Idén biztosan piros gyümölcsös lesz az ország cukormentes tortája

Kiválasztotta a zsűri a Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntőseit: izgalmas ízkombinációk és a kora nyári gyümölcsök domináltak a Magyarország Cukormentes Tortája versenyre nevezett torták első zsűrizésén. A cukrászok bátor megoldásokkal is előrukkoltak: akadt a többi között kecskesajtos és bergamottos ízesítésű édesség is. A zsűri tagjai, köztük Erős Antónia, Mautner Zsófi és Vadon Jani, a három dobogós kiválasztásakor leginkább a hagyományos ízek és a kreatív megoldások ötvözetét értékelték. A júliusi döntőben pedig az is kiderül, hogy meggyes-málnás, feketeribizlis vagy erdei gyümölcsös torta lesz a győztes idén.

Megtartották a Magyarország Cukormentes Tortája verseny első fordulóját Lajosmizsén, a hagyományos Cukrász Juniálison. Immáron ötödik alkalommal nevezhettek a cukrászok hozzáadott cukrot nem tartalmazó tortáikkal, melyek az egészségtudatos táplálkozásnak megfelelő alapanyagokból készültek. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány versenyének győztes tortáját augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország számos cukrászdája árusítja majd.

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány indította el 2012-ben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével közösen azzal a céllal, hogy a cukrászok egészséges alapanyagokból, új technológiákkal készítsenek tortákat, és eközben az ország figyelmét is felhívják az egészségesebb táplálkozásra. Idén a zsűri asztalára többnyire olyan torták kerültek, melyekben domináltak a piros és fekete bogyós gyümölcsök, de kedvelt alapanyag volt a citrom, a csokoládé és a túró is. A Magyarország Cukormentes Tortája verseny zsűrijének elnöke Nándori László aranykoszorús cukrászmester. A zsűri tagjai: Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány létrehozója, Lajos Mary cukrász, Szőke Zoltán cukrász, Vadon János, rádiós műsorvezető, Gyurcsáné Kondrát Ilona, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének dietetikusa, Mautner Zsófi, gasztroblogger és a főtámogató 77 Elektronika Kft. képviseletében Ági Tamás, kereskedelmi igazgatóhelyettes pontozták az édességeket.

cukormentes_torta_kostolas

 

A versenyzőket idén először két szakmai tanácsadó is segíti. Soltész Erzsébet, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány dietetikusa a versenyre való felkészülésben konzultált a nevező cukrászokkal az alapanyagokról. Bechmann György, a Zsolnay Kávéház cukrászmestere pedig a három továbbjutott tortát készítő cukrásznak ad szakmai tanácsokat a döntő előtt.

A tortákat a korábbi évek gyakorlata szerint összetett szempontrendszer alapján, anonim módon bírálta a zsűri. Fontos volt többek között az összetétel, az alacsony szénhidrát- és kalóriatartalom, az újszerűség, de az íz és a küllem volt a döntő szempont. A hozzávalókat a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által ellenőrzött alapanyaglistáról választhatták a cukrászok. A győztes torta elemzését a Wessling Hungary Kft., független élelmiszervizsgáló laboratórium végzi majd.

cukormentes_torta_zsuritagok

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét július közepén választotta ki a zsűri, a nagyközönség pedig az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először a nyertes finomságot, és ekkor teszi közzé az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a torta receptjét is.

A győztes nyereménye egy professzionális robotgép a Kenwood-tól, továbbá extra ajándékként a WESSLING Hungary Kft. felajánlásából a TOP-Higiénia rendszerében való egy éves, ingyenes részvétel. A Magyarország Cukormentes Tortája verseny főtámogatója a 77 Elektronika Kft, a Dcont egyetlen valóban magyar vércukormérő család fejlesztője és gyártója, mely idén is különdíjat ajánl fel „A leginnovatívabb recept” megalkotójának.  Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány is kiválaszt egy tortát, melynek készítője egy két főre szóló vacsorát nyer a Radisson Blu Béke Hotel Budapestbe.

A versenyre nem csak cukrász ipartestületi tagok jelentkezhettek, hanem bármely cukrászda és vendéglátó egység.

Igyunk sokat – de mit és mennyit?

2022.09.05.| Igyunk sokat – de mit és mennyit? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Túl vagyunk a nyár közepén, de az igazi meleg napokból jut még bőven. A legtöbben tudják, hogy ilyenkor sokkal több folyadékra van szükségünk, de jó kérdés, mivel csillapítsuk a szomjunkat. A tudatos választással sokat [...]