Szopási sztrájk – egy létező probléma
Háromból egy anyukának nehezen megy a szoptatás, legtöbben arra panaszkodnak, hogy túl kevés a tej – derül ki egy friss hazai felmérésből. Bár a statisztikák szerint gyakoriak a szoptatással kapcsolatos fizikai problémák, a társadalom még mindig gyakran ragasztja a „rossz anya” bélyeget azokra, akik nem tudnak megfelelően szoptatni. Pedig ez korántsem könnyű feladat, Béres Alexandra fitnesz világbajnok babája például szopási sztrájkba kezdett, és komoly fejtörést okozott az édesanyjának.
„Az első kislányomnál minden tökéletes volt, rengeteg tejem volt, és kifejezetten boldog időszakként éltük meg mindketten a szoptatást. A második babánál viszont, hiába csináltam mindent ugyanúgy, nem alakultak jól a dolgok, és csak kínkeservesen tudtam etetni. Az orvosok azt mondták, hogy ezt a fajta elutasítást szopási sztrájknak hívják, viszonylag gyakori, és rengeteg tényező állhat a hátterében.” – mesélte Béres Alexandra, fitnesz világbajnok. „A korábbi tapasztalatok miatt én továbbra is szentül hittem az anyatejes táplálásban, ezért mindent megtettem, hogy 6 hónapos koráig legalább valamennyire tudjam szoptatni. Utána viszont tápszeres kiegészítést is kapott, mert hiába volt sok tejem, nem fogadott el annyit, amennyi a megfelelő fejlődéshez szükséges lett volna.”
Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint hat hónapos korig a kizárólagos anyatejes táplálás a legtökéletesebb táplálási mód a baba számára. Amennyiben a szoptatás valamilyen akadályba ütközik, fontos, hogy a gyermekorvos segítségével a megfelelő alternatívát biztosítsuk a csecsemőnek. Bár féléves korukig a babák közel háromnegyede kap tápszert hazánkban, a tápszerekkel kapcsolatban még mindig rengeteg tévhit él a köztudatban. A tévhitek és a társadalmi elvárások miatt kialakuló stressz és bűntudat nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a szoptatási problémával küzdő anyák gyakran nem mernek segítséget kérni. Pedig a nem megfelelő szoptatás odáig vezethet, hogy a baba éhezik, és nem fejlődik megfelelően.
„A korszerű és az életkori igényeknek megfelelően kifejlesztett tápszerek ugyan nem helyettesítik az anyatejet, de megfelelő alternatívát jelenthetnek. A tehéntejjel ellentétben nem terhelik a baba szervezetét, és a hatályos rendeleteknek megfelelően minden fontos vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, amely a kicsi fejlődéséhez szükséges. Az életkornak megfelelő táplálás elengedhetetlen: az élet első 1000 napjának környezeti hatásai, azon belül is a táplálás nem csak a gyermekkori egészséget határozza meg, de olyan felnőttkori népbetegségek megelőzésében is kulcsszerepet játszik, mint a diabétesz, az elhízás vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések.” – fejtette ki dr. Altorjai Péter, házi gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének vezetőségi tagja.
„A születést követő időszakban alakul ki a szervezet egyik legfontosabb védekezőrendszere, a bélflóra, amelynek fejlődését az immunanyagokban gazdag anyatej támogatja a leghatékonyabban. A tévhittel ellentétben azonban a tápszerrel táplált babák immunrendszere sem gyengébb az anyatejes társaikénál, és a felmérések alapján az intelligenciaszintjükben sincsen különbség” – hangsúlyozta dr. Polgár Marianne, gyermek-gasztroenterológus, a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság vezetőségi tagja. „A szakértők által kifejlesztett, modern tápszerek nem vezethetnek elhízáshoz, ugyanis nem tartalmaznak többet a különböző ásványi anyagokból vagy tápanyagokból, mint, amennyire a baba életkorának megfelelő fejlődéshez szükség van” – tette hozzá.
Új kutatás készült a növényi alapú italokról
A legtöbben a reggeli kávé alkalmával fogyasztják a növényi alapú italokat. A Danone Magyarország 2024-ben ismét részese volt az öt kelet-közép-európai országban – így hazánkban is - végzett régiós kutatásnak. Az idén már harmadik alkalommal [...]
Védett: Trendek és innovációk – a TÉT Reggeli előadásai
Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót: Jelszó: