Új adatok érkeztek a WHO-tól: a diabéteszről készült globális jelentés áttekintést nyújt a cukorbetegség magyarországi helyzetéről és a hazai intézkedésekről is. Miközben a férfiak körében egyre több a diabéteszes megbetegedés, a nők körében stabilizálódott a betegség előfordulása.

 

A WHO új adatai azt mutatják, hogy a cukorbetegség prevalenciája Magyarországon 1980 és 2014 között a férfiak körében több mint 30 százalékkal nőtt, míg ugyanebben az időszakban a nők körében viszonylag állandó volt. A WHO első Globális diabétesz jelentésében (Global report on diabetes) közzétett országprofil azt mutatja, hogy a diabétesz felelős az országban bekövetkező összes haláleset majdnem 2 százalékáért, bemutatja továbbá a diabétesz prevalenciájának és a kapcsolódó rizikófaktoroknak a megoszlását is. Magyarországon 2014-ben a 19-70 év közötti korosztályban 8 százalék felett volt a cukorbetegség előfordulási aránya és körülbelül ugyanilyen mértékű a cukorbetegséget megelőző állapotban lévő személyek előfordulása a népességben. A felnőtt lakosság mintegy 15 százalékának van valamilyen cukoranyagcsere-zavara. Emellett 2014-ben a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyos vagy elhízott volt, – a nők 62, a férfiak 67 százaléka – összesen mintegy 5 millió ember rendelkezett súlytöbblettel, tehát háromból egy felnőtt elhízott és egy pedig túlsúlyos. A 11-18 éves magyar fiataloknak alig ötödéről mondható el, hogy napi szinten eleget mozog, ugyanakkor az elmúlt években mérsékelt, de javuló tendencia figyelhető meg a semmit, vagy nagyon keveset mozgó fiatalok arányaiban.

cukorbetegseg_vercukormero_inzulin

Az új Globális diabétesz jelentés megjelenését a 2016. évi Egészség Világnapjára időzítették, amelynek középpontjában a diabétesz elleni küzdelem áll; a WHO előrejelzése szerint 2030-ra ez a betegség a 7. helyen áll majd a vezető halálokok listáján. A jelentés ismerteti, milyen terhet jelent és milyen következményekkel jár a cukorbetegség, és szót emel az egészségügyi rendszerek megerősítése mellett az eredményesebb megelőzés és a betegség hatékonyabb kezelésének biztosítása érdekében.

 

A WHO becslése szerint 2014-ben világszerte 422 millió felnőtt cukorbeteg élt, ebből az európai régióban 64 millió cukorbeteg ember él, és a betegség minden évben több tízezer életet követel.

Becslések szerint ugyanakkor a 2-es típusú cukorbetegségnek legalább a 20 százaléka elkerülhető lenne. A diabétesz járványszerű terjedése szorosan összefügg olyan egyre erősödő tendenciákkal, mint a túlsúly és az elhízás, az egészségtelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód és a hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet.

 

„Bár nem a WHO Európai Régiójában a legmagasabb a diabétesz előfordulási aránya a világon, a Régió egyes országaiban azonban a 14 százalékot is eléri”, – mondta dr. Jakab Zsuzsanna, a WHO Európai Régiójának igazgatója az Egészség Világnapján. „Régiónk országai a diabétesz által jelentett súlyos betegségteherrel küzdenek, és az egészségügyi rendszereik számára gyakran nehézséget jelent a betegséggel kapcsolatos küzdelem és szövődményeinek kezelése.”

 

A WHO Európai Regionális Irodája az Egészség Világnapjára a „Legyen aktív – Étkezzen egészségesen – Kövesse orvosa tanácsát – #Győzze le a diabéteszt” témát választotta. Ez a jelmondat rávilágít a főbb területekre, ahová az országok szakpolitikai erőfeszítéseiket összpontosíthatják annak érdekében, hogy az adott ország lakossága körében csökkenjen a cukorbetegség kockázata, például az aktívabb, rendszeresebb testmozgás és az egészségesebb táplálkozás népszerűsítésével. Magyarországon már készül egy cselekvési terv a krónikus betegségek megelőzésére, köztük a diabétesz elleni küzdelemre és az egészséges táplálkozás támogatására is, valamint készült egy másik, a mozgásszegény életmód megváltoztatására.

Jakab Zsuzsanna, a WHO Európai Régió igazgatója

Jakab Zsuzsanna, a WHO Európai Régió igazgatója

„A diabétesz kockázati tényezői szorosan összefüggenek más nem fertőző betegségek kockázataival” – mondta dr. Jakab. „Az Egészség Világnapján, amikor kifejezetten a diabéteszre összpontosítunk, arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a cukorbetegség megelőzését be kell illesztenünk a nem-fertőző betegségek, mint betegségcsoport megelőzését szolgáló, az egész népességet célzó intézkedésekb. A diabétesz járvány megfékezésének egyetlen biztos módja, ha megakadályozzuk, hogy az emberek cukorbeteggé váljanak, és egységes megközelítés alkalmazásával nagyobb a siker esélye. Ugyanakkor az egészségügyi rendszerek sokat tehetnek azért, hogy a több millió, már cukorbeteg európai ember számára lehetővé tegyék az állapotuk feletti ellenőrzést és a szövődményektől mentes életet.”

A WHO Globális Diabétesz jelentése a teljes magyarországi profillal együtt elérhető az alábbi internetes hivatkozáson. http://www.who.int/diabetes/global-report/en/

További információért keresse fel az alábbi oldalt: http://www.euro.who.int/diabetes

 

Forrás: WHO sajtóközlemény, 2016. április 7.

Nő a növényi alapú termékek népszerűsége, különösen a fiatalok körében 

2022.05.17.| Nő a növényi alapú termékek népszerűsége, különösen a fiatalok körében  bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Danone Magyarország Kft.  idén is elkészítette azt a reprezentatív kutatását, melynek célja, hogy feltérképezze, mennyire ismert és követett a flexitáriánus étrend a magyar fogyasztók körében, mennyien és miért fogyasztanak növényi alapú élelmiszereket, mennyire veszik figyelembe [...]

Tanulmánykötet a koronavírus-járvány életmódunkra gyakorolt hatásairól

2020.12.16.| Tanulmánykötet a koronavírus-járvány életmódunkra gyakorolt hatásairól bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A koronavírus-járvány száz éve nem tapasztalt kihívások elé állított minket, magyarokat is. Azonban úgy tűnik, a napi nehézségek mellett hosszabb távú hatást is gyakorol az életmódunkra, méghozzá sokszor pozitív irányban. Minderről egy friss kiadvány [...]

Online is elérhető a TÉT Platform tanulmánykötete a magyar gyermekek és fiatalok életmódjáról

2019.03.12.| Online is elérhető a TÉT Platform tanulmánykötete a magyar gyermekek és fiatalok életmódjáról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A tanulmánykötet címlapja A TÉT Platform Egyesület 2016. végén nagyszabású, reprezentatív orvostudományi kutatást végzett a 11-18 éves magyar fiatalok körében. A kutatás keretében a résztvevők táplálkozását standard módszerekkel vizsgálta meg, így a kapott adatok kiegészítik [...]

Letölthető tanulmánykötetünk a magyar lakosság életmódjáról

2019.03.11.| Letölthető tanulmánykötetünk a magyar lakosság életmódjáról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A TÉT Platform Egyesület 2017-ben összegezte Táplálkozási Ismeretek című kutatássorozatának tapasztalatait egy tanulmánykötetben, amelyben több mint harminc neves hazai szakember foglalta össze a vizsgálatok és más, hasonló felmérések tapasztalatait. A kiadványt az Egyesület magánkiadásban, 500 [...]