cukros üdítők mértéktelen fogyasztása esetén fellépő testtömeg-növekedés már kockázati tényező lehet. Ez azonban összefügg az életmód egyéb tényezőivel is, amelyek megelőzhetik, vagy késleltethetik a probléma kialakulását.

A cukorbetegség nem (csak) a cukoranyagcsere zavara

Sokan úgy gondolják, a cukorbeteg szervezete nem képes feldolgozni a cukrot, és a betegség központjában a cukoranyagcsere-zavara áll. Ez így önmagában nem igaz: a diabétesz kialakulásának fókuszában valóban a szénhidrát- anyagcsere problémája áll, de a betegség érinti a zsír- és a fehérjeanyagcserét is. Sokkal pontosabb, ha úgy fogalmazzuk meg a betegséget, hogy az az inzulin teljes vagy részleges hiánya, vagy hatásának elmaradása. Az inzulin a hasnyálmirigy által termelt hormon, amely elsődlegesen szabályozza a vér cukorszintjét.

A cukorbetegek nem ehetnek cukrot?

A megfelelően beállított terápián lévő, és a diéta előírásait maradéktalanul betartó cukorbetegek táplálkozása egészen közel állhat az egészségesek étrendjéhez. Valóban nem javasolt az egyszerű, gyorsan felszívódó cukrok fogyasztása, de ez nem jelenti azt, hogy végérvényesen le kell mondaniuk a cukor legkisebb adagjáról is, vagy az édes ízről – ez utóbbihoz édesítőszerek tucatjait használhatják. Hipoglikémiás állapot esetén, amikor a vércukorszint vészesen lecsökken, cukrot, cukros üdítőt érdemes adni a gyors vércukorszint emelés érdekében.

Elhízás = cukorbetegség?

A normálistól magasabb testsúly drámaian növeli a diabétesz kockázatát. Bizonyított tény, hogy a 2-es típusú cukorbetegség „előszobája” az elhízás. Azt is megfigyelték, hogy az úgynevezett centrális típusú elhízásban szenvedők, akiknél a zsír a derék körül halmozódik fel, nagyon nagy eséllyel válnak inzulinrezisztenssé. Számos szakember ezért a diabétesz és az obezitás (elhízás) szavak összevonásával már diabezitás névvel illeti a 2-es típusú cukorbetegséget.

Ihat-e kávét és teát a cukorbeteg?

Többen azt hiszik, hogy ezekről az élvezeti termékekről is le kell mondania annak, akit érint a diabétesz. Ez nincs így, napi 1-3 csésze finom, valódi kávé vagy akár 4 csésze tea is megengedhető, hiszen sem a koffein, sem a teában lévő tein nem befolyásolja a vércukorszintet.

Források:
Megmenthető-e táplálkozással hétezer élet?2016-12-20T12:27:16+01:00