Szeretjük a mentes élelmiszereket, de keveset tudunk róluk

Ugrásszerűen nő a mentes élelmiszerek forgalma, tízből egy ember tudatosan választ ilyen termékeket. Azonban rengeteg tévhit is kapcsolódik hozzájuk, fontos lenne a tudatosság – erre hívják fel a figyelmet a szakemberek.

Egyre jobban kedveljük azokat az élelmiszereket, amelyekből hiányzik valami: egy reprezentatív hazai felmérés szerint a vásárlók 12 százaléka rendszeresen keres laktóz- vagy gluténmentes termékeket, eközben a kalóriaszegénység is fontos szempont számunkra. A mentes termékek forgalma évente 25-30 százalékkal növekszik, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a legtöbben természetesnek, egészségesebbnek vélik ezeket.

Sokszor hallhattuk már, hogy a mentes táplálkozás divatja mögött az egészségtudatos, de kevésbé megalapozott ismeretekkel rendelkező emberek állnak, azonban – ahogy arra egy, a közelmúltban megtartott szakmai rendezvényen rámutattak – nemcsak nekik lenne hasznos, ha többet tudnánk a mentes termékekről, hanem a gyártóknak, sőt az egészségügyi szakembereknek is.

Prof. dr. Bánáti Diána a TÉT Reggeli kerekasztal-beszélgetésen

Prof. dr. Bánáti Diána, a Debreceni Egyetem tanára, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) korábbi vezetője szerint a jövőben is a természetesnek gondolt, minél kevesebb hozzáadott vegyi anyagot tartalmazó élelmiszereket fogjuk keresni, amelyek között külön csoportot alkotnak a valószínűleg még népszerűbbé váló „mentes” termékek. „Nagyon fontosnak tartom az élelmiszerek egészségi, illetve biztonsági szempontból történő vizsgálatainak fenntartását, sőt kiterjesztését, hogy továbbra is csak biztonságos élelmiszerek kerüljenek forgalomba. Mivel a fogyasztók, de még a szakemberek tudása is fejlesztésre szorul a mentes élelmiszerek és a mentes táplálkozás kapcsán, az erre vonatkozó információkat széles körben kellene hozzáférhetővé tenni, sőt beépíteni a táplálkozással foglalkozó szakemberek és az orvosok tanulmányaiba is, mert jelenleg ez nem kap elég hangsúlyt a képzésük során. Úgy gondolom, könnyebb lenne megelőzni az életmóddal, ezen belül kiemelten a „mentes” táplálkozással kapcsolatos tévhitek kialakulását, mint megváltoztatni azokat – mondta prof. dr. Bánáti Diána.

Antal Emese dietetikus, szociológus is úgy véli, a hiányos vagy a téves tudáson alapszik az egyes élelmiszer összetevőktől való félelem: „A TÉT Platform reprezentatív kutatása szerint az emberek fele a mesterséges anyagoktól mentes élelmiszereket tartja egészségesnek, de közben azt is szeretnék, hogy sokáig eltartható legyen a termék és megérje az árát. Amíg néhány éve még csak a mesterséges anyagokat gondolták problémásnak, mostanában egyre több természetes összetevő is célkeresztbe került, mint például a laktóz, a glutén vagy éppen a cukrok. Azoknak, akik ételérzékenység vagy allergia miatt keresik a mentes termékeket, örvendetes, hogy egyre több ilyen élelmiszert találnak a boltokban, azonban a legtöbben mégis azért választják ezeket, mert egészségesebbnek vélik a hagyományos termékeknél. Vannak olyan kutatási eredmények, amelyek a mentes termékek hosszú távú fogyasztásának kockázataira mutatnak rá, ezért fontos lenne, hogy mindenki csak hiteles információk alapján, esetleg orvosi diagnózist követően alakítsa életmódját „mentesre”. Nagyon jó, ha valaki tudatosan formálja életmódját, táplálkozását egészségesebbé, de a legjobb, ha szakembertől tájékozódik erről, és nem internetes keresések alapján módosít az étrendjén.”

A mindenmentes élelmiszereké a jövő?

A szakemberek szerint a fogyasztók egyre inkább igénylik a minél kevesebb hozzáadott anyagot tartalmazó, vagy bizonyos összetevőktől mentes élelmiszereket. Választásuk mögött azonban sokféle ok állhat, például az, hogy ezeket egészségesebbnek, vagy a környezetet kevésbé terhelőnek gondolják. Az élelmiszeripar felelős gyártói már törekednek arra, hogy elkerüljék a felesleges adalékanyag használatot, és a jövőben a szakemberek képzésében nagyobb hangsúlyt kell adni az ilyen technológiákra vonatkozó ismereteknek. A mentes élelmiszerekre vonatkozó jelenlegi szabályozás megfelelő, azonban a jövőben éppen a változó igények miatt érdemes lehet felülvizsgálni azokat az új tudományos eredmények figyelembe vételével, a még nagyobb biztonság érdekében. Végül pedig jó tudni, ha valóban egészségesen szeretnénk élni, a mentes termékek esetén is ugyanaz a legfontosabb: a mértékletesség.

