Országos receptverseny pályázat

A Magyar Elhízástudományi Társaság a Kor Kontroll Társasággal közösen 208-ban  is országos receptverseny pályázatot hirdet. A pályázati kiírás teljes szövege itt olvasható.

Korunk táplálkozási szokásait kóros mennyiségű és összetételű tápanyagfelvétel jellemzi, életmódunk megváltozása magában foglalja a rohamos étkezést és a hiperkalorikus táplálkozást, amely ellen kellő mértéktartással, tudatos étrendtervezéssel, főzési alapismeretek elsajátításával vehetjük fel a küzdelmet.

A Magyar Elhízástudományi Társaság ezért látta szükségesnek a Kor Kontroll Társasággal közösen kiírni az Országos Receptversenyt „FŐZZ MÁSKÉPPEN” címen, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű ételeket fogyasszunk, azok megfelelő adagjait és elkészítési módját megismerjük, és a jó recepteket közzé tegyük.

A kérdés azért különösen jelentős, mert a túlsúly és elhízás együttesen a hazai felnőtt lakosság több mint kétharmadát érinti napjainkra. Figyelemmel kell lennünk a gyermekkori elhízás egyre nagyobb megjelenésére is, hiszen minden negyedik-ötödik gyermek hazánkban túlsúlyos vagy elhízott. Az Egészségügyi Világszervezet már 1998-ban krónikus visszatérő betegségnek nyilvánította az elhízást, és így nem tekinthető esztétikai kérdésnek. Az elhízás számos más krónikus betegség előidézője is egyben, így önálló kockázati tényezője szív- érrendszeri betegségek kialakulásának, közrejátszik számos szövődményes betegség, kiemelten a hipertónia, 2. típusú diabetes mellitus, dyslipidaemiák, egyes daganatos betegségek kialakulásában. Ezért megelőzése egyrészt egyéni egészségünk, életminőségünk, munkaképességünk, sőt mentális állapotunk szempontjából alapvető, másrészt a népegészségügyi helyzetkép szempontjából alapvető. A túlsúly és az elhízás kialakulásában, megelőzésében és kezelésében a kiegyensúlyozott táplálkozás elsőrendű fontosságú.

A pályázati kiírás erre a linkre kattintva érhető el.

A pályázatokat a kiírók a receptverseny@korkontrolltarsasag.hu e-mail címre várják.

A pályázat eredményhirdetésére és díjátadójára
2018. november 30-án, a Magyar Elhízástudományi Társaság XXVI. Kongresszusán kerül sor Budapesten.

Dr. Halmy Eszter, elnök, Magyar Elhízástudományi Társaság

 

Közgyűlési meghívó – 2024.

2024.03.01.|

A Táplálkozás, Életmód és Testmozgás Platform Egyesület (1062 Budapest, Andrássy út 61.)  2024. március hó 14. napján (csütörtök) 12.00 órakor tartja éves rendes közgyűlését. A közgyűlés nem nyilvános, azon csak az Egyesület tagjai, illetve [...]