Tévhitek a reggelivel kapcsolatban
A reggeli étkezéssel kapcsolatban nagyon sok tévhit él a köztudatban. Fontos tudni, hogy a reggelinél is vannak olyan szabályok, amelyeket érdemes betartani, ha azt akarjuk, hogy jobban induljon a napunk, és hogy lendületünk a nap folyamán végigkísérhessen minket. Most erre szeretnénk felhívni a figyelmet, hiszen egy reggeli gyümölcslé vagy gyümölcsital remek választás lehet a reggelink mellé is. Igaz-e a „reggelizz, mint egy király?” mondás?
Reggelire azt ehetünk, amit és amennyit akarunk, avagy reggelizz, mint egy király?
Ebben a közmondásban van némi igazság, bár nem feltétlen úgy, ahogy a legtöbben gondolnák. Valójában nem a reggeli a napunk főétkezése, legalábbis, ami a mennyiséget illeti. A reggeli órákban inkább a minőségen van a hangsúly. Fontos, hogy a lehető legjobb alapanyagokból állítsuk össze a reggelinket. Van pár alapszabály, amit be kell tartanunk. Az egyik, hogy a reggelink mindig tartalmazzon valamilyen gabonafélét, abból is leginkább a teljes kiőrlésű változatot, legyen benne mindig valamilyen teljes értékű fehérjeforrás, mint a hús, hal, tojás, tej, tejtermék. Sose feledkezzünk meg az idényzöldségekről vagy a gyümölcsökről a reggeli órákban sem, illetve minden esetben tartalmazzon a reggelink folyadékot, például ásványvizet vagy egy pohár gyümölcs alapú italt.
Ha reggelizem, egész nap éhes leszek, és sokkal többet eszem, mint egyébként?
Ez is egy a sok városi legenda közül. Sajnos sokan úgy gondolják, hogy jelenlegi testsúlyuk megtartása vagy a fogyás érdekben az a megoldás, hogy alig esznek valamit, ráadásul az étkezések gyakoriságát a lehető legminimálisabbra próbálják csökkenteni. Pedig pont ennek az ellenkezőjét kell tenni ahhoz, hogy megtartsuk egészséges testsúlyunkat és szervezetünk se küszködjön ez alatt. Étkezzünk rendszeresen, 2,5-3 óránként és minden nap indítsuk reggelivel a napunkat. Tehát így amellett, hogy sokkal energikusabbak és kiegyensúlyozottabbak leszünk már a délelőtti órákban is, testsúlyunkat is jobban kordában tudjuk tartani. Hiszen ha a nap folyamán rendszeresen a megfelelő mennyiségű adagokat fogyasztjuk, estére nem leszünk farkaséhesek és nem rohanjuk meg a hűtőszekrényt a munkából hazatérve.
Reggelire elég egy kávé és indulhat a nap?
A kávé önmagában nem alkalmas arra, hogy a szervezetünk energia- és tápanyag igényét kielégítse, azaz nem nevezhető komplett reggelinek. Tehát nem ajánlott csak egy, éhgyomorra elfogyasztott, kávét „reggelizni”, sőt ez a szokás még az éhségérzetet is fokozhatja. Bár a koffeinnek élénkítő hatása van a fizikai és szellemi állapotunkra, de önmagában nem biztosít elegendő táplálékot és energiát. Ha azt szeretnénk, hogy még a délelőtti órákban is ugyanolyan jól tudjunk a feladatainkra összpontosítani, a kávé mellé együnk egy szendvicset zöldségekkel, illetve igyunk utána egy pohár vizet vagy például reggeli gyümölcslevet/gyümölcsitalt, hiszen a kávé enyhe vízhajtó hatással rendelkezik.
Délig csak gyümölcsöt együnk?
Szintén egy táplálkozási tévhittel találjuk szembe magunkat, ha azt gondoljuk, egészséges, ha délig kizárólag gyümölcsöt fogyasztunk. Az egészséges táplálkozás irányelvei alapján egy nap 5-6 alkalommal kellene étkeznünk. A három főétkezésnek, azaz a reggelinek, ebédnek és vacsorának komplettnek kell lennie, azaz tartalmaznia kell állati eredetű fehérjeforrást illetve teljes kiőrlésű gabonafélét és lehetőség szerint friss, idényzöldségeket, gyümölcsöt. Tízóraink és uzsonnánk tartalmazhat például gyümölcsöt vagy gyümölcslevet valamilyen töltetlen és nem magas sótartalmú kekszet, esetleg joghurtot, kefirt.
Szöveg: Györki Niké, dietetikus
Új kutatás készült a növényi alapú italokról
A legtöbben a reggeli kávé alkalmával fogyasztják a növényi alapú italokat. A Danone Magyarország 2024-ben ismét részese volt az öt kelet-közép-európai országban – így hazánkban is - végzett régiós kutatásnak. Az idén már harmadik alkalommal [...]
Védett: Trendek és innovációk – a TÉT Reggeli előadásai
Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót: Jelszó: