12 megdöbbentő tény a barátság világnapjára

7 évente lecserélődik barátaink fele

Július 30-án ünnepeljük minden évben a nemzetközi barátság napját. Ebből az alkalomból a Nescafé összegyűjtött néhány igencsak meglepő tényt. Életünk meghosszabbítója, mégis csak kevés kísér el egy életen át – ilyen a barátság!

  • Életünk során közel 400 barátságot kötünk, azonban csak minden 12. lesz tartós.
  • Az empátia, a beleérző képesség alapvető emberi tulajdonságok, a barátok esetében azonban ennél is többről van szó. A Virginiai Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy hogyan reagál a tesztalanyok agya arra, amikor kisebb elektromos sokkal fenyegették őket, és hogyan akkor, amikor közeli barátjuk volt kitéve ugyanennek a veszélynek. A vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy a reakciók lényegében azonosak voltak.
  • A Flinders Egyetem öregedéskutató központjának 10 éven át zajló felmérése megállapította, hogy a széles baráti kör még a közeli családtagoknál is hatékonyabban képes meghosszabbítani életünket. Azok a 70 éven felüliek, akiket sok barát vesz körül, 22 százalékkal hosszabb életre számíthatnak, mint azok, akik befelé fordulva élnek.
  • Robin Dunbar brit antropológus a szerelem hatását vizsgálta a barátságokra és egyértelmű következtetésre jutott. Ha szerelem érkezik az életünkbe, két emberrel (baráttal vagy rokonnal) lazul vagy megszűnik a kapcsolatunk. Ennek egyszerű oka van. Azt az időt, amelyet a kapcsolatunkra fordítunk, általában a barátainktól vonjuk el. Ugyanakkor – mutat rá egy kutatás – Ha a párunk a legjobb barátunk is egyben, nagyon valószínű, hogy életre szóló lesz a kapcsolatunk, és 70 százalékkal kisebb eséllyel fog válással végződni a házasságunk.
  • Ha tisztában vagyunk vele, hogy mi az, ami irritálja a barátunkat, a kapcsolatunk vele stabilabb és kiegyensúlyozottabb lehet. A kutatók szerint a legalább annyira fontos tudni, hogy mi lesz a barátunk reakciója egy adott szituációra, mint ismerni az ízlését ahhoz, hogy a barátságunk igazán jól működjön. A jó barátságban a felek megmutathatják a kicsit őrült, bolondos oldalukat is. Ha van társunk, akivel együtt lehettek „furák”, jóval könnyebben birkózunk meg a stresszes helyzetekkel és a szorongásainkkal.
  • A Nescafé magyarországi kutatása szerint barátainkkal leginkább valamilyen digitális eszközön keresztül kommunikálunk. 100-ból 40 ember Facebook Messengerén érdeklődik barátai hogyléte felől, 19 százalék e-mailen, 15 százalék telefonon, 8 százalék Viberen, 2 százalék WhatsAppon tartja a kapcsolatot. A rendszeres személyes kapcsolattartás mindössze a barátok 5 százalékra jellemző.
  • A barátság a legelső dolgok között van, amiket megtanulunk az életben. Egy 2014-es kutatás szerint a kilenc hónapos kisbabáknak már fogalmaik vannak arról, hogy mi az a barátság, és mi kell ahhoz, hogy két ember megkedvelje egymást. Úgy tűnik, hogy egészen korán kialakulnak bennünk bizonyos társadalmi elvárások a kapcsolatokat illetően. Amanda Woodward, a Chicagói Egyetem pszichológia professzora szerint egy kilenc hónapos baba felismeri, hogy a barátok közös érdeklődési területekkel rendelkeznek, és két idegen első találkozásának szemlélésekor következtetni tud, hogy azok ketten barátok lesznek-e.
  • Az a barátság, amelyik megéri a 7 évet, nagy valószínűséggel már a felek élete végéig ki fog tartani. Egy átlagembernek egyébként 3-5 legjobb barátja van, és általában legalább egy embert utál az ismerősi körében.
  • Hétévente körülbelül a fele lecserélődik a baráti körünknek, és teljesen új emberek lépnek a helyükbe. Az emberek 85 százaléka már egyáltalán nem áll közel ahhoz az emberhez, akit élete során valamikor a legjobb barátjának tekintett.
  • A gyerekkori barátságok okkal érnek véget — Bár úgy tűnhet, hogy az óvodában vagy általános iskolában kötött barátságaink életre szólnak, valójában kicsi a valószínűsége, hogy tartósak maradnak, sőt, legtöbbje már a gimnázium kezdetének idejére megfakul. Ennek oka a személyiségben rejlő különbségek kibontakozása, amely a korai serdülőkor szakaszára tehető.
  • Több barátunk van most, mint valaha — Az Oxfordi Egyetemen 1993-ban végzett kutatás során Robin Dunbar antropológus megállapította, hogy egy embernek egyszerre öt olyan ember van az életében, akikhez a bajban fordulhat-, ők a legközelibb barátok. Egy ember maximum 150 baráti kapcsolatot tud fenntartani. A Facebook és az egyéb közösségi hálózatok elterjedése óta azonban elképzelhető, hogy ez a szám valamennyivel megnövekedett a kiterjedtebb memóriakapacitásunknak köszönhetően. Ugyanakkor ez nem volt hatással az igazán jó barátaink számára, akikhez a bajban is fordulhatunk,— bár több kapcsolatot ápolunk, mint valaha, még mindig igaz a kevesebb több szabálya.
  • Genetikailag hasonlítunk a barátainkhoz. A génállományunk körülbelül 1 százalékban megegyezik azokkal az emberekkel, akiket a barátainknak választunk-, derült ki egy nemrég megjelent tanulmányból. A hasonlóság mértéke körülbelül annyi, mint a negyedfokú unokatestvéreknél.

 

12 megdöbbentő tény a barátság világnapjára

2017.07.26.| 12 megdöbbentő tény a barátság világnapjára bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

7 évente lecserélődik barátaink fele Július 30-án ünnepeljük minden évben a nemzetközi barátság napját. Ebből az alkalomból a Nescafé összegyűjtött néhány igencsak meglepő tényt. Életünk meghosszabbítója, mégis csak kevés kísér el egy életen át [...]

Szeresd a tested baby!

2017.03.20.| Szeresd a tested baby! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tizenhárom éves gyönyörű lány vigasztalhatatlanul zokog a párnájába, mert túl rövidek a lábai. Tizennégy éves csodaszép tini el van keseredve, mert a szülei nem akarják finanszírozni a mellnagyobbító plasztikai műtétet. A tízéves srác titokban [...]

12 megdöbbentő tény a barátság világnapjára2017-09-06T15:19:40+02:00

Szeresd a tested baby!