Igyunk sokat – de mit és mennyit?

2022.09.05.| Igyunk sokat – de mit és mennyit? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Túl vagyunk a nyár közepén, de az igazi meleg napokból jut még bőven. A legtöbben tudják, hogy ilyenkor sokkal több folyadékra van szükségünk, de jó kérdés, mivel csillapítsuk a szomjunkat. A tudatos választással sokat [...]

A nyár markáns íze

2022.09.05.| A nyár markáns íze bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A lángos legalább annyira elmaradhatatlan kelléke a nyárnak, mint a fagyi. Kétségtelen, hogy elég nehéz étel – főleg tejföllel vastagon megkenve, sajttal megszórva – de ki lehet váltani vele egy teljes ebédet. Jól járunk-e [...]

A legszaftosabb hungarikum

2022.09.05.| A legszaftosabb hungarikum bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A debreceni páros kolbász négy éve hungarikum, azaz hazai specialitás. Azonban már jóval ezelőtt nagyon kedveltük ezt a szaftos, paprikás kolbászkát, amely mindig párban érkezik. Vajon mennyit falhatunk fel belőle? Az egyre inkább trendivé [...]

Szeretjük a mentes élelmiszereket, de keveset tudunk róluk2019-06-03T11:03:53+02:00

Kategorizálja és jelöli különleges termékeit a SPAR

Megnövelte a kiegyensúlyozott étrendet támogató élelmiszereinek, valamint a bio-, a gluténmentes és a laktózmentes termékeinek számát a SPAR. A kínálat bővülésével az áruházak polcain nagyobb felületet és színkódot, piktogramokat kap az öt új termékcsoport.

„Az idén 25 esztendős SPAR Magyarország üzletpolitikájában kiemelt jelentőséggel bír a termékfejlesztés, illetve a vásárlási folyamatok leegyszerűsítése. Fontos területnek tartjuk az egészségtudatos és speciális étrendet igénylő vásárlói csoportoknak kínált élelmiszereket, hiszen hazánkban is egyre többen vannak, akik egészségi állapotuk miatt keresik a laktóz-, vagy gluténmentes, valamint a nem hétköznapi étrendű termékeinket”, hangsúlyozta Maczelka Márk kommunikációs vezető.

A speciális táplálkozás körébe tartozó termékeket a vásárlók öt fő kategóriába
-laktózmentes, gluténmentes, biotermékek, speciális élelmiszerek, tudatos táplálkozás termékei– sorolva, egyedi jelzéssel ellátva találhatják meg a SPAR és INTERSPAR üzletek polcain. A megújult kínálat részét képezik a cég sajátmárkás Free from, SPAR Vital és SPAR Natur*pur termékei, amelyek továbbra is kedvező áron érhetők el a vásárlók számára.

Laktózérzékenység a felmérések szerint a felnőtt lakosság egyharmadát érinti, akik ennek következtében naponta szembesülnek a tej és tejtermékek fogyasztása után jelentkező kellemetlen tünetekkel. Számukra a SPAR különféle laktózmentes termékeket kínál. esetén minden olyan élelmiszer kerülendő, amelyben a gluténmennyiség meghaladja a 20mg/kg-ot. A SPAR üzletekben pedig számos ilyen termék közül választhatnak a vásárlók.

Az új kategóriajelöléseknek köszönhetően a SPAR vásárlói sokkal gyorsabban és egyszerűbben igazodhatnak el a boltban található élelmiszerek között, és választhatnak az étrendjüknek megfelelő alapanyagok közül. A polcokon a kategóriának megfelelő színkóddal és piktogrammal ellátott informatív polccsík, a polcok felett belógatott táblák, a polcok előtt padlómatrica segíti majd a vásárlókat a tájékozódásban. A termékeket a SPAR áruházakban egy helyen, de egymástól jól megkülönböztethetően találják meg a jövőben a vásárlók.

A termékekről és az életmódtanácsokról többet olvashat a  www.eletmod.spar.hu oldalon.

 

 

Közgyűlési meghívó – 2024.

2024.03.01.| Közgyűlési meghívó – 2024. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Táplálkozás, Életmód és Testmozgás Platform Egyesület (1062 Budapest, Andrássy út 61.)  2024. március hó 14. napján (csütörtök) 12.00 órakor tartja éves rendes közgyűlését. A közgyűlés nem nyilvános, azon csak az Egyesület tagjai, illetve [...]

Kategorizálja és jelöli különleges termékeit a SPAR2017-02-21T14:26:59+01:00