A fogyasztók ízlése, a különböző helyről beszerzett alapanyagok, az eltérő tárolási körülmények vagy a lejárati idők is befolyásolhatják a termékek ízét, de a felelős gyártók a jogszabályoknak megfelelően tájékoztatják a vásárlókat az összetevőkről – hangsúlyozta közleményében a Magyar Márkaszövetség.

 

A szervezet az osztrák és a magyar boltokban kapható egyes élelmiszerek közötti különbségekről szóló kritikákra reagált, és hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatai többnyire semmiféle érdemi különbséget nem állapítottak meg a Magyarországon és más országokban forgalmazott élelmiszerek összetevői között, miután a márkatermékek túlnyomó többségét általában ugyanabban az üzemben, azonos alapanyagokból, azonos receptúrával készítik.

A Nébih szakemberei a vizsgálatok során néhány esetben az azonos beltartalom ellenére is szubjektív, érzékszervi különbségeket tártak fel. Ennek oka leginkább a vizsgált minták eltérő lejárati idejében vagy a termékek eltérő tárolási körülményeiben keresendő – közölte a szervezet.

 

Bizonyos esetekben a hatósági vizsgálatok különbséget találtak az egyes élelmiszerek beltartalmában is. A márkaszövetség szerint ennek oka, hogy egy adott márka többféle kiszerelésben, ízesítéssel is készülhet az adott ország fogyasztóinak ízlését figyelembe véve. A magyarok például jobban kedvelik a karakteres, fűszeresebb, intenzívebb ízeket.

Eltéréseket okozhat az is, ha a vizsgált termékek különböző országokban, különböző gyártósorokon, vagy eltérő származási helyről beszerzett alapanyagokból készülnek – tették hozzá. Kiemelték ugyanakkor, hogy a felelős gyártók mindig a jogszabályi előírásoknak megfelelően, az összetevők pontos feltüntetésével tájékoztatják termékeik tartalmáról a fogyasztókat.

Megjegyezték azt is, hogy tagvállalataik támogatják, ha szakmailag és módszertanában megalapozott hatósági vizsgálatok segítik elő termékeik rendszeres vizsgálatát, illetve szorgalmazzák, hogy ezekben a szakmai kérdésekben folyamatos és konstruktív párbeszéd alakuljon ki a kormány illetékes szerveivel, hatóságaival.

 

A tájékoztatás szerint a Magyar Márkaszövetség 60 tagvállalatának 95 termelési helye van Magyarországon, közvetlenül több mint 23 ezer embert foglalkoztatnak, összesített éves forgalmuk mintegy 1800 milliárd forint, adó- és járulékbefizetéseik meghaladják az évi 450 milliárd forintot.

Tagvállalataik csaknem 30 ezer hazai beszállítótól mintegy évi 500 milliárd forint értékben vásárolnak alapanyagot és szolgáltatást. Több mint egynegyedük a beszerzések 81-100 százalékát, több mint egyharmaduk 41-80 százalékát kizárólag hazai forrásokból fedezi.

 

A Nébih korábbi tájékoztatása szerint a vizsgálat során 24 féle, azonos vagy nagyon hasonló termékmintát vetettek össze érzékszervi tulajdonságaik, összetételi paramétereik és a jelölések valóságtartalma alapján.

 

Forrás: MTI

 

 

Új kutatás készült a növényi alapú italokról

2024.05.10.| Új kutatás készült a növényi alapú italokról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A legtöbben a reggeli kávé alkalmával fogyasztják a növényi alapú italokat. A Danone Magyarország 2024-ben ismét részese volt az öt kelet-közép-európai országban – így hazánkban is - végzett régiós kutatásnak. Az idén már harmadik alkalommal [...]