Tizenhárom éves gyönyörű lány vigasztalhatatlanul zokog a párnájába, mert túl rövidek a lábai. Tizennégy éves csodaszép tini el van keseredve, mert a szülei nem akarják finanszírozni a mellnagyobbító plasztikai műtétet. A tízéves srác titokban az apja fehérjeporából lopkod, mert nagyobb izmokra vágyik. Ez a valóság. A testkép problémák elsősorban a lányokat érintik, akik korán megtanulják, hogy a külső a legfontosabb. Ráadásul egyetlen fajta: a vékony. Hogyan ivódik be mélyen minden kislány tudatába, egy életen át tartó önmarcangolást okozva?

Ovisként a kedvenc rajzfilmjei egytől egyig egy szépséges lányról szóltak, bokáig érő hajjal, 40-es derékmérettel. Majd kapott néhány hasonló babát is, hogy ki is tapinthassa, milyen alakja nem lesz soha az ember lányának. Apja időnként pikírt megjegyzést tett anyja plusz kilóira, de ha ez elmaradt, anya naponta sokszorosan pótolta. Ugyanis szapulta magát, és folyton diétázott. A dohányzóasztalon heverő magazinokról, az utcáról, plakátokról – gyakorlatilag mindenhonnan – a populáció elenyésző hányadát alkotó, tökéletes alakú lányok villantják tökéletes fogsorukat, és agyonretusált, cellulitiszmentes combjukat. Anya otthon – csupa jóindulatból, hogy ne járjon majd úgy, mint ő – sziszegve kapja ki a nutellás poharat a kislány kezéből. „Már így is elszaladt veled a ló, amióta nem jársz teniszre.” Ezek után már édes mindegy, hogy képzeletbeli kislányunk mit hall a felnőttektől a belső szépségről, egy szavukat sem hiszi el.

Mit tehetsz, hogy gyermeked jóban legyen a testével?

A média szerepe

Azok a nők, akik rendszeresen néznek tévét, olvasnak női magazinokat, elégedetlenebbek a testükkel, mint akik nem. Bármilyen korúak is legyenek. Kicsi, vagy nagy, fiatal, vagy idős, a médiában látott szépségideálokhoz hasonlítja magát. Folyamatosan vágyik rá, hogy ennyire tökéletes arcú, alakú, bőrű, fogsorú legyen. S miután ez elérhetetlen álom, hisz a nők többsége más-más alkati sajátosságokkal rendelkezik, ez egyenes út az örök boldogtalansághoz. Éppen ezért fontos, hogy korlátozd gyermeked média fogyasztását, mutass neki valódi nőkről fényképet, és olyanokat, akiket belső tulajdonságaik miatt ismerhetünk el. Beszéljetek a retusálás folyamatáról, a weben rengeteg ilyen volt-ilyen lett képet, videót találsz segítségül.

A példakép szerepe

Ha kislányod elégedetlen önmagával, kezdd magadon a változást! Bármily nehéz elhinni, de te meghatározóbb példaképe vagy, mint Violetta. Ha épp úgy is érzed magad az új ruhádban, mint egy bálna, fogd vissza magad és ne mondd ki hangosan! A ruhaosztályon se dörmögd oda: „Vezessenek a sátrakhoz!”. A legtöbb kislány önmagát folytonosan szapuló, elégedetlen édesanya mellett él. Honnan tudnák, hogyan szeressék önmagukat, ha erre sosem látnak jó példát?

Az apa szerepe

A lányok számára az édesapa a legfontosabb férfi minta. Tőle tanulják, mi fontos egy férfinak, és mi nem. Ha apa folyton megjegyzést tesz a felesége kilóira, és a nőket rendszerint a külsejük alapján osztályozza: „Az a kövér liba a másodikról”– a kislány levonja a tanulságot.

A szavak szerepe

Ahol a családi vacsora alatt minduntalan a kalóriákról, szénhidrátokról és antioxidánsokról folyik a társalgás, a gyerekek elégedetlenebbek lesznek a testükkel. Az, hogy hány gramm fehérjét eszik, fontosabb, mint hogy zuhanyozik-e, vagy mos-e fogat minden nap? Az a kislány, aki egész gyerekkorában azt hallotta, hogy kövér, ez olyan mélyen beleivódik a lelkébe, hogy még negyven kilósan sem hiszi majd el magáról, hogy nem az.

Az ápoltság szerepe

Az egészség, a jól ápoltság, a szájhigiénia talán fontosabb is a szépség szempontjából, mint a velünk született adottságok. Támogassátok az egészséges, tudatos életmódot példamutatással is!  Ha azt látja, hogy fogat mosol, vagy bekapsz egy cukormentes rágót minden étkezés után, ő is így fog tenni. Többet ér a szájhigiénia, mint még egy kilót keservesen leadni. Szép, ha valakinek tökéletes az alakja, de büdös a szája? Egy jól ápolt ember jóval esztétikusabb, s ha elfogadja önmagát, harmonikusabb benyomást kelt másokban.

További információkért látogasson el a  www.szajharmonia.hu micrositera!

Pethő Orsolya, pszichológus, www.kolyokszerviz.hu

12 megdöbbentő tény a barátság világnapjára

2017.07.26.| 12 megdöbbentő tény a barátság világnapjára bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

7 évente lecserélődik barátaink fele Július 30-án ünnepeljük minden évben a nemzetközi barátság napját. Ebből az alkalomból a Nescafé összegyűjtött néhány igencsak meglepő tényt. Életünk meghosszabbítója, mégis csak kevés kísér el egy életen át [...]

Szeresd a tested baby!

2017.03.20.| Szeresd a tested baby! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tizenhárom éves gyönyörű lány vigasztalhatatlanul zokog a párnájába, mert túl rövidek a lábai. Tizennégy éves csodaszép tini el van keseredve, mert a szülei nem akarják finanszírozni a mellnagyobbító plasztikai műtétet. A tízéves srác titokban [...]

Szeresd a tested baby!2017-02-21T16:37:39+01:00

Inspiráló női történeteket vár az Activia

Világszerte példaképpé válhat bármely magyar InSync-nő – Az őszi globális „InSync-kutatás” kutatás kimutatta, hogy a nők kiteljesedésének útjában nem külső akadályok, hanem belső gátak állnak. Mégis a megkérdezettek jelentős többsége veszni hagyja álmait, nem küzd a céljaiért. A Danone ACTIVIA azonban arra bíztat minden nőt, hogy döntsék le a maguk által emelt falakat, és valósítsák meg önmagukat.

A nők többsége küzd az önbizalomhiány és a negatív belső hang problémájával. Azonban sokan vannak, akik életük egy szakaszában megrázták magukat, és nem törődve saját félelmeikkel, mások véleményével, elindultak, hogy megvalósítsák az álmukat, ezáltal pedig önmagukat is. Így az ACTIVIA azt javasolja, ha példaképeket keresünk, ne a derékbőség, vagy a siker legyen a szempont. Keressük a bátrakat, az erőseket, azokat, akik saját félelmükkel is fel merik venni a versenyt. Szerencsére hazánkban is sok ilyen hölgyet találunk. Sőt valószínűleg mindenki ismer legalább egy ilyen személyt a közvetlen környezetében is.

