Meccsek és kalóriák

Fantasztikus teljesítménnyel csoportelsőként zárt a magyar labdarúgó-válogatott a franciaországi Európa-bajnokságon, így tovább izgulhatunk értük Belgium ellen, vasárnap este a nyolcaddöntőben. A meccsek sok év után ismét milliókat ültetnek le a képernyők, vagy a szabadtéri kivetítők elé, és ilyenkor bizony jól esik néhány finom falat. Megnéztük, hizlal-e a meccsnézés?

 

Kétségtelen, hogy végre ismét van miért szurkolni, és ezt a magyar csapat meg is érdemli. Az Izland elleni csoportmérkőzésen gyakorlatilag beszorították az ellenfelet a saját térfelére, és legutóbb a portugálok ellen is nagyszerű erőnlétről tettek tanúságot. De vajon mennyi energiát igényel a szervezetüktől a két félidő?

Az utóbbi években elterjedt meccsanalizáló szoftverek szerint a játékosok egy nemzetközi mérkőzés során átlagosan 12-13 kilométert futnak, amelynek közel fele kocogás, egyötöde futás, 10-15 százaléka sprintelés, míg a fennmaradó része séta. Mivel a futás energiaigénye tempótól függően 1-2 kcal percenként és testsúly-kilogrammonként, egy meccs során a sportolók szervezete akár 1500-1800 kalóriát is felhasználhat. Összehasonlításként: egy átlagos nő teljes napi energiaigénye körülbelül 2000 kcal.

Bár néha úgy látni, hogy a bíró csak távolról követi az eseményeket, a valóságban egy jobb sípmester átlagos futásmennyisége eléri a játékosokét, nagyjából 11,5 km távval. Ennek szintén közel fele a lassú futás, valamivel több, mint egyötöde séta, és egytizedénél valamivel több a sprint. Energiafelhasználásban tehát nincs különbség a játékosok és a bíró között, azonban más a helyzet az amatőr játékosoknál: bár az ő futásmennyiségükről nincs adat, de kalória-leadási táblázatokból megnézhető, hogy a focizás percenként mintegy 10 kcal energiát igényel, azaz egy tempós, kilencven perces meccs alatt mi, átlagemberek is felhasználhatunk körülbelül 700-900 kalóriát.

 

Míg a játékosok iszonyú tempóban égetik a kalóriákat, addig a legtöbben nassolnivalóval és némi innivalóval felszerelkezve ülnek le meccset nézni. Érdekes kérdés, hogy míg a pályán lévők akár a testsúlyuk egy százalékát is elvesztik a mérkőzés alatt, mi mennyivel gyarapodhatunk az Európa-bajnokság egy hónapja során?

meccset_nezo_ferfiak

Elsőként nézzük azt a példát, ha valaki csak egy csomag ropit eszik, és egy sört iszik meg a kilencven perc alatt. Míg a nálunk közkedvelt sörök energiatartalma fél literenként 180-260 kcal, a sóspálcika csomagja (45 g) 180 kcal, ami összesen tehát 360-440 kalória. Ha valaki csak a magyar válogatott három csoportmeccsét, a nyolcaddöntős mérkőzését, majd pedig egy-egy további mecset néz meg a döntőig, akkor hét meccsen összesen 2500-3000 kalóriát nassol, ami körülbelül negyed-fél kilónyi hízást eredményezhet.

Ha valaki inkább az üdítőre és a pattogatott kukoricára szavaz, máris másként fest a kép. Fél liternyi szénsavas üdítő körülbelül 220 kcal (tehát nem tér el jelentősen a sör energiatartalmától), míg a popcornból egy zacskó (100 g) 430-460 kilokalóriányi energiát jelent – és bár a zacskóban elméletileg több ajánlott adag van, ritkán állunk meg a hivatalos mértékül szolgáló ötven grammnál. Meccsenként így 650 kcal-t – egy átlagos ebéd energiatartalmát – nassolunk, hét mérkőzésnél 4500 kalória feletti plusznál járunk, ami megfelelő mozgás hiányában már több mint fél kiló hízást eredményezhet. Persze ezek a számok csak a példákban szereplő mérsékelt fogyasztásokra és hét meccsre vonatkoznak, sokan ennél több meccset néznek meg, és azok alatt is szaporán nassolnak, iszogatnak. Mivel azonban az evés-ivás a meccsnézés elengedhetetlen tartozéka, nem kívánunk senkit sem lebeszélni a jóízű szurkolásról, sőt.

