A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) értékeli a kávé, a maté és a nagyon forró italok fogyasztását

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakosodott ügynöksége, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) összehívott egy 23 tudósból álló nemzetközi munkacsoportot, amely értékelte a kávé, a maté,1 és a nagyon forró italok fogyasztásának rákkeltő hatását.

A végső értékelés összefoglalóját a közelmúltban jelentette meg a The Lancet Oncology, a részletes értékeléseket pedig az IARC Monográfiák 116. kötetében adják majd ki.

A munkacsoport nem talált semmilyen döntő bizonyítékot a kávéfogyasztás rákkeltő hatására vonatkozóan. A szakértők ugyanakkor megállapították, hogy a nagyon forró2 italok fogyasztása embereknél valószínűleg nyelőcsőrákot okoz. Nem találtak döntő bizonyítékot a maté kevésbé magas hőmérsékleten történő fogyasztására vonatkozóan sem.

„Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a nagyon forró italok fogyasztása a nyelőcsőrák egyik lehetséges oka, és hogy a rák kialakulásáért valószínűleg inkább az ital hőmérséklete a felelős, mintsem maga az ital” – mondja Dr. Christopher Wild, az IARC igazgatója.

Nagyon forró italok

A nagyon forró italok fogyasztásának besorolása: emberre valószínűleg rákkeltő hatású (2A csoport).

A megállapítás epidemiológiai tanulmányokból származó korlátozott bizonyítékokon alapszik, amelyek pozitív kapcsolatot mutattak ki a nyelőcsőrák és a nagyon forró italok fogyasztása között. A többek között Kínában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Törökországban és Dél-Amerikában lefolytatott tanulmányok – ahol a teát illetve a matét hagyományosan igen forrón (körülbelül 70 °C-on) isszák – megállapították, hogy a nyelőcsőrák kockázata az ital fogyasztási hőmérsékletének emelkedésével nőtt.

Állatokon végzett kísérletekben ugyancsak korlátozott bizonyíték utalt arra, hogy a nagyon forró víz rákkeltő lehet.

„A nyelőcsőrák elsődleges okai a dohányzás és az alkoholfogyasztás, különösen a magas jövedelmű országokban” – hangsúlyozta Dr. Wild. „A nyelőcsőrákos esetek többsége azonban Ázsia, Dél-Amerika és Kelet-Afrika azon részein fordul elő, ahol elterjedt a nagyon forró italok rendszeres fogyasztása, és ahol a rák ezen fajtájának magas előfordulási arányára nem találunk pontos magyarázatot.”

A nyelőcsőrák a rák nyolcadik leggyakoribb oka a világon, és a rák okozta halálozás egyik fő oka, amely körülbelül 400 000 esetben vezetett halálhoz 2012-ben (az összes rákos haláleset 5%-a). Nem ismert az olyan nyelőcsőrákos esetek aránya, amelyek összefüggésben állhatnak a túlságosan forró italok fogyasztásával.

Maté

A hideg maténak sem az állatkísérletekben, sem az epidemiológiai tanulmányokban nem volt rákkeltő hatása.

Ennek megfelelően a maté nem nagyon forrón történő fogyasztásának a minősítése: nem sorolható az emberre nézve rákkeltő anyagok közé (3. csoport).

A besorolás alapja, hogy nincs elegendő bizonyíték az emberre nézve a hideg vagy meleg maté fogyasztásának rákkeltő hatására, és nincs elegendő bizonyíték a kísérleti állatokra nézve a hideg maté, mint iható folyadék rákkeltő hatására vonatkozóan.

Kávé

A kávéfogyasztás nem sorolható az emberre nézve rákkeltő anyagok közé (3. csoport).

A jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok jelentős halmaza a kávéfogyasztás rákkeltő hatásának átértékeléséhez vezetett, amit az IARC korábban, még 1991-ben a 2B csoportba sorolt, miszerint emberre rákkeltő lehet.

A munkacsoport emberen és állatokon végzett több mint 1000 vizsgálat gondos felülvizsgálatát követően megállapította, hogy nincsen elegendő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a kávéfogyasztás általában rákkeltő lenne.

Számos epidemiológiai vizsgálat igazolta, hogy a kávéfogyasztás a hasnyálmirigy, a női mell és a prosztata daganatos megbetegedésére nem volt rákkeltő hatással, ugyanakkor csökkentette a májrák és a méhtest-rák kockázatát.

A rák további több mint 20 típusát illetően nem volt döntő erejű bizonyíték.

Kiegészítés

Az IARC-monográfiák program célja a rákkockázat besorolása, azaz annak a megállapítása, hogy jelenlegi ismereteink alapján a különböző anyagok milyen valószínűséggel okozhatnak rákot. A besorolás nem utal arra, hogy egy adott minősített kockázati tényezőnek való kitettség milyen szintű kockázatot jelent az emberi egészségre nézve. Például az IARC a dohányzást emberre rákkeltőnek (1. csoport) minősítette, ez a besorolás azonban nem utal arra, hogyan nő a kockázat minden szál elszívott cigarettával.