Személyes tapasztalataival és világméretű tervekkel csatlakozott Marie Kondo is a Danone ACTIVIA csapatához. A „Rend a lelke mindennek” és „Az öröm forrása” sztárszerzője világszerte gyűjti a történeteket, amelyekkel inspirálni szeretné a nőket, hogy önmagukkal szinkronba kerüljenek, és boldogabbak, sikeresebbek lehessenek. A világ minden országából érkező történetekből 2017 folyamán egy InSync-könyvet állít össze, amelyben szeretné bemutatni a magyar hölgyek történeteit is. Inspirációként íme négy olyan magyar InSync-nő, akik történeteiken keresztül bizonyítják: ha valamit igazán akarunk, minden lehetségessé válik.

 

Bartucz Bori: „Felhúzom sötétben a futóruhámat, jó esetben 5-6 kilométer után megjön a bemelegítés érzése, a csontjaid is magukhoz térnek. Aztán haza tudsz úgy érni, hogy még mindenki alszik”– meséli egy átlagos éjszakai futás menetét Bartucz Bori. 18 évesen, az érettségi napján hagyta abba a futást. Évekkel később, 35 évesen vette elő újra a futócipőt, hogy bebizonyítsa magának és a kislányának, igenis képes egy maraton lefutására. „Azt éreztem, hogy nagyon bele vagyok ragadva a napi rutinomba, és szükségem volt valamire, ami teljesen más, agyi kapacitás és mozgás szintjén is” – meséli Bori, aki nem csak megmutatta magának és a kis Emmának, hogy a lehetetlennek tűnő távként előtte lebegő maratont is képes lefutni, de idén már a tizedik maratont tudhatja a háta mögött. Bori ebben a videóban meséli el személyes történetét.

 

Kármán Orsi: „Az egész családom minden tagja nagyon kreatív volt, szóval volt honnan inspirálódnom” – magyarázza Kármán Orsi, akinek nem csupán a nevét, de merész, geometrikus kiegészítőit is sokan ismerhetik. Orsi mégis sokáig nem saját kreációi, hanem más cégek szolgálatába állította tehetségét: több mint 10 évig dolgozott a reklámszakmában, míg végül a kiegészítőkben találta meg a saját útját: „A divathoz mindig is vonzódtam, azon belül is a kiegészítőkben látom a saját kiteljesedésemet” – meséli Orsi, aki egy percig sem bánta meg a nagy lépést az ismeretlen felé. Büszkén hirdeti, hogy bátran néz szembe az új kihívásokkal, és hisz benne, hogy a változások jó dolgokat hozhatnak életünkbe. „Ez a fordulat nagyon jó irányba vitt, és kinyitott előttem sok új ajtót, úgyhogy én nagyon merészen állok a változások elé.” Az ő inspiráló videója itt található.

 

Czigány Ildikó: Családi hagyományt követve Ildikó zenetörténet szakon végzett a Zeneakadémián, és csak később fogant meg benne a gondolat, hogy valójában pilótaként szelné a felhőket a magasban. De az ő idejében ez még egyáltalán nem volt magától értetődő karrierálom egy nő számára: akkoriban még nem volt közforgalmi légitársasági pilótanő, épp ezért Ildikót mindenki megpróbálta lebeszélni hajmeresztőnek tetsző ötletéről: „Azt mondták, biztos, hogy semmi nem lesz belőle, hiszen a nők akkoriban még nem repülhettek közforgalmi pilótaként” – emlékszik vissza Ildikó. – „De én kicsit olyan voltam, mint amikor valaki kinéz magának egy célt, és átmegy padokon, székeken, borul minden, ő észre sem veszi, csak megy előre.” És nagyjából 8-9 év után valóban Ildikó lett az első közforgalmi pilótanő Magyarországon. Izgalmas történetével ebben a kisfilmben is megismerkedhetünk.

 

Sallay Fanni: A fiatal nő számára a sütés-főzés mindig is a szeretet egyik legkézenfekvőbb kifejezőeszköze volt. Életének váratlan fordulata miatt, kényszer hatására merült fel a sütés pénzkereseti forrásként. Hét hónapos terhesen takarításokat vállalt, mellette elkezdett otthon sütni, majd házi tortáját elvitte egy néhány méterrel arrébb meghúzódó kis kávézóba, hogy felajánlja eladásra. „Még csak dobozban sem volt, egy kis tortatálon vittem”– emlékszik vissza Fanni a kezdetekre. A siker hamar megérkezett, ami végül ráébresztette a Cake Shop fiatal cukrászát valódi hivatására. „Ha az ember tényleg az álmait hajtja, és azt követi, amiben igazán hisz, akkor nem tud kompromisszumot kötni. Akkor érzi, és tudja, hogy mikor kell továbbmenni, és lesz is ereje továbbmenni” – biztat mindenkit a már porcukorfelhő mögül mosolygó, sikeres üzletasszonnyá vált Fanni, aki ebben a videóban mesél magáról:

 

Marie Kondo és az ACTIVIA várja az ezekhez hasonló, mások számára is inspirációt nyújtó személyes történeteket ezen a weboldalon 2016. december 31-ig.

 

További információ:

Bartucz Bori filmje: https://www.youtube.com/watch?v=tSY3qtCVk9U

Kármán Orsi filmje: https://www.youtube.com/watch?v=sXl9XRez6y4

Czigány Ildikó filmje: https://www.youtube.com/watch?v=2acPfYPsTGY

Sallay Fanni filmje: https://www.youtube.com/watch?v=OOsF1CY0oAA

A hazai InSync-kutatás videója:

https://www.youtube.com/watch?v=A25QeyTd5nI

www.activia.hu

 

 

Közgyűlési meghívó – 2024.

2024.03.01.| Közgyűlési meghívó – 2024. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Táplálkozás, Életmód és Testmozgás Platform Egyesület (1062 Budapest, Andrássy út 61.)  2024. március hó 14. napján (csütörtök) 12.00 órakor tartja éves rendes közgyűlését. A közgyűlés nem nyilvános, azon csak az Egyesület tagjai, illetve [...]

Inspiráló női történeteket vár az Activia2017-02-21T14:02:34+01:00

Lelki Egészség Központokat alakít ki az Országos Tisztifőorvosi Hivatal

A norvég alapok támogatásával mentális egészségfejlesztési projektet indít, és kialakítja a Lelki Egészség Központok (LEK) hálózatát az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH).

A hivatal szakértői rámutattak, hogy a lelki egészséggel kapcsolatos problémák időben történő felismerése, kezelése és az ehhez kapcsolódó információhiány, előítéletek leküzdése óriási kihívást jelent Magyarországon és az egész Európai Unióban.

