Szopási sztrájk – egy létező probléma

Háromból egy anyukának nehezen megy a szoptatás, legtöbben arra panaszkodnak, hogy túl kevés a tej – derül ki egy friss hazai felmérésből. Bár a statisztikák szerint gyakoriak a szoptatással kapcsolatos fizikai problémák, a társadalom még mindig gyakran ragasztja a „rossz anya” bélyeget azokra, akik nem tudnak megfelelően szoptatni. Pedig ez korántsem könnyű feladat, Béres Alexandra fitnesz világbajnok babája például szopási sztrájkba kezdett, és komoly fejtörést okozott az édesanyjának.

 

„Az első kislányomnál minden tökéletes volt, rengeteg tejem volt, és kifejezetten boldog időszakként éltük meg mindketten a szoptatást. A második babánál viszont, hiába csináltam mindent ugyanúgy, nem alakultak jól a dolgok, és csak kínkeservesen tudtam etetni. Az orvosok azt mondták, hogy ezt a fajta elutasítást szopási sztrájknak hívják, viszonylag gyakori, és rengeteg tényező állhat a hátterében.” – mesélte Béres Alexandra, fitnesz világbajnok. „A korábbi tapasztalatok miatt én továbbra is szentül hittem az anyatejes táplálásban, ezért mindent megtettem, hogy 6 hónapos koráig legalább valamennyire tudjam szoptatni. Utána viszont tápszeres kiegészítést is kapott, mert hiába volt sok tejem, nem fogadott el annyit, amennyi a megfelelő fejlődéshez szükséges lett volna.”

edesanya_babaval

Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint hat hónapos korig a kizárólagos anyatejes táplálás a legtökéletesebb táplálási mód a baba számára. Amennyiben a szoptatás valamilyen akadályba ütközik, fontos, hogy a gyermekorvos segítségével a megfelelő alternatívát biztosítsuk a csecsemőnek. Bár féléves korukig a babák közel háromnegyede kap tápszert hazánkban, a tápszerekkel kapcsolatban még mindig rengeteg tévhit él a köztudatban. A tévhitek és a társadalmi elvárások miatt kialakuló stressz és bűntudat nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a szoptatási problémával küzdő anyák gyakran nem mernek segítséget kérni. Pedig a nem megfelelő szoptatás odáig vezethet, hogy a baba éhezik, és nem fejlődik megfelelően.

„A korszerű és az életkori igényeknek megfelelően kifejlesztett tápszerek ugyan nem helyettesítik az anyatejet, de megfelelő alternatívát jelenthetnek. A tehéntejjel ellentétben nem terhelik a baba szervezetét, és a hatályos rendeleteknek megfelelően minden fontos vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, amely a kicsi fejlődéséhez szükséges. Az életkornak megfelelő táplálás elengedhetetlen: az élet első 1000 napjának környezeti hatásai, azon belül is a táplálás nem csak a gyermekkori egészséget határozza meg, de olyan felnőttkori népbetegségek megelőzésében is kulcsszerepet játszik, mint a diabétesz, az elhízás vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések.” – fejtette ki dr. Altorjai Péter, házi gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének vezetőségi tagja.

Dr. Polgár Marianne (kép forrása: www.gyermekgasztro.hu)

Dr. Polgár Marianne (kép forrása: www.gyermekgasztro.hu)

„A születést követő időszakban alakul ki a szervezet egyik legfontosabb védekezőrendszere, a bélflóra, amelynek fejlődését az immunanyagokban gazdag anyatej támogatja a leghatékonyabban. A tévhittel ellentétben azonban a tápszerrel táplált babák immunrendszere sem gyengébb az anyatejes társaikénál, és a felmérések alapján az intelligenciaszintjükben sincsen különbség” – hangsúlyozta dr. Polgár Marianne, gyermek-gasztroenterológus, a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság vezetőségi tagja. „A szakértők által kifejlesztett, modern tápszerek nem vezethetnek elhízáshoz, ugyanis nem tartalmaznak többet a különböző ásványi anyagokból vagy tápanyagokból, mint, amennyire a baba életkorának megfelelő fejlődéshez szükség van” – tette hozzá.

Minden negyedik magyar javítaná emésztési jóllétét, de nem tudja, hogyan

2025.01.13.| Minden negyedik magyar javítaná emésztési jóllétét, de nem tudja, hogyan bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az új év kezdete sokak számára az egészségükre való tudatosabb odafigyelés időszaka. Egy friss hazai kutatás* szerint azonban a magyarok jelentős része tanácstalan, ha emésztési jóllétük javításáról van szó, annak ellenére, hogy minden negyedik  [...]