A munkacsoport által készített értékelés összhangban áll a WHO Technical Report Series 916 on Diet, Nutrition and the Prevention of Chronic Diseases című jelentésével, ami megállapítja, hogy az embereknek nem szabadna nagyon forró (forráspont közeli hőmérsékletű) italt fogyasztaniuk.

Az IARC besorolásról további információkat itt talál.

 

– – –

1 A maté az Ilex paraguariensis szárított leveleiből készült főzet. Elsősorban Dél-Amerikában, és kisebb mértékben a Közel-Keleten, Európában és Észak-Amerikában fogyasztják. A matét hagyományosan nagyon forrón (körülbelül 70 °C-on) isszák, de fogyasztható melegen vagy hidegen is.
2 „Nagyon forró” alatt a 65°C-nál magasabb hőmérsékleten fogyasztott italokat értjük.

Igyunk sokat – de mit és mennyit?

2022.09.05.| Igyunk sokat – de mit és mennyit? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Túl vagyunk a nyár közepén, de az igazi meleg napokból jut még bőven. A legtöbben tudják, hogy ilyenkor sokkal több folyadékra van szükségünk, de jó kérdés, mivel csillapítsuk a szomjunkat. A tudatos választással sokat [...]

A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) értékeli a kávé, a maté és a nagyon forró italok fogyasztását2017-02-24T18:44:35+01:00

Lekerült a rákkeltő címke a kávéról

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakosodott ügynöksége, a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) összehívott egy 23 tudósból álló nemzetközi munkacsoportot, amely értékelte a kávé, a maté és a nagyon forró italok fogyasztásának rákkeltő hatását.

Dr. Cristopher Wild

Dr. Cristopher Wild

A munkacsoport nem talált semmilyen döntő bizonyítékot a kávéfogyasztás rákkeltő hatására vonatkozóan. A szakértők ugyanakkor megállapították, hogy a nagyon forró italok fogyasztása embereknél valószínűleg nyelőcsőrákot okoz. Nem találtak döntő bizonyítékot a maté kevésbé magas hőmérsékleten történő fogyasztására vonatkozóan sem. „Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a nagyon forró italok fogyasztása a nyelőcsőrák egyik lehetséges oka, és hogy a rák kialakulásáért valószínűleg inkább az ital hőmérséklete a felelős, mintsem maga az ital” – mondja dr. Christopher Wild, az IARC igazgatója.

 

A kávé nem hozható kapcsolatba tumoros betegségekkel

Az IARC korábban, még 1991-ben a 2B csoportba sorolta a kávét, miszerint emberre rákkeltő lehet. Azonban a jelenleg rendelkezésre álló bizonyítékok mennyisége a kávéfogyasztás rákkeltő hatásának átértékeléséhez vezetett: a munkacsoport emberen és állatokon végzett több mint ezer kutatás gondos felülvizsgálatát követően megállapította, hogy nincsen elegendő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a kávéfogyasztás általában rákkeltő lenne.

kavebab_cseszevel

Számos epidemiológiai vizsgálat igazolta, hogy a kávéfogyasztás a hasnyálmirigy, a női mell és a prosztata daganatos megbetegedésére nem volt rákkeltő hatással, ugyanakkor csökkentette a májrák és a méhtest-rák kockázatát. A rák további több mint húsz típusát illetően nem volt döntő erejű bizonyíték.

A kávéfogyasztás tehát nem sorolható az emberre nézve rákkeltő tényezők közé, így a kávé átkerült a 3. csoportba.

 

A TÉT Platform már korábban összeállított egy anyagot a kávé pozitív hatásairól és a koffeinnel kapcsolatos tévhitekről. Olvassa el ezt is: Kávé- belefér még néhány csészével

 

Nagyon forró italok

A nagyon forró italok fogyasztásának besorolása viszont megváltozott: az emberre valószínűleg rákkeltő hatású (2A) csoportba kerültek.

A megállapítás epidemiológiai tanulmányokból származó korlátozott bizonyítékokon alapszik, amelyek pozitív kapcsolatot mutattak ki a nyelőcsőrák és a nagyon forró italok fogyasztása között. A többek között Kínában, az Iráni Iszlám Köztársaságban, Törökországban és Dél-Amerikában lefolytatott tanulmányok – ahol a teát, illetve a matét hagyományosan igen forrón (körülbelül 70 °C-on) isszák – megállapították, hogy a nyelőcsőrák kockázata az ital fogyasztási hőmérsékletének emelkedésével nőtt. Állatokon végzett kísérletekben ugyancsak korlátozott bizonyíték utalt arra, hogy a nagyon forró víz rákkeltő lehet.