A WHO európai régiójában a mentális betegségek okozta terhek legnagyobb részét, az Európai Unióban összesen mintegy 26 százalékát a depresszió teszi ki. A munkaképesség-csökkenés több mint 21 százalékáért a lelki egészséget érintő kórképek felelősek és ezek közül – előre láthatóan – 2020-ra a stressz mellett a depresszió lesz a második legmeghatározóbb. Kimutatások szerint a súlyos depresszióban szenvedők 56 százaléka nem részesül kezelésben, miközben a depresszió fokozza az öngyilkosság, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás és stressz-táplálkozás gyakoriságát is – hangsúlyozták.

depresszio_stop

Mindemellett – mint az OTH kiemelte – a „magyar társadalom mentális állapotát alapvetően rontja a lelki egészségproblémákhoz kapcsolódó tudáshiány, a hiedelmek, gyakori előítéletek és a megbélyegzettségtől való félelem is”.

Ezért a hivatal a projekt megvalósítása során nagy hangsúlyt helyez arra, hogy helyi médiakampány és rendezvények segítségével felhívja a magyar lakosság figyelmét a mentális tünetek korai felismerésére, kezelésének fontosságára, az ezzel kapcsolatos személyes és közösségi felelősségre, a releváns információkra és az egészségtudatos életmód szükségességére is – fejtették ki.

Ennek érdekében a tavaly májusban indított, 12 hónapos projekt keretében országszerte 6 helyszínen – Balatonföldváron, Hatvanban, Csongrádon, Szendrőn, Szentgotthárdon, Baktalórántházán – működő Egészségfejlesztési Irodák (EFI) kiegészülnek a Lelki Egészség Központokkal. A központok feladata az lesz, hogy feltérképezzék az adott járásban a lelki egészséget érintő legfontosabb problémákat, összegyűjtsék és értékeljék a mentális problémák megelőzésével, kezelésével kapcsolatos jó gyakorlatokat, valamint képzésekkel és a preventív-integratív szemléletmód terjesztésével erősítsék a szakemberek és segítők együttműködését. A LEK munkatársai közösségi szintű egészségfejlesztési és prevenciós tevékenységekkel foglalkoznak majd, egyéni tanácsadást nem folytatnak.

Szintén a projekt keretében létrejön egy módszertani központ is, mely tananyagok, eljárásrendek és ajánlások kidolgozásával teljes körű szakmai támogatás nyújt az Lelki Egészség Központok munkájához.

Forrás: MTI

12 megdöbbentő tény a barátság világnapjára

2017.07.26.| 12 megdöbbentő tény a barátság világnapjára bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

7 évente lecserélődik barátaink fele Július 30-án ünnepeljük minden évben a nemzetközi barátság napját. Ebből az alkalomból a Nescafé összegyűjtött néhány igencsak meglepő tényt. Életünk meghosszabbítója, mégis csak kevés kísér el egy életen át [...]

Szeresd a tested baby!

2017.03.20.| Szeresd a tested baby! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tizenhárom éves gyönyörű lány vigasztalhatatlanul zokog a párnájába, mert túl rövidek a lábai. Tizennégy éves csodaszép tini el van keseredve, mert a szülei nem akarják finanszírozni a mellnagyobbító plasztikai műtétet. A tízéves srác titokban [...]

Lelki Egészség Központokat alakít ki az Országos Tisztifőorvosi Hivatal2016-12-20T12:27:07+01:00

Tánciskolák Éjszakája – már hetedszer

A tánc csodákra képes: összehoz, megmozgat, mosolyt csal az arcokra. Így lesz ez idén is, ugyanis szeptember 9-én, pénteken immár hetedik alkalommal nyílnak ki az ország legjobb tánciskoláinak kapui. Indul a fergeteges Tánciskolák Éjszakája, melynek központi helyszíne idén is a fiatalok legkedveltebb szórakozóközpontja, a Gozsdu Udvar.

A szeptember ismét a táncok hónapja lesz, a ritmusok szerelmesei újra belekóstolhatnak a stílusok kavalkádjába, hiszen ősz elején visszatér a nagy hagyománynak örvendő, tömegeket táncba csalogató, lázas éjjel, a Tánciskolák Éjszakája. Az elmúlt évekhez hasonlóan színes programok, változatos zenék, sztároktatók, izgalmas táncbemutatók és tánckóstolók várják az érdeklődőket a varázslatos estén. Az esemény előtt a város legnépszerűbb szórakozócentrumában, a Gozsdu Udvarban hangolódhat majd a közönség a tánctanárok segítségével a péntek éjjel csúcspontjára.

„Tánciskolánk az első alkalom óta vesz részt a Tánciskolák Éjszakáján és minden évben egyre több érdeklődőnek nyílik lehetősége ezen az estén akár 6-8 különböző táncstílust kipróbálni, hogy utána a számukra leginkább tetsző táncban merüljenek el jobban. Az órák mellett az éjszakába nyúló táncest is mindig hatalmas népszerűségnek örvend, köszönhetően többek között a látványos és igényes műsornak, amit tehetséges és elismert koreográfusaink és táncosaink állítanak színpadra, ezzel is teljesebbé téve ezt a mozgalmas éjszakát. Idén is várunk minden érdeklődőt sok szeretettel a tánciskolánkban” – hívja táncba a látogatókat Kárpáti András, a Hölgyválasz Táncstúdió szakmai vezetője.

tancoktatas

Az Oktogon Tánc Centrum is már a legelső Tánciskolák Éjszakája óta minden évben részt vesz a különleges rendezvényen.

„Úgy gondoljuk, ez az esemény ugyanolyan fontos, mint például a Múzeumok Éjszakája. Egyesületünk célja a tánckultúra ápolása, minél szélesebb körben történő terjesztése. Mivel ez az esemény szintén azért jött létre, hogy minél több ember ismerkedjen meg a tánciskolák, táncstílusok világával, számunkra nem is kérdéses, hogy évről-évre részt veszünk benne. A Tánciskolák Éjszakája azoknak is szól, akiket már megérintett a tánc világa, s ezen az estén kapnak egy újabb kedvezményes lehetőséget, hogy egy jót táncoljanak, lehetőséget, hogy kiválaszthassák, hová járnának szívesen tanulni. Valamint azok számára is tökéletes választás, akik még csak kacérkodnak a gondolattal, hogy elkezdjenek valahová járni. Ezen a rendezvényen sokkal kötetlenebb formában lehet betekinteni a tánciskolákba, nem kell rögtön elköteleződni, nagyobb a tömeg az órákon is, így aki félénk, szégyenlős, még könnyebben el tud vegyülni” – mesél az éjszakáról Mojs Brigitta, az Oktogon Tánc Centrum iskolavezetője.

Hogy miért érdemes tehát ezen az éjjelen kipróbálni a Tánciskolák Éjszakája programjait? Mert elsajátíthatja kedvenc tánca alaplépéseit, megcsodálhatja, hogy csinálják mindezt a profik, kifoghat tánctanfolyam-kedvezményeket is, értékes nyereményekkel gazdagodhat, emellett pedig szórakozhat, és új barátokat is szerezhet. Megéri, ugye?

Akik már biztos, kinyitják kapuikat: Chili Salsa Tánciskola, GOLDANCE Tánciskola, Hölgyválasz Táncstúdió és a Salsa Diabolica, Infinite Musical Tánciskola, Oktogon Tánc Centrum, Salsa Veszprém, Sayyadina Bellydance Orientális Tánciskola Szeged.

Adja át magát a ritmusnak egy éjszakára!

Az eseményre minden résztvevő tánciskola külön programmal készül majd, részletek  a http://tanciskolak-ejszakaja.qualitis.hu/ oldalon.

0
0
0
Weeks
0
0
0
0
Days
0
0
Hrs
0
0
Min
0
0
Sec
Tánciskolák Éjszakája – már hetedszer2016-12-20T12:27:08+01:00

Sokat iszogatunk, keveset beszélgetünk barátainkkal

Legféltettebb titkunkat inkább bíznánk rá, mint a szerelmünkre, jó eséllyel a középiskolában ismertük meg, és leginkább Facebook messengeren beszélgetünk vele. Ő a legjobb barátunk. Átfogó, nem reprezentatív, online kutatást végzett a NESCAFÉ és az Index a barátságról. Az Igazán barátok? felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok hisznek-e a barátságban férfi és nő között.

A magyarok kétharmadának 5-nél kevesebb barátja van. További 26 százalékuk büszkélkedhet 5 és 10 közötti létszámmal. 100-ból 5 magyar 10-nél több, de 20-nál kevesebb ismerősét tartja a barátjának. A válaszadók 3 százalékának pedig 20-nál is több van.

Poharazva barátkozik a magyar

Meglepően sokan, a válaszadók 53 százaléka állította, hogy a barátaival közös programjai iszogatással telnek. A közös étkezések 14 százalékos népszerűségre tettek szert a közös programok versenyében. Az egyébként is ritka közös bulizás vagy koncertjárás (5%), a kirándulás (4%) és a beszélgetés (5%) mögött szinte elhanyagolható azok száma, akik társasjátékozással (1%) vagy közös sporttevékenységgel (1%) ütik el az együtt töltött időt. 18 százalékuk pedig más, fel nem sorolt tevékenységet végez leggyakrabban a barátaival.

Több mint kolléga

A barátok szerzése szempontjából a munkahelyünk bizonyult a legmeghatározóbbnak. 10-ből 3 válaszadó itt szerezte a legtöbb barátját. 100 magyarból 16 leginkább a meglévő barátokon keresztül bővíti baráti körét. A válaszadók 13 százaléka ismerte meg barátainak zömét valamelyik felsőoktatási intézményben, 10 százalékuk a középiskolás évek során tett szert a legtöbb barátra, az általános iskola 100-ból 3 válaszadó számára bizonyult valóságos aranybányának ebből a szempontból, míg az óvoda – a válaszok alapján – egyáltalán nem bizonyult olyan helynek, ahol számottevő mennyiségben szerezhetünk barátokat hosszú távra. 100-ból 9-en szűkebb vagy tágabb értelemben vett lakóhelyükön ismerték meg barátaik többségét, a válaszadók 5 százaléka számolt be arról, hogy számukra a barátok elsősorban az internet ajándékai.

A többség már a felnőttkor előtt megszerzi a legjobb barátját

Míg mennyiségi szempontból a munkahely a barátkozás Mekkája, addig minőségi szempontból a középiskolás évek jelentik a csúcsot. Erre utal, hogy a kutatásban részt vevők közel harmada (31%) vallotta, hogy a legjobb barátját 14 és 18 éves kora között ismerte meg; 100-ból 25-en konkrétan a középiskolában. Az általános iskolás évek során, illetve 19-23 éves korában a válaszadók 23 százaléka (az iskolában 15%), illetve 22 százaléka (a felsőoktatásban 14%) ismerte meg azt a barátját, aki a mai napig a legközelebb áll hozzá.

Program, szerelem, stb.

Elsősorban szabadidős tevékenységek kapcsán fordulunk a legjobb barátunkhoz – a válaszadók 31 százaléka nyilatkozott így. 16 százalékuk érzelmi életét, szerelmi ügyeit tárgyalja meg. Családi-, munka- és pénzügyek alig szerepelnek a napirenden, amikor a legjobb barátunkkal beszélgetünk.

Facebook messengeren beszélgetünk

A barátokkal való kapcsolattartásra a válaszadók túlnyomó többsége valamilyen digitális eszközt használ. 100-ból 40 ember Facebook messengeren érdeklődik barátai hogyléte felől, 19 százalék e-mailen, 15 százalék telefonon, 8 százalék Viberen, 2 százalék WhatsAppon tartja a kapcsolatot. A rendszeres személyes kapcsolattartás mindössze a barátok 5 százalékra jellemző. Jelentős eltérések figyelhetők meg ugyanakkor, ha az online kérdőívet kitöltők életkorát is figyelembe vesszük. A 40 év felettiek nem meglepő módon jóval nagyobb arányban használják a telefont (27%) vagy az e-mailt (29%) a barátokkal való kapcsolattartásra. A kamaszok (13-18 év közöttiek) ezzel szemben, ha kezükbe is veszik a telefont, azt jobbára a közösségi oldalak használatára teszik. Ugyanis több, mint kétharmaduk leginkább Facebook messengeren kommunikál barátaival.

Haversrácok, haverlányok

A kutatásban részt vevők 33 százalékának 11-20 haverja van, 32 százalékuknak 10 vagy annál kevesebb. Barátinál lazább jó viszonyt 21 és 50 fő közötti emberrel a válaszadók 24 százaléka ápol. 4 százalékuknak 51-nél több, de 100-nál nem több a haverja, további 3 százalékuk pedig 100-nál is több barátnál kevesebb, ismerősnél több típusú kapcsolatot tart.

Facebook-baráthalmozók és közösségi oldal-grincsek

A legtöbb válaszadónak, a kutatásban részt vettek 30 százalékának 251-500 ismerőse van a Facebookon. 21 százalékuknál 101 és 250 közötti ez a szám. 14 százalékuk 500-nál több, de 750-nél kevesebb embert jelölt be vagy jelölt vissza a legnagyobb közösségi oldalon, 750 és 1000 közötti ismerőssel 7 százalékuk rendelkezik. További 6 százaléknak 1000-nél is több Facebook-barátja van. Ugyanakkor a válaszadók 12 százaléka vagy nincs a Facebookon, vagy ismerősei száma a 10-et sem haladja meg.