Új kutatás készült a növényi alapú italokról

2024.05.10.| Új kutatás készült a növényi alapú italokról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A legtöbben a reggeli kávé alkalmával fogyasztják a növényi alapú italokat. A Danone Magyarország 2024-ben ismét részese volt az öt kelet-közép-európai országban – így hazánkban is - végzett régiós kutatásnak. Az idén már harmadik alkalommal [...]

Szopási sztrájk – egy létező probléma2016-12-20T12:27:09+01:00

Háromból egy anyuka nehezen szoptat

Minden harmadik édesanya tapasztal valamilyen problémát a szoptatás során, legtöbben arra panaszkodnak, hogy túl kevés a tej – derül ki egy friss hazai felmérésből. Bár a statisztikák szerint gyakoriak a szoptatással kapcsolatos fizikai problémák, az érintett anyák sokszor a társadalmi elvárásokkal és bűntudattal is küzdenek, ha nem tudnak megfelelően szoptatni.

 

Pedig a legfontosabb az, hogy a csecsemő egészséges legyen: ha az anyatejes táplálás valamiért nem biztosítható, kiegészítő módszert kell alkalmazni a baba egészséges fejlődése érdekében. A környezet és a társadalom negatív megítélése, a „rossz anya” bélyeg, valamint a tévhitek miatt sokan nem mernek tápszert használni, és inkább korábban kezdik meg a hozzátáplálást, vagy a tehéntejhez nyúlnak. Pedig a tehéntej egyéves kor előtt kifejezetten veszélyes lehet a kisbabák számára, hiszen emésztőrendszerük még nem elég fejlett a befogadására. Az élet első 1000 napjának megfelelő táplálása kulcsfontosságú, akár anyatejjel, akár tápszerrel történik: nem csak gyermekkori, de számos felnőttkori népbetegség kialakulásának a kockázatát is csökkenti.

 

A 0-6 hónapos csecsemőt szoptató édesanyák több mint fele küzd valamilyen nehézséggel a szoptatás során, a probléma pedig minden harmadik anyukánál később is fennáll. Legtöbben arra panaszkodnak, hogy túl kevés az anyatej, de gyakori probléma a mellgyulladás, a kisebesedett vagy befelé forduló mellbimbó, illetve a nehezen beinduló tejtermelődés is. A szoptatás fizikailag kimerítő időszakát tovább nehezíti, hogy az érintett anyák sokszor a társadalom megvetésével is küzdenek: a bélyeg, miszerint a nem, vagy nehezen szoptató anyák „rossz anyák”, bűntudatot és szorongást szül, a stressz pedig tovább nehezíti a tejtermelés beindulását.

 

Dr. Polgár Marianne (kép forrása: www.gyermekgasztro.hu)

Dr. Polgár Marianne (kép forrása: www.gyermekgasztro.hu)

„Számos oka lehet annak, ha egy édesanya nem tud szoptatni: a helytelen táplálkozáson, az elégtelen folyadékbevitelen vagy a kezdeti, természetes aggodalmakon könnyen lehet segíteni, de a súlyos betegségek, a szülés utáni depresszió vagy a fokozott társadalmi nyomás viszont olyan probléma lehet, amely ahhoz vezet, hogy az édesanya minden igyekezete ellenére is meghiúsulhat a szoptatás. Mivel mindig a baba fejlődése és egészsége a legfontosabb szempont, ilyenkor szükségessé válik a tápszeres táplálás bevezetése.” – hívta fel a figyelmet dr. Polgár Marianne, gyermek-gasztroenterológus, a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság vezetőségi tagja.

 

 

 

 

 

Megfelelő csecsemőkori táplálással megalapozható a felnőttkori egészség

Féléves korig az anyatej a legtökéletesebb – és ideális esetben a kizárólagos – táplálék a baba számára. Emellett azonban fontos hangsúlyozni, hogy minden esetben a csecsemő egészségét kell szem előtt tartani: ha az édesanya valamilyen okból nem tud szoptatni, vagy nem elegendő a tej mennyisége, kiegészítő módszert kell alkalmazni.

Dr. Altorjai Péter (kép forrása: www.hgye.hu)

Dr. Altorjai Péter (kép forrása: www.hgye.hu)

„A korszerű és az életkori igényeknek megfelelően kifejlesztett tápszerek ugyan nem helyettesítik az anyatejet, de megfelelő alternatívát jelenthetnek. A tehéntejjel ellentétben nem terhelik a baba szervezetét, és a hatályos rendeleteknek megfelelően minden fontos vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, amely a kicsi fejlődéséhez szükséges. Az életkornak megfelelő táplálás pedig elengedhetetlen: az élet első 1000 napjának környezeti hatásai, azon belül is a táplálás nem csak a gyermekkori egészséget határozza meg, de olyan felnőttkori népbetegségek megelőzésében is kulcsszerepet játszik, mint a diabétesz, az elhízás vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések.” – fejtette ki dr. Altorjai Péter, házi gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének vezetőségi tagja.

 

A tévhitek miatt sokan nem mernek tápszert használni, kockáztatva ezzel a baba egészségét

Bár féléves korukig a babák közel háromnegyede kap tápszert hazánkban, a tápszeres táplálással kapcsolatban a mai napig számos tévhit él a köztudatban. Mindez nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a szoptatási problémával küzdő anyák gyakran nem mernek segítséget kérni, a nem megfelelő szoptatás pedig odáig vezethet, hogy a baba éhezik, és nem fejlődik megfelelően.

A tápszeres táplálás sokkal kímélőbb, mint a korán megkezdett hozzátáplálás, hiszen a tápszer összetétele maximálisan igazodik a csecsemő igényeihez. A megfelelően kiválasztott tápszer nem okozhat hasfájást vagy haspuffadást, sőt, akkor is segíthet, ha a baba érzékeny az anyatejben lévő tejcukorra, mert van olyan tápszer, amelynek az anyatejnél is alacsonyabb a tejcukortartalma.

 

 „A szoptatás során felmerülő problémák miatt sokan inkább hamarabb kezdik meg a hozzátáplálást, vagy tehéntejjel próbálják meg helyettesíteni az anyatejet, pedig azt még vizezett formában sem tudja feldolgozni a baba fejletlen emésztőrendszere. Egy éves kor alatt natív tehéntejet ne adjunk a csecsemőnek, ha elégtelen az anyatej mennyisége, tápszer adása válhat szükségessé.” – hívta fel a figyelmet Erdélyi-Sipos Alíz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára. „A kiegészítő táplálás megkezdésekor a fokozatos és az adott fejlődési időszaknak megfelelő alapanyagok bevezetésével biztosíthatjuk a csecsemő, kisded fejlődését. Fontos hangsúlyozni, hogy ezeknél az ételeknél nem a felnőttek ízvilága az iránymutató.” – tette hozzá.

 

 „A születést követő időszakban alakul ki a szervezet egyik legfontosabb védekezőrendszere, a bélflóra, amelynek fejlődését az immunanyagokban gazdag anyatej támogatja a leghatékonyabban. A tévhittel ellentétben azonban a tápszerrel táplált babák immunrendszere sem gyengébb az anyatejes társaikénál, és a felmérések alapján az intelligenciaszintjükben sincsen különbség” – hangsúlyozta dr. Polgár Marianne, gyermek-gasztroenterológus. „A szakértők által kifejlesztett, modern tápszerek nem vezethetnek elhízáshoz, ugyanis nem tartalmaznak többet a különböző ásványi anyagokból vagy tápanyagokból, mint, amennyire a baba életkorának megfelelő fejlődéshez szükség van.” – tette hozzá a szakorvos.

 

További segítség a szülőknek: www.elso1000nap.hu

Minden negyedik magyar javítaná emésztési jóllétét, de nem tudja, hogyan

2025.01.13.| Minden negyedik magyar javítaná emésztési jóllétét, de nem tudja, hogyan bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az új év kezdete sokak számára az egészségükre való tudatosabb odafigyelés időszaka. Egy friss hazai kutatás* szerint azonban a magyarok jelentős része tanácstalan, ha emésztési jóllétük javításáról van szó, annak ellenére, hogy minden negyedik  [...]

Új kutatás készült a növényi alapú italokról

2024.05.10.| Új kutatás készült a növényi alapú italokról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A legtöbben a reggeli kávé alkalmával fogyasztják a növényi alapú italokat. A Danone Magyarország 2024-ben ismét részese volt az öt kelet-közép-európai országban – így hazánkban is - végzett régiós kutatásnak. Az idén már harmadik alkalommal [...]

Háromból egy anyuka nehezen szoptat2016-12-20T12:27:09+01:00