2016. szeptembere óta mind a csomagoltan, mind az ömlesztve árult étkezési burgonyáknál kötelező alkalmazni az új jelölési előírásokat. A jövőben többek között nem csak a fajtáról és a származási országról, hanem a jellemző főzési típusról is tájékozódhatnak a vásárlók.

Még a múlt év májusában közepén lépett életbe az étkezési burgonyára vonatkozó rendelet, ami a minőség és a jelölés terén is rendet tesz az ágazatban. Az előírás alól mentesültek azok a tételek, amelyeket még a rendelet hatályba lépése előtt csomagoltak és címkéztek, mostantól viszont már minden kereskedelmi forgalomban lévő csomagoltan és ömlesztve árult burgonyánál kötelező feltüntetni az adatokat.


A vásárlók ezentúl tájékozódhatnak többek között a termék pontos fajtájáról, származási országáról és főzési típusáról. Kötelező feltüntetni az „étkezési burgonya” vagy „újburgonya” megnevezést is és csomagolt termék esetén a csomagoló és a forgalmazó nevét, címét, a csomagolás időpontját, valamint a gumók minimum méretét.

A főzési típust – az adott fajtának megfelelően– három kategóriába sorolják: „A – saláta (nem szétfővő)”, „B – főzni való (kissé szétfővő)” és „C – sütni való (szétfővő)”. Az új, egységes jelölés jelentős segítséget nyújt a vásárlók számára, hogy az igényeiknek leginkább megfelelő terméket választhassák.

Az információkat a csomagoláson, vagy egy ahhoz rögzített címkén kell feltüntetni. Ömlesztve árult burgonya esetén a termék mellett kell jól olvashatóan kihelyezni, tehát az előírás a piacok árusaira is vonatkozik.

Forrás: Növény-, Talaj- Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság

 

 

Új kutatás készült a növényi alapú italokról

2024.05.10.| Új kutatás készült a növényi alapú italokról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A legtöbben a reggeli kávé alkalmával fogyasztják a növényi alapú italokat. A Danone Magyarország 2024-ben ismét részese volt az öt kelet-közép-európai országban – így hazánkban is - végzett régiós kutatásnak. Az idén már harmadik alkalommal [...]