Rád írok, bekommentelem

A válaszadók 55 százaléka 5 vagy annál kevesebb ismerőssel kommunikál valamelyik közösségi felületen. 27 százalékuk 6 és 10 közötti emberre ír rá, vagy kommentel posztjai alatt. 12 százalékuk 11-20 emberrel tart fenn ilyen típusú kapcsolatot. 50-nél több emberrel mindössze a kutatásban részt vevők 1 százaléka folytat kommunikációk a Facebookon, az Instagramon, a Twitteren vagy egyéb közösségi felületeken.

Mélyít vagy sekélyessé tesz?

Az online kapcsolattartás a válaszadók 67 százaléka szerint a kapcsolatok fenntartására alkalmas, 30 százalékuk ezzel szemben azt gondolja, hogy az efféle modern módja a kommunikációnak inkább elsekélyesíti azokat. Mindössze minden ötvenedik magyar véli úgy, hogy az internetes kommunikáció képes elmélyíteni a kapcsolatokat. A válaszadók egyébként több mint kétharmada (68%) nyilatkozott úgy, hogy van olyan ismerőse, akivel kizárólag online tart kapcsolatot.

Facebook-hívő magyarok

Azok a válaszadók, akik nem utasítják el az online kapcsolattartást, ennek eszközének leginkább a Facebookot tartják – 100-ból 61-en nevezték meg. 14 százalékuk az e-mailre esküszik, 11 százalékuk a Viber szolgáltatására bízza a kétoldalú online kommunikációt a barátokkal és az ismerősökkel. Arra a kérdésre azonban, hogy több vagy kevesebb barátja lenne, ha nem lennének közösségi oldalak, mindössze 19 százalék válaszolt úgy, hogy kevesebb. A túlnyomó többség szerint (73 százalék) ugyanannyi barátja lenne, 8 százalékuk azonban úgy gondolja, hogy közösségi oldalak nélkül egyenesen több barátja lehetne.

Férfiak és nők

A válaszadók 74 százaléka hiszi, hogy lehet barátság férfi és nő között. A 26 százalékuk kételkedik benne, hogy lehet ilyen. A férfiak 71 százaléka gondolja, hogy a két nem képviselői között elképzelhető egyértelműen baráti viszony, a nők ennél is nagyobb arányban (79%) értettek egyet az állítással. Az online ismeretségek azonban könnyen válhatnak barátsággá, vagy akár szerelemmé is a válaszadók 85 százaléka szerint. Talán ezért is keresik olyan sokan a társukat az interneten. A megkérdezettek fele gondolja, hogy a férfi-nő kapcsolatoknak jót tesznek az online lehetőségek, de csak az ismerkedési fázisban. 100-ból 30-an vélik úgy, hogy az online lehetőségek az ismerkedés során és a kapcsolatokban is hasznosak, a válaszadók ötöde szerint azonban semmi jó nem származik belőle. A válaszadók abszolút többsége (57%) a témától teszi függővé, hogy egy-egy kérdésben a barátaira vagy a szerelmére hallgat. 16 százalékuk azonban inkább a szerelmére, míg 11 százalékuk inkább a barátjára hallgat, 14 százalékuk pedig egyszerűen csak magára. Azonban ha a kérdés úgy hangzik, hogy kire bíznád inkább a titkodat, ott már a barátok (28%) verik a szerelmet (24%), bár a válaszadók 35 százaléka itt is a téma alapján döntené el, kit tisztel meg bizalmával.

A nők fele szerelmét, másik fele pedig a legjobb barátját vagy barátnőjét avatná be legféltettebb titkába. A férfiak valamivel jobban bíznak a barátjukban: 58 százalékuk vele osztaná meg azt, amit csak ő tud, szerelmükkel csak 42 százalékuk tenné ezt.

A NESCAFÉ és az Index közös kutatásából az is kiderül, 4-ből 3 magyar tudja, hogyan issza a kávéját a legjobb barátja.

Kávézz a barátoddal!

A NESCAFÉ – bár hisz a közösségi oldalak adta lehetőségekben – a személyes találkozások örömét, élményét ajánlja mindenkinek. Hiszen egy jó csésze kávé melletti beszélgetést talán semmi sem pótolhat. A vállalat Az Igazán barátok? kampányának főszereplője Tomi, aki sorra keresi fel régen nem látott Facebook-ismerőseit, hogy a felületes kapcsolattartást személyes élménnyel, egy csésze kávé mellett elköltött beszélgetéssel gazdagítsa. A találkozásokról készült néhány perces filmeket a NESCAFÉ Youtube csatornáján és Facebook-oldalán lehet megtekinteni.

Nő a növényi alapú termékek népszerűsége, különösen a fiatalok körében 

2022.05.17.| Nő a növényi alapú termékek népszerűsége, különösen a fiatalok körében  bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Danone Magyarország Kft.  idén is elkészítette azt a reprezentatív kutatását, melynek célja, hogy feltérképezze, mennyire ismert és követett a flexitáriánus étrend a magyar fogyasztók körében, mennyien és miért fogyasztanak növényi alapú élelmiszereket, mennyire veszik figyelembe [...]

Tanulmánykötet a koronavírus-járvány életmódunkra gyakorolt hatásairól

2020.12.16.| Tanulmánykötet a koronavírus-járvány életmódunkra gyakorolt hatásairól bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A koronavírus-járvány száz éve nem tapasztalt kihívások elé állított minket, magyarokat is. Azonban úgy tűnik, a napi nehézségek mellett hosszabb távú hatást is gyakorol az életmódunkra, méghozzá sokszor pozitív irányban. Minderről egy friss kiadvány [...]

Online is elérhető a TÉT Platform tanulmánykötete a magyar gyermekek és fiatalok életmódjáról

2019.03.12.| Online is elérhető a TÉT Platform tanulmánykötete a magyar gyermekek és fiatalok életmódjáról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A tanulmánykötet címlapja A TÉT Platform Egyesület 2016. végén nagyszabású, reprezentatív orvostudományi kutatást végzett a 11-18 éves magyar fiatalok körében. A kutatás keretében a résztvevők táplálkozását standard módszerekkel vizsgálta meg, így a kapott adatok kiegészítik [...]

Letölthető tanulmánykötetünk a magyar lakosság életmódjáról

2019.03.11.| Letölthető tanulmánykötetünk a magyar lakosság életmódjáról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A TÉT Platform Egyesület 2017-ben összegezte Táplálkozási Ismeretek című kutatássorozatának tapasztalatait egy tanulmánykötetben, amelyben több mint harminc neves hazai szakember foglalta össze a vizsgálatok és más, hasonló felmérések tapasztalatait. A kiadványt az Egyesület magánkiadásban, 500 [...]

Sokat iszogatunk, keveset beszélgetünk barátainkkal2016-12-20T12:27:13+01:00

5 ok, amiért érdemes lenne minden nap teázni

Stresszoldó és antioxidáns hatású a legkedveltebb meleg ital

Jobban védhetnénk egészségünket, ha több teát fogyasztanánk, mivel ennek az italnak számos kedvező hatása van. A rendszeres teaivás ráadásul hozzájárulhat a napi folyadékszükséglet fedezéséhez is.