„A nyelőcsőrák elsődleges okai a dohányzás és az alkoholfogyasztás, különösen a magas jövedelmű országokban” – hangsúlyozta dr. Wild. „A nyelőcsőrákos esetek többsége azonban Ázsia, Dél-Amerika és Kelet-Afrika azon részein fordul elő, ahol elterjedt a nagyon forró italok rendszeres fogyasztása, és ahol a rák ezen fajtájának magas előfordulási arányára nem találunk pontos magyarázatot.”

A nyelőcsőrák a rák nyolcadik leggyakoribb oka a világon, és a rák okozta halálozás egyik fő oka, amely körülbelül 400.000 esetben vezetett halálhoz 2012-ben (az összes rákos haláleset 5 százaléka). Nem ismert az olyan nyelőcsőrákos esetek aránya, amelyek összefüggésben állhatnak a túlságosan forró italok fogyasztásával.

forro_mate_tea

Maté

A hideg maténak sem az állatkísérletekben, sem az epidemiológiai tanulmányokban nem volt rákkeltő hatása. Ennek megfelelően a maté nem nagyon forrón történő fogyasztásának a minősítése: nem sorolható az emberre nézve rákkeltő anyagok közé (3. csoport).

A besorolás alapja, hogy nincs elegendő bizonyíték az emberre nézve a hideg vagy meleg maté fogyasztásának rákkeltő hatására, és nincs elegendő bizonyíték a kísérleti állatokra nézve a hideg maté, mint iható folyadék rákkeltő hatására vonatkozóan.

 

A munkacsoport által készített értékelés összhangban áll a WHO vonatkozó jelentésével, ami megállapítja, hogy az embereknek nem szabadna nagyon forró (forráspont közeli hőmérsékletű) italt fogyasztaniuk. A végső értékelés összefoglalóját 2016. június 15-én jelentette meg a The Lancet Oncology, a részletes értékeléseket pedig az IARC Monográfiák 116. kötetében adják majd ki.

 

Mi az a maté?

A maté az Ilex paraguariensis szárított leveleiből készült főzet. Elsősorban Dél-Amerikában, és kisebb mértékben a Közel-Keleten, Európában és Észak-Amerikában fogyasztják. A matét hagyományosan nagyon forrón (körülbelül 70 °C-on) isszák, de fogyasztható melegen vagy hidegen is.

 

Mit minősítenek a kutatók nagyon forrónak?

„Nagyon forró” alatt a 65°C-nál magasabb hőmérsékleten fogyasztott italokat értik.

 

Mi az az IARC?

A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) része. Küldetése, hogy az emberben kialakuló rák okait és a rák kialakulásának mechanizmusát vizsgáló kutatásokat koordináljon és folytasson le, valamint tudományos stratégiákat dolgozzon ki a rák leküzdésére. Az Ügynökség mind epidemiológiai, mind laboratóriumi kutatásokban részt vesz, és tudományos információkat terjeszt különböző kiadványokon, találkozókon, tanfolyamokon és testületeken keresztül.

 

Mik azok az IARC monográfiák?

Az IARC-monográfiák program célja a rákkockázat besorolása, azaz annak a megállapítása, hogy jelenlegi ismereteink alapján a különböző anyagok milyen valószínűséggel okozhatnak rákot. A besorolás nem utal arra, hogy egy adott minősített kockázati tényezőnek való kitettség milyen szintű kockázatot jelent az emberi egészségre nézve. Például az IARC a dohányzást emberre rákkeltőnek (1. csoport) minősítette, ez a besorolás azonban nem utal arra, hogyan nő a kockázat minden szál elszívott cigarettával.

Igyunk sokat – de mit és mennyit?

2022.09.05.| Igyunk sokat – de mit és mennyit? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Túl vagyunk a nyár közepén, de az igazi meleg napokból jut még bőven. A legtöbben tudják, hogy ilyenkor sokkal több folyadékra van szükségünk, de jó kérdés, mivel csillapítsuk a szomjunkat. A tudatos választással sokat [...]

A nyár markáns íze

2022.09.05.| A nyár markáns íze bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A lángos legalább annyira elmaradhatatlan kelléke a nyárnak, mint a fagyi. Kétségtelen, hogy elég nehéz étel – főleg tejföllel vastagon megkenve, sajttal megszórva – de ki lehet váltani vele egy teljes ebédet. Jól járunk-e [...]

A legszaftosabb hungarikum

2022.09.05.| A legszaftosabb hungarikum bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A debreceni páros kolbász négy éve hungarikum, azaz hazai specialitás. Azonban már jóval ezelőtt nagyon kedveltük ezt a szaftos, paprikás kolbászkát, amely mindig párban érkezik. Vajon mennyit falhatunk fel belőle? Az egyre inkább trendivé [...]

Lekerült a rákkeltő címke a kávéról2016-12-20T12:27:10+01:00