 

Ha valaki el akarja kerülni a hízást, érdemes megszívlelnie Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetőjének tanácsát, aki szerint kis odafigyeléssel nem lehet gond a meccsnézés során elfogyasztott nassolnivalókból. „A kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozásba beleférhet a meccsnézés közbeni nassolás, de érdemes ezt mozgással, például egy jó kis focival ellensúlyozni. A hízásért nem egyes élelmiszerek, hanem az életmódunk tehető felelőssé, az energiaegyensúly felborulása okozza. A magyarok többsége ugyanis keveset mozog, viszont a kelleténél több energiát visz be a szervezetébe, ami elhízáshoz vezet.” – mondja a szakértő. „Persze választhatunk olyan termékeket is, amelyek kevesebb kalóriát tartalmaznak, így például light üdítőt, ízesített vagy natúr ásványvizet, de mi is elkészíthetjük hűsítő limonádénkat cukor nélkül. Ropogtathatunk kevesebb olajjal készült rágcsálnivalót is, aminek alacsonyabb az energiatartalma. A boltok polcain sok ilyen termék sorakozik, és fontos, hogy alaposan nézzük meg a címkét: ezen a legtöbb esetben feltüntetik az egy adagra vonatkozó tápanyagtartalmat is, válasszuk a kevesebb zsírt, cukrot, sót tartalmazó élelmiszereket. Végül, de nem utolsósorban pedig mozogjunk sokat” – összegzi Antal Emese, aki mindenkinek egészséges szurkolást, a válogatottnak további sikereket kíván.

Új kutatás készült a növényi alapú italokról

2024.05.10.| Új kutatás készült a növényi alapú italokról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A legtöbben a reggeli kávé alkalmával fogyasztják a növényi alapú italokat. A Danone Magyarország 2024-ben ismét részese volt az öt kelet-közép-európai országban – így hazánkban is - végzett régiós kutatásnak. Az idén már harmadik alkalommal [...]

Igyunk sokat – de mit és mennyit?

2022.09.05.| Igyunk sokat – de mit és mennyit? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Túl vagyunk a nyár közepén, de az igazi meleg napokból jut még bőven. A legtöbben tudják, hogy ilyenkor sokkal több folyadékra van szükségünk, de jó kérdés, mivel csillapítsuk a szomjunkat. A tudatos választással sokat [...]

Meccsek és kalóriák2016-12-20T12:27:09+01:00

Állami gondoskodásban élő gyermekek vehetnek részt a Danone focikupáján

Nevelőszülőknél és gyermekotthonokban élő, 10-12 éves gyermekek vehetnek részt idén a világ legnagyobb, gyerekeknek szóló futball tornája, a Danone Focikupa a Gyermekekért hazai fordulóiban. A vállalat társadalmi támogató programja keretében, az MLSZ és az Egészséges Életmódért Sportalapítvány támogatásával Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Szombathelyen, valamint Budapesten szervez előválogatókat az állami gondoskodásban élő gyerekek számára.

A győztesek a kupa budapesti döntDanone Focikupaőjén mérkőzhetnek meg kortársaikkal a hazai elsőségért, a nyertes csapat pedig a párizsi világdöntőn képviselheti majd Magyarországot, ahol a nemzetközi fővédnökkel, Zinedine Zidane-nal is találkozhatnak. Az egészséges életmódra történő nevelés mellett a kupa célja, hogy ösztönözze az állami gondoskodásban élő gyermekeket céljaik elérésére, a focipályán és azon kívül egyaránt. A focikupa hazai nagykövete Szántó Dávid, a programot elvi támogatásban részesítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége jóvoltából pedig a rendezvényeken résztvevő gyermekek és szurkolóik az egészséges táplálkozás alapelveivel is megismerkedhetnek.

 

Focikupa a gyermekekért

Ma Magyarországon közel 200.000 gyermek él veszélyeztetett körülmények között, közülük 22.833-an állami gondoskodásban: 14.519 gyermek nevelőszülőknél, 8.314 fő pedig gyermekotthonokban. A gyerekek negyede (24 százalék) 6-11 év közötti, akiket a 2014-től életbe lépett rendelet szerint elsősorban nevelőszülőknél helyeznek el.

Tegyünk Együtt a Gyermekekért (TEGY) társadalmi támogató programja révén a Danone Magyarország Kft. 18 éve segíti az egészségi vagy szociális helyzetüknél fogva hátrányos helyzetben lévő gyermekeket. Idén e program keretein belül rendezi meg a vállalat a Danone Focikupa a Gyermekekért rendezvénysorozatot, amelyre állami gondoskodásban élő 10-12 éves gyerekeket hívott meg Magyarországon. Az MLSZ Grassroots progrVárkonyi Beáta, Danone Hungárai Kft.amjának támogatásával, az Egészséges Életmódért Sportalapítvány szakmai közreműködésével megvalósuló kupa részeként Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Szombathelyen, valamint Budapesten szerveznek előválogató mérkőzéseket az állami gondoskodásban vagy nevelőszülőknél élő fiatal sportolókból álló gyerekcsapatoknak. A hat városban zajló előválogató győztesei júniusban, az Európa-bajnokság első csoportmérkőzéseivel egy időben, Budapesten mérkőznek meg egymással.

„A Danone, mint mindenütt a világon, Magyarországon is felelős vállalatként működik. TEGY programunk révén már 18 éve segítjük a magyar gyerekek egészségének és kiegyensúlyozott életmódjának megőrzését. Társadalmi küldetésünkkel összhangban focikupánkkal idén állami gondoskodásban élő 10-12 éveseket segítünk abban, hogy a sporton keresztül megvalósítsák álmaikat, akár azt, hogy Magyarországot képviseljék egy világkupán” – mondta Várkonyi Beáta, a Danone Magyarország Kft. külkapcsolati igazgatója.

Zidane és Szántó Dávid, a program nagykövetei

A Danone Focikupa a Gyermekekért, a világ legnagyobb, gyerekeknek szóló futball tornája, amelyet 15 éve rendez meg rendszeresen a vállalatcsoport, eddig világszerte mintegy 2,5 millió gyermek vett részt rajta. A Focikupa nemzetközi fővédnöke Zinédine Zidane, Magyarországon pedig Szántó Dávid sportriporter és műsorvezető vállalta az országos nagyköveti tisztséget.

„Háromgyermekes édesapaként különösen fontosnak tartom a hátrányos helyzetben élő gyerekek támogatását, a sport pedig valóban egy olyan terület, ahol kiegyenlítődhetnek az esélyek, és ezek a fiatalok is megmutathatják tehetségüket és akaraterejüket. Nagyon jó ötletnek tartom a kezdeményezést és örömmel állok a program mellé” – mondta Szántó Dávid.

Az idei program döntőjét Párizsban rendezik meg, ezt megelőzősen 32 országban szerveznek helyi mérkőzéseket 10-12 évesekből álló labdarúgó csapatok részvételével. A helyi csoportmérkőzések és döntők április és június között zajlanak, minden országból egy csapat képviselheti hazáját a világkupán.

Jöjjön el és szurkoljon a gyerekeknek!

A mérkőzések bárki számára szabadon látogathatók, a szurkolók számára külön programmal is készülnek a szervezők. Az MDOSZ, a program stratégiai partnere segítségével a látogatók megismerkedhetnek az egészséges táplálkozás alapelveivel, részt vehetnek testtömegindex mérésen, a gyerekek számára pedig egészséges joghurtokért zajló, játékos kvízt és sportfoglalkozásokat biztosítanak.

Az eseményeket nyomon követheti a Danone TEGY Program Facebook oldalán!

A kupa mottója: „Higgy az álmaidban!”

A rendezvénysorozatot az MLSZ Grassroots programja támogatja, szakmai együttműködő partnerként pedig az Egészséges Életmódért Hit és Sport Alapítvány szervezi a mérkőzéseket.

„A foci sportágként átszövi a gyerekek hétköznapjait és mi is nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél több figyelmet fordítsunk a nem professzionális ifjúsági labdarúgás támogatására. A Grassroots program fontos területe a fogyatékossággal és hátrányos helyzetben élők labdarúgásának támogatása, többek között külön szociális programot működtetünk gyermekotthonokban élők, tanulásban akadályozottak és értelmileg akadályozottak számára is” – mondta Petrika Ibolya, az MLSZ Grassroots programjának koordinátora. „A Danone kupa révén is országosan fel tudjuk hívni a figyelmet az állami gondoskodásban élő gyerekekre és a labdarúgás szerepére az egészséges életmódban” – tette hozzá.

„A Danone Focikupa a Gyermekekért előválogatóira öt nagyvárosban szervezünk csapatokat. Nagyon izgalmas programról van szó, a gyerekek is lelkesen készülnek a megmérettetésre, mi pedig büszkék vagyunk rá, hogy megszervezhetünk egy ilyen nagyszabású, országos bajnokságot az állami gondoskodásban élő gyerekek számára” – mondta Radics Kálmán, az Egészséges Életmódért Hit és Sport Alapítvány elnöke, akik 18 éve folyamatosan szerveznek labdarúgó mérkőzéseket és tornákat a gyermekotthonokban élő gyerekek számára.

 

A TEGY program részeként megszervezett Danone Focikupa a Gyermekekért rendezvénysorozatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság is elvi támogatásban részesítette.

A túl sok ülés és a túl kevés testmozgás gyorsíthatja az öregedést

2017.06.14.| A túl sok ülés és a túl kevés testmozgás gyorsíthatja az öregedést bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

 A naponta több mint tíz órát ülő és kevés fizikai aktivitást végző idősebb nők sejtjei gyorsabban öregednek, mint azon társaiké, akik kevesebbet ülnek és többet mozognak napközben - állítják a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem [...]

Az önfeledt táncolás felére csökkenti a szívproblémák miatti halálozás kockázatát

2017.06.09.| Az önfeledt táncolás felére csökkenti a szívproblémák miatti halálozás kockázatát bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az intenzív, önfeledt táncolás csaknem felére csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát a negyven év feletti korosztály körében - állapították meg kutatók a témával világon elsőként foglalkozó tanulmányukban. A Nyugat-Sydney-i Egyetem [...]

Állami gondoskodásban élő gyermekek vehetnek részt a Danone focikupáján2016-12-20T12:27:14+01:00