Bár a világon a víz után a tea a második legnagyobb mennyiségben fogyasztott ital, mi magyarok nem tartozunk a nagy teaivó nemzetek közé. Tízből nyolc család ugyan rendszeresen vásárol teát, de naponta csak kevesebb, mint az emberek fele (44 százaléka) teázik, sokkal inkább a heti egyszeri teaivás a jellemző (80 százalék). Érdekes, hogy ez is leginkább az év első és utolsó negyedévében válik rendszeressé, tehát a teát őszi-téli italként tartjuk számon.

Milyen teát szeretünk?

Az utóbbi években érdekes trend bontakozott ki a teafogyasztásban, a hagyományos fekete teáktól elfordultunk, és a herba- valamint a valódi gyümölcstea lett a favorit. Ez utóbbi adja mára a fogyasztás döntő részét, miközben zöld tea csak mintegy 10 százalékban fordul elő csészéinkben, a tradicionális teafajták aránya pedig az egyötöd alá csökkent. Némileg ellensúlyozza ezt a hűtött, jeges teák nyári fogyasztása, amikből több, mint tíz liternyit kortyolunk el évente és fejenként.

teaMiért jó teát inni?

Évtizedek óta kutatások tárgya a tea számos jótékony, vagy egyelőre még csak annak vélt hatása. A rákos betegségeket megelőző hatását említik leggyakrabban, a feltételezésnek több alapja is van. A hagyományosan sok teát fogyasztó távol-keleti nemzetek (például Japán) polgárai között kimutathatóan alacsonyabb a tumoros betegségek száma, és azt is megfigyelték, hogy rendszeres, nagyobb mennyiségű (napi 1-1,5 liter) zöldtea fogyasztása esetén csökken bizonyos gyomor-bélrendszeri daganat előfordulásának esélye.

Egy összefoglaló tanulmányban 150.000 embert vizsgáltak, és azt találták, hogy a rendszeres teafogyasztóknál ritkábban fordul elő emlő-, petefészek-, prosztata- és tüdőrák, azokhoz képest, akik kevés vagy semmi teát sem isznak. A hatás főleg a zöld tea fogyasztásakor volt kifejezett, de a fekete teák esetén is megfigyelték.

Sokkal több embert érinthet azonban az, hogy a tea bizonyítottan védő hatással van a fogakra, ha cukor nélkül fogyasztják. Teaivás után csökken a szánkban a baktériumok száma, így azok kevésbé tudnak plakkot képezni, és csökken a nyálban lévő amiláz enzim aktivitása is, amely a szénhidrátokat egyszerű, de fogkárosító cukrokká bontja a szánkban. Mindemellett érdemes még a védőhatások közé sorolni a teák magas fluor- és mangántartalmát is.

A tea  – koffeintartalmának köszönhetően – frissítő, élénkítő hatású ital, csökkenti a fáradtságérzést, növeli a testi és szellemi teljesítőképességet  – mondja prof. dr. Barna Mária, a Magyar Táplálkozástudományi Társaság alelnöke. „A tea antioxidáns hatású vegyületeinek köszönhetően csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek és bizonyos daganatok kialakulásának a kockázatát. A magas fitoösztrogén-tartalmú (ösztrogénhez hasonló aktivitású anyag) teák védőszerepe még csontritkulás esetében is felmerülhet a menopauza idején, amikor a szervezetben termelődő ösztrogén hormon mennyisége csökken. Ilyenkor viszont jó, ha tejes teát iszunk, mert a tej kalciumtartalma ellensúlyozhatja a koffein kalciumürítést növelő hatását.” – összegzi a professzorasszony.

A brit University College London munkatársai által készített felmérés a tea stresszoldó tulajdonságára is rámutatott. Egy, hat hétig tartó kutatásban fekete teából készült italt és arra megszólalásig hasonlító, de gyümölcsalapú teát ivók stresszreakciókra adott válaszát hasonlították össze élettani paraméter, így például a szívverés vagy a kortizol-szint mérésével. Úgy találták, hogy stresszes helyzetben mindkét csoport tagjainak szervezete hasonlóan reagál, ám a fekete teát fogyasztók sokkal hamarabb megnyugszanak, azaz könnyebben feldolgozzák a stresszt.

Mi van a teánkban?

A TÉT Platform szakmai vezetője, Antal Emese dietetikus, szociológus segítségével azt is megtudtuk, minek köszönhető a tea számos jótékony hatása. „A teában rengeteg különféle vegyület van, például a polifenolok csoportjába tartozó flavonoidok, csersav, tannin, koffein és a felsorolást még folytathatjuk. Ezek közül több összetevőnek antioxidáns hatása van, tehát képes reakcióba lépni a szervezetünkben lévő szabad gyökökkel és semlegesíteni azok hatását.” – avat be a szakértő. A dietetikus szerint a tumoros betegségeket megelőző hatást a legtöbb kutató az epigallokatechin-3-gallátnak, azaz az EGCG-nek tulajdonítja, melyet már állatkísérletekkel is igazoltak. Ez legnagyobb mennyiségben a zöld teában fordul elő, de van bőven a fekete teában is. A szakember szerint különösen fontos még a tea flavonoid-tartalma is. Ezek a vegyületek erőteljes antioxidáns hatásúak, a tealevelek fermentálásakor keletkeznek a legnagyobb mennyiségben, és egy-egy csésze finom teában 200 mg körüli mennyiség található meg belőlük. Néhány évvel ezelőtt egy holland vizsgálatban arra jutottak, hogy a mérhetően magasabb flavonoid-mennyiséget fogyasztók körében jelentősen csökkent a szívbetegségek kockázata. Jó tudni, hogy a nagy csersavtartalmú teák elszíneződést okozhatnak a fogakon, és csökkenthetik a vas felszívódását.

Antal Emese megnyugtatja azokat, akik a tea koffeintartalma miatt aggódnak: „egy csészényi teában mintegy 40-50 mg koffein van, ezért felnőttek naponta 2-3 alkalommal is gond nélkül fogyaszthatnak ennyit. Téves feltételezés az is, hogy a tea vízhajtó hatású lenne, ilyen koncentrációban a koffein ugyanis nem növeli a szervezetből távozó víz mennyiségét. A tea így hozzájárul a szervezet folyadékigényének fedezéséhez is.” – zárja szavait a dietetikus.

Mennyi teát iszunk?

Mi, magyarok nem mondhatjuk magunkat nagy teafogyasztó nemzetnek, évente és fejenként 278 gramm teafű kerül a csészéinkbe, miközben a legnagyobb fogyasztónak számító törökök évente több mint tízszer annyi, 3,2 kg teából főznek italt maguknak! A lista másik végén a tradicionális kávéfogyasztó nemzetek között találjuk viszont szomszédunkat, Romániát is, ahol mindössze 70 gramm az éves fogyasztás.

A világ 10 legnagyobb teafogyasztó országa

  1. Törökország, 3,2 kg/fő/év
  2. Írország, 2,2 kg fő/év
  3. Egyesült Királyság, 1,9 kg/fő/év
  4. Oroszország, 1,4 kg/fő/év
  5. Marokkó, 1,21 kg/fő/év
  6. Új-Zéland, 1,2 kg /fő/év
  7. Egyiptom, 1,01 kg/fő/év
  8. Lengyelország, 1 kg/fő/év
  9. Japán, 0,97 kg/fő/év
  10. Szaúd-Arábia, 0,9 kg/fő/év

Szeresd a tested baby!

2017.03.20.| Szeresd a tested baby! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tizenhárom éves gyönyörű lány vigasztalhatatlanul zokog a párnájába, mert [...]

5 ok, amiért érdemes lenne minden nap teázni2016-12-20T12:27:16+01:00

Mentáltréning is segíti a fiatal focisták felkészülését

Zinedine Zidane-nal is találkozni fognak azok a 12 éves gyerekek, akik részt vesznek a Danone Nemzetközi Junior Focikupájának döntőjén. Az öt napos, idén Marokkóban megrendezésre kerülő bajnokság 32 ország részvételével zajlik. A világkupán a Magyarországot képviselő Vasas Kubala Akadémia csapata az Egyesült Államok, Olaszország és a házigazda Marokkó csapatával játszik majd a helyosztók során. A sportolók világkupára történő technikai, taktikai és fizikális felkészítése mellett, mentális felkészítést is kapnak, az Akadémia U13-as korosztályának munkáját ugyanis mentáltréner is segíti. Mára ugyanis egyre elfogadottabb tény, hogy a sportolók fizikai és szellemi felkészültsége egyaránt szerepet játszik sikereikben. A mentáltréninget nem csak profi keretek között, de otthon is gyakorolhatják a gyerekek.

A Danone Nations Cup 2015 döntőjére utazó magyar csapat

A Danone Nations Cup 2015 döntőjére utazó magyar csapat

 

Világkupa világsztárral, az egészséges életmódért

Igazi világversenyen fogják képviselni Magyarországot azok a fiatal focisták, akik nyáron megnyerték az MLSZ Grassroots program által is támogatott Danone Focikupa hazai fordulóját. A vállalat egészséges életmódot ösztönző programjának célja, hogy egy nemzetközi megmérettetésen keresztül hívja fel a gyerekek figyelmét a sportolás és egészséges táplálkozás fontosságára.

„Olyan, küldetésünkkel összhangban álló, egészséges életmódra nevelő társadalmi programot szerettünk volna felépíteni a gyerekeknek, amelynek csúcspontja minden sportoló álma: képviselni országunkat egy világkupán” – mondta Paolo Maria Tafuri, a Danone HCS régió ügyvezető igazgatója. „A nemzetközi tornára kijutó magyar gyermekcsapat tagjain keresztül szeretnénk rávilágítani arra, hogy a sportolók teljesítménye mögött minden esetben nagyon komoly, fizikai és pszichés munka, felkészülés, valamint az egészséges életmód, táplálkozás melletti elkötelezettség áll, amely mindannyiunk számára példaértékű” – tette hozzá.

 

A kupa nemzetközi elődöntő és döntő mérkőzéseire október 21-26. között kerül sor, Marokkóban, a döntőn pedig a program nemzetközi nagykövetével, Zinedine Zidane-nal is találkozhatnak a gyerekek. A világ-, és Európa-bajnok, UEFA Bajnokok Ligája győztes sportoló évek óta támogatja az egészséges életmódra ösztönző programot.

 

Fejben dől el

Egy világverseny előtt a csapatok felkészülését az edzéseken kívül célzott mentális edzés is segíti. A Vasas Kubala Akadémia U13-as játékosai számára az Akadémia állandó mentáltrénere, pszichológusa biztosítja a mentális felkészülést a nemzetközi kupára.

„A mentális edzés fogalma leegyszerűsítve gondolatban történő gyakorlást jelent, amit elsősorban a fizikai mozgásnál alkalmaznak, egy-egy mozgásrész tanulása és javítása érdekében” – mondta dr. Lénárt Ágota, sportpszichológus, a Testnevelési Egyetem Pszichológiai tanszékének vezetője. „Ezek a tréningek azért rendkívül hatékonyak, mert az izom- és az idegrendszer szoros kapcsolatban áll egymással, az agyunk gyakorlatilag azt hajtja végre, amit „hall”, ezért relaxációval, önmotivációval, saját sikereink előre elképzelésével kimutathatóan nagyobb eredményt érhetünk el minden sportágban” – tette hozzá a szakember, aki évtizedek óta foglalkozik olimpiai keretek, válogatott keretek, sportolók  lélektani felkészítésével.

child_play_football

Egy junior csapat esetében relaxációs technikákat tanítanak meg a gyerekeknek, mentális tréningben részesítik őket, valamint kognitív technikák elsajátításával készítik fel a sportolókat a megmérettetésre. A foglalkozások célja, hogy a sportolók elsajátítsák pszichés működéseik akaratlagos szabályozását, képzeletükre építő gyakorlatokkal számolják fel az akadályozó tényezőket.

Mentáltréningre azért van szükség, mert lerövidíti a felkészülési folyamatot, lehetőséget ad a hibajavításra és a különböző helyzetek modellezésére. A tréning által nemcsak a sportágban segítjük elő a siker megvalósulását, de az élet más területein is.

Csapatsportoknál, a kiemelt sportesemények, meccsek, megmérettetések előtt egyéni- és csoportfoglalkozásokat is tartanak, amelyek célja a játékosok egyéni pszichés jóllétének biztosítása, másrészt pedig a sporthoz szükséges készségeik és képességeik fejlesztése. A mentális támogatást, fejlesztést komplexen közelítik meg, melynek fontos eleme az, hogy a játékosok tudatosan, motiváltan elkötelezettek legyenek saját fejlődésükben, megfelelő, reális és kidolgozott célokat határozzanak meg maguk számára. A képzés fontos eleme az is, hogy e gyönyörű és összetett sportot minél jobban átlássák, és mind a pályán, mind a fejlődésük során maguk hozzanak jó és kreatív döntéseket.

 

A Danone Nations Cup eseményeit, eredményeit folyamatosan nyomon követheti a Danonenationscup.com weboldalon, vagy Facebook-oldalukon.

Közgyűlési meghívó – 2024.

2024.03.01.| Közgyűlési meghívó – 2024. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Táplálkozás, Életmód és Testmozgás Platform Egyesület (1062 Budapest, Andrássy út 61.)  2024. március hó 14. napján (csütörtök) 12.00 órakor tartja éves rendes közgyűlését. A közgyűlés nem nyilvános, azon csak az Egyesület tagjai, illetve [...]

Mentáltréning is segíti a fiatal focisták felkészülését2016-12-20T12:27:17